Vállról indítható fenyegetés a polgári légi közlekedés ellen

Legfőbb nemzetbiztonsági prioritásnak minősíti a washingtoni külügyminisztérium nemrég kiadott dokumentuma a Man-Portable Air Defense Systems (MANPADS), népszerű nevén vállról indítható légelhárító rakéták terjedése elleni fellépést. Az anyag leszögezi, hogy ezek az eszközök komoly fenyegetést jelentenek a polgári légi közlekedésre is, ha terroristák és bűnözők kezére jutnak.

A külügyi dokumentum megállapítja, hogy 2003 óta az amerikai kormány nemzetközi erőfeszítése eredményeként 32 500 vállról indítható rakétát semmisítettek meg több mint harminc országban. Az anyag megjelenése után nem sokkal azonban a CNN hírtelevízió nemzetközi szervezetek szakértőinek és saját helyszíni forgatásainak összegzéseként azt állította, hogy Líbiában húszezer orosz gyártmányú Igla-S rakéta tűnt el és feltehetően a határon átcsempészve muzulmán terrorista szervezetek birtokába kerülhetett.

A külügyi dokumentum részletesen elemzi a vállról indítható rakéták technikai felépítését és használatát, kiemelve, hogy a rakéta a vetőcsővel együtt nem több mint két méter és nem nehezebb mint 25 kiló, tehát könnyen szállítható, rejthető, csempészhető, befér a legtöbb autó csomagtartójába is.

Épp mert könnyen szállítható és használható, miközben hatása – egy esetleges sikeres támadás egy polgári repülőgép ellen – nemzetközi szintű, ez az eszköz különösen vonzó a terroristák és bűnözők szemében. Többféle változatuk létezik, van, amelyiket infravörös hőfejjel szerelnek fel, amely megkeresi a repülőgép legforróbb pontját, rendszerint a hajtóműveket, más eszközöket a használója optikai úton, vizuálisan vezérelheti a cél felé rádión keresztül, és egy harmadik verzió lézersugár segítségével vezethető a célra.

Eredetileg ezek a rakéták a földi csapatok védelmére szolgálnak, relatíve rövid a hatótávolságuk, kétszeres hangsebességre képesek, megközelítőleg négy és fél kilométer magasságig és öt kilométer távolságig hatásosak. Miközben a katonai gépek többsége a régebbi típusú rakéták ellen védett, a polgári légiközlekedés eszközei nincsenek felszerelve az elhárítás eszközeivel, kiszolgáltatottak a vállról indítható rakétákkal szemben. Ugyanakkor nem szabad ezeket az eszközöket összekeverni az RPG-kkel, a rakétahajtású gránátokkal, amelyek ugyancsak vállról indíthatók, de repülőgépek ellen csak akkor hatásosak, ha nagyon közelről lövik ki őket.

Egy ritka felvétel: francia tévések rögzítették, hogyan lőnek ki rakétát iraki terroristák egy szállítógépre.

És akkor az elképesztő adatok: 1975 óta negyven polgári repülőgépet ért vállról indítható légvédelmi rakétatalálat, 28 esetben lezuhant a megtámadott gép, összesen több mint nyolcszáz halálos áldozata volt az ilyen akcióknak! A dokumentum közli az ilyen incidensek teljes listáját, hozzátéve, hogy az esetek többségében valamiféle konfliktuszóna volt a polgári gép elleni rakétaindítás helyszíne, kivéve azt a 2002-ben történt esetet, amikor a kenyai Mombasa repülőtere közelében próbáltak lelőni egy utasszállítót.

Néhány eset röviden:

1975. március 12.: Az Air Vietnam Douglas C54D–5–DC utasszállítóját vállról indítható rakétával lőtték le Vietnam felett, a hatfőnyi személyzet és a húsz utas életét vesztette.

1988. december 19.: A nyugat-szaharai elszakadási mozgalom, a Polisario emberei két Douglas DC–7-est próbáltak lelőni, amelyek azért repültek a térségbe, hogy a sáskajárás ellen permetezzenek. Az egyik gép sérülten eljutott Marokkóba, a másik lezuhant, ötfőnyi személyzete életét vesztette.

1993. szeptember 22.: A Transair Georgia grúz légitársaság Tu–154-esét felszállás közben lőtték le a szeparatisták, a gép a pályára zuhant és kigyulladt: 108 halott.

1994. április 6.: A Ruanda és Burundi elnökeit szállító Dassault Mystère-Falcon 50-est Kigali felett lőtték le, mindenki életét vesztette.

1998. október 10.: A Lignes Aeriennes Congolaises légitársaság Boeing 727-30 típusú utasszállítóját a Kongói Demokratikus Köztársaság területe fölött lőtték le tutszi milicisták: 41 halott.

1998. december 26.: Az ENSZ által bérelt Lockheed C–130 Hercules szállítógépet Angola fölött az UNITA katonái lőtték le, tizennégyen haltak meg.

1999. január 2.: ismét egy ENSZ-Herkules az áldozat Angolában, 9 halott.

2002. november 28.: két vállról indítható rakétát lőttek ki terroristák a kenyai Mombasa repülőterénél az izraeli Arkia Airlines felszállóban lévő Boeing 757–3E7-esére, amelynek fedélzetén 271 ember tartózkodott – mindkét rakéta célt tévesztett.

2003. november 22.: A DHL Airbus A300B4–203F teherszállítóját Irakban, a bagdadi nemzetközi repülőtér környékén találta el egy vállról indítható rakéta. A gép szárnyán esett súlyos sérülés, a hidraulikarendszerek kiesése ellenére, csak a hajtóművek tolóerejének változtatásával kormányozva a személyzet sikeresen kényszerleszállást hajtott végre.

2007. március 23.: A Transaviaexport légitársaság lL–76TD teherszállítóját a szomáliai Mogadishunál lőtték le, a 11 fős személyzet életét vesztette.

A civil gépek elleni támadások helyszínei: Costa Rica (1), Nicaragua (1), Afganisztán (4), Azerbajdzsán (1), Grúzia (2), Irak (1), Srí Lanka (1), Vietnam (1), Angola (14), Csád (1), Kongói Demokratikus Köztársaság (1), Kenya (1), Mozambik (1), Zimbabwe (2), Ruanda (1), Szomália (2), Szudán (3), Nyugat-Szahara (2).

A tanulmány húsz országot sorol fel, ahol vállról indítható rakétákat vagy alkatrészeit gyártották vagy gyártják: Bulgária, Kína, Egyiptom, Franciaország, Németország, Görögország, Irán, Japán, Hollandia, Észak-Korea, Pakisztán, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szerbia, Dél-Korea, Svédország, Törökország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.

Becslések szerint az első ilyen eszköz elkészülte, 1967 óta több mint egymillió vállról indítható légvédelmi rakéta készült a világon. Az Egyesült Államok hatóságai szerint ezek nagy részét nemzeti hadseregek raktáraiban őrzik vagy megsemmisítették őket. Azonban sok ezer ilyen eszközzel nem tudnak elszámolni, ezek „kívül kerültek a nemzeti kormányok hatáskörén”, feltehetően terrorista szervezetekhez jutottak. Megjelennek a fegyverkereskedelem feketepiacán is, az áruk néhány száz dollártól akár néhány százezerig is terjedhet, az eszköz állapotának és a gyártmány minőségének megfelelően.

A legelterjedtebb a vállról indítható rakéták első generációjából származó, infravörös érzékelővel felszerelt szovjet gyártmányú SA–7b, ez a terroristacsoportok leggyakoribb ilyen eszköze is.

A dokumentum felsorolja mindazon nemzetközi, illetve amerikai kezdeményezésű programokat, amelyek a vállról indítható rakéták biztonságos őrzésére, ellenőrzésére és megsemmisítésére indultak, külön kiemelve a 2003-ban Evianban tartott G-8-as csúcs erre vonatkozó határozatát, az EBESZ e témában hozott döntését, és a különböző nem kormányzati, nemzetközi civil szervezetek erőfeszítéseit.

2005-ben az USA és Oroszország is aláírta a hordozható rakétafegyverek fokozott ellenőrzéséről szóló nemzetközi dokumentumot.

Az országok listáján, amelyek felszámolták a maguk készletét, Magyarország több mint 1500 vállról indítható rakéta megsemmisítésével szerepel.