Új kis utasszállító Indonéziából

iho   ·   2014.02.19. 19:00
cim

Indonézia újraindítja egykor leállított programját egy 19 férőhelyes kis utasszállító kialakítására, amelynek minimális pályaigénye révén elérhetővé válnak a felszínen nehezen megközelíthető települések is, adja hírül az Air Transport World.

Az ázsiai szigetország repülőiparának nem ez az első próbálkozása önálló fejlesztésű utasszállító megépítésére, azonban az ennél jóval nagyobb, az ATR-42-eshez hasonló N250-es programját két prototípus megépítése és 800 órányi berepülés után 1997-ben, az Ázsián végigsöprő gazdasági válság miatt leállították.

Fantáziakép az új kis utasszállítóról

A mostani próbálkozás az N219-es megvalósítására azért tűnik esélyesebbnek, mert máris van rá vevő: a térség egyik leggyorsabban fejlődő légitársasága, a Lion Air 50 példányra fix szerződést kötött, és további ötvenre jelentett be opciós lekötést. Egy kisebb indonéz társaság, a Nusantara Buana Air (NBA) húszat rendelt és tízre van opciós lekötése.

A gyártó, az Indonesian Aerospace (IAe) elképzelései szerint a gép a hasonló kategóriájú Twin Otterhez és a kínai Harbin Y-12-fhez képest tágasabb kabinnal repül majd, Pratt & Whitney Canada PT6A-42 hajtóművekkel és Garmin 950-es avionikával, tehát a gép személyzetét modern glass cockpit segíti az Indonéziában sokszor nem épp kellemes időjárási viszonyok között a gép irányításában.

Az N250-es csak két példányban valósult meg a kilencvenes években

Az első prototípust 2015,re az indonéziai légialkalmassági megszerzését 2016-ra tervezi a cég. Eleinte évi 12 gép összeszerelésére készülnek fel, ez később akár a duplájára is nőhet.

Más források szerint az indonéz légiipar az N219-es után ismét megpróbálkozik nagyobb gépek építésével: az N245-ös programját jövőre indíthatják el, az N270 pedig az Airbus sikeres kéthajtóműves légcsavaros szállítógépe, a C-235-ös bázisán lenne fejleszthető.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek