Újra gyárt civil Herculeseket a Lockheed

iho   ·   2014.02.06. 10:00
Superherky_cim

A Lockheed beindítja a rendkívül sikeres C–130 Hercules négy hajtóműves légcsavaros-gázturbinás katonai szállítógép új, civil verziójának programját, jelentette be az amerikai gyártó. A gyártó az LM–100J Super Hercules első példányának első felszállását 2017-re, a légialkalmassági engedély megszerzését egy évvel későbbre tervezi, ugyancsak 2018-ban adja át az első gépet a megrendelőnek.

A Super Hercules fantáziaképe: modernebb, gazdaságosabb, civil légialkalmasságival

A Herky becenevű, világszerte bevált, különböző változataiban immár hatvan(!) éve repülő típusnak, amely 1130 példánnyal ma is vezeti darabszámban a világ katonai teherszállító gépeinek listáját, eddig is volt polgári változata. A Flightglobal adatbázisa szerint összesen harminc L–100-as repül különféle kisebb afrikai, amerikai és ázsiai légitársaságoknál teherszállító szerepkörben, az összes eladott példányok száma 115 volt, de nyilván azért kerültek ki a forgalomból ezek a gépek viszonylag nagy számban, mert az 1964 és 1992 között épített gépek a Hercules korábbi, kisebb teljesítményű és kevésbé gazdaságos sorozatainak voltak a civil változatai. Egyébként van még két eredeti C–130-as is polgári szolgálatban.

Egy igen jó állapotban lévő amerikai L-100-as

A C–130-as J-variáns, amelyre a mostani Super Hercules épül, a korábbiakhoz képest új hajtóművekkel és légcsavarokkal, és teljesen új, digitális „nagyképernyős” pilótafülkével repül, a cég szerint a polgári változatot még ehhez képest is „forradalmi” megközelítésben tervezik, meg hogy még olcsóbban üzemeltethető legyen, még nagyobb teljesítménnyel. A rakományfőnöknek (loadmaster) digitális munkahelye lesz, amelynek segítségével gyorsabban és biztonságosabban elvégezhetők a súlypontszámítások. A gép a régi L–100-ashoz képest 4,6 méterrel lesz hosszabb, egy 2500 mérföldes, 4630 kilométeres útvonalat 33 százalékkal nagyobb terheléssel tud majd teljesíteni. 18,2 tonnával a hatótávolsága 2200 mérföld, ez az eredeti L–100-ashoz képest 50 százalékkal több, miközben a gép csúcssebességét is tíz százalékkal tudták megemelni, 657 kilométerre óránként. A pilótafülkében két ember is elég az eddigi három helyett, az üzemanyag-fogyasztás várhatóan 15 százalékkal lesz alacsonyabb, hála a Rolls–Royce AE2100D hajtóműveinek.

A fejlesztés bázisa a C-130-J

Hogy az új L–100-asokra lesz vevő, az azért valószínű, mert a gyár ilyen speciális géptípusra másképp nem indítana be programot, a Lockheed most azonban egyelőre csak annyit mond a kibocsátó cégről, hogy még ebben az évben megtörténik a szerződés megkötése, az előzetes várakozások szerint legalább akkora lesz a típus eladási száma, mint az előd L–100-asé, vagyis 20 év alatt 75 gép. Az érdeklődők között vannak olaj- és gázkitermelő és egyéb bányavállalatok is, amelyeknek nagy tömegű berendezések gyors szállítására van szükségük nem igazán kiépített bázisokra is, ahová nagyobb teherszállítók szilárd burkolatú pálya hiányában nem szállhatnak le. A civil Hercules gyártása azért is fontos a Lockheednek, mert amúgy a katonai J-változat amerikai megrendeléseit a washingtoni kormányzat a költségvetési megszorítások miatt alaposan lecsökkentette.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek