Új vezérigazgató a Budapest Airport élén

MTI/iho   ·   2023.04.20. 08:59

Kam Jandu veszi át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját május 1-jétől a Kanadába távozó Chris Dinsdale-től.

A szakember 2009-ben csatlakozott a vállalathoz; az elmúlt 14 évben (egyéves megszakítással) szaktudásával folyamatosan támogatta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlődését. Jandu kezdetben légiközlekedési igazgatóként, 2013-tól kereskedelmi igazgatóként, majd 2022 végétől kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként vett részt a vállalat stratégiai célkitűzéseinek megvalósításában.

A Budapest Airport március elején jelentette be, hogy Chris Dinsdale július végén távozik a vállalat éléről, mivel elnök-vezérigazgatói pozíciót fog betölteni a Calgary Airport Authority vállalatnál, amely két repülőteret, köztük a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemelteti Kanadában. Az Igazgatóság mérlegelése és a részvényesek jóváhagyása után a Budapest Airport vezérigazgatói tisztségét május 1-jétől Kam Jandu jelenlegi kereskedelmi vezérigazgató-helyettes veszi át.

A Budapest Airport Zrt. tavaly korábbi tájékoztatása szerint a vállalat a 2021-es pénzügyi évet 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be, az előző évinél a bevétel 25 millió euróval volt több, a veszteség 22 millió euróval kevesebb. A Budapest Airport részvényeinek 55,44 százaléka az AviAlliance, 23,33 százaléka a Malton, 21,23 százaléka a Caisse de dépôt et placement du Québec tulajdonában van.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Jól áll a BUD, visszaépül az utasforgalom

iho/repülés   ·   2024.01.21. 12:00

A világjárvány előtti időszakhoz közelít a Budapest Airport: a repülőtéren tavaly 14,7 millió utas fordult meg, ami a Covid előtti utasforgalom 91 százalékának visszaépülését jelenti. A légijavak mennyisége pedig soha nem látott rekordot döntött, a BUD Cargo City több mint 200 ezer tonna árut kezelt.