Utasokat késeltek meg egy kínai pályaudvaron

MTI/iho   ·   2014.03.01. 19:50

Vasárnapi hivatalos közlés szerint a hszincsiangi szakadár erők előre megtervezett terrortámadása volt a délnyugat-kínai pályaudvari tömeges késelés, amelyben legalább 29 ártatlan civil meghalt és 130-an megsebesültek. Öt támadóval a rendőrség a helyszínen végzett, többen szökésben vannak.

A véres akciót Jünnan tartomány székhelyén, Kunmingban, a város vasúti pályaudvarán követték el. Helyi idő szerint este kilenc óra tájban körülbelül tucatnyi, késekkel felfegyverezett ember esett neki válogatás nélkül a várakozó tömegnek és a járókelőknek.

Az online beszámolók szerint a tettesek fekete ruhába öltözött emberek voltak, akik hosszú késekkel „őrült módon” kaszabolták az embereket, üldözték a menekülőket. A sebesülteket kórházba szállították a még menekülő tetteseket keresik, a várost rendőrök lepték el, és lezártak több utat.

A kínai televízió felvételein jól látszott, amint a rendőrök egy kardhoz hasonlatos fegyvert tesznek műanyag fóliába. A szemtanúk és sérültek váratlan támadásról számoltak be, volt, akit már a jegypénztárnál megtámadtak.

A kínai államelnök, Hszi Csin-ping felszólította a hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a történtek felderítésére, a terroristákat pedig a törvényeknek megfelelően büntessék meg. Utasított a sérültek körültekintő ellátására és a halálos áldozatok hozzátartozóival való tapintatos bánásmódra. Egyúttal felszólította a hatóságokat a társadalmi stabilitás védelmére, és a bármilyen formában előforduló terrorcselekmények elleni határozott fellépésre.

Hszi, aki a nemzetbiztonsági bizottság feje is egyben, a közbiztonságot felügyelő két legmagasabb rangú vezetőt, köztük a tárca miniszterét jelölte ki a jünnani események utáni feladatok irányítására, a sérültek felkeresésére. Li Ko-csiang miniszterelnök a hatékony nyomozómunkát és a nyilvános helyek fokozott védelmét sürgette.

Az elmúlt években több, súlyos áldozatokat követelő hszincsiangi késes támadásról érkezett jelentés, ezeknek a helyszínei többnyire az utcák, közterületek voltak, áldozataik pedig civil járókelők. Nem ritkák a helyi rendőrség elleni robbantásos, késes támadások, merényletek sem.

A hatóságok általában Hszincsiang függetlenségét követelő, külföldről támogatott vallási szélsőségesekként írják le a támadókat. Az ujgurok, a törökkel rokon nyelvet beszélő muszlim vallású népcsoport tagjai, a nagyrészt elmaradott Hszincsiang-Ujgur autonóm terület őslakói jelenleg a terület népességének körülbelül a 45-50 százalékát teszik ki.

Az állami Hszinhua hírügynökség vasárnapi jegyzetében felteszi a kérdést, hogy a támadók ezúttal vajon miért éppen azt a Jünnant választották akciójuk színhelyéül, ahol 26 nemzetiség él békében egymással. A szerző az elkövetőket gyáva embereknek nevezte, s úgy vélte, szándékukkal, a pánikkeltéssel, nem fognak célt érni. Egyben arra szólított fel, ahogyan ezt tették mások is az interneten, hogy az emberek ne publikálják, ne továbbítsák a helyszínen készült borzalmas felvételeket.

Korábban írtuk:

A hatóságok terrorcselekménynek minősítették a történteket. Az egyelőre ismeretlen indíttatású támadás Yünnan tartomány székhelyén, Kunmingban történt, helyi idő szerint szombat este. A kínai hatóságok szerint szervezett, előre eltervezett terrorista támadásról van szó. A Jünnan nevű helyi, állami televízióadó közlése szerint a támadók egyenruhát viseltek. A K6 kínai televízióadó úgy tudja, hogy a rendőrség több támadót lelőtt. A helyszínt széles körzetben lezárták, a helyszínre mentőautók érkeztek, és elkezdték a sebesültek kórházba szállítását. Jünnan tartomány Kína déli részén fekszik és Tibet autonóm régióval határos.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek