Vasútmodellező válogatott

Míg egy otthoni terepasztal a készítője pillanatnyi hangulatától, aktuális alkotókedvétől függően, erősen hullámzó ritmusban épül, az üzleti vállalkozásban megvalósuló Miniversumnál ezt a luxust nem engedhetik meg a befektetők. Amikor eldőlt, lesz ilyen turistalátványosság, és hogy milyen lesz, onnantól a napokra lebontott tervek szigorú betartása lett a legfontosabb tényező. Az 1:87-es kicsinyítésű, 300 négyzetméter nettó alapterületű, a valóságról mintázott tájakkal és épületekkel sűrűn telerakott asztal határidőre való berendezéséhez heti 400-450 munkaóra látszott szükségesnek. Képzelje el, ehhez előzőleg normaidőt kellett meghatározni mindenre, így a vágányfektetésre, az ágyazatszórásra, a sínszálak festésére, az elektromos kábelezésre, hegyoldalak fásítására, városok vadnyugati tempójú telepítésére, kis túlzással még a sűrű bozótosban szerelmeskedők jelenetének létrehozására is. Ezt követte az egységes minőségre és gyorsaságra képes munkatársak kiválasztása, majd kilenc hónapra előre táblázatba foglalni nekik a teendőket.

Gondoljunk bele, micsoda őrületes önfegyelmet igényel napi nyolc órában terepasztalt építeni. Nem ám úgy, hogy „ma nincs kedvem a sziklafallal pepecselni, inkább belekezdek ebben a sarokban a faültetésbe”, hanem az előírt munkafázist előbb befejezni, még akkor is, ha a spakli már hirtelen felindulásból elkövetett emberölés elkövetésére alkalmas szerszámnak minősül, amikor az ötödik azonos munkával töltött napon, a hatodik négyzetméternél odajön valaki, és megkérdezi, „mennyi van még hátra?” Ehhez az embert próbáló feladathoz elsősorban rutinos, a részletekre maximálisan ügyelésben már bizonyított kollégák kellettek. Az ötletgazda Kocsis Attila ennek alapján kereste meg a hazai terepasztal-készítők krémjét (olyanokat, akik nem leplezik alkotásaikat, és esetleg az építés folyamatába is betekintést engedtek), és egyezett meg közülük a városi témákra Kiss Róberttel (Index-fórumon: Dampf) és Martisz Gáborral, a terepre pedig Kövér Zoltánnal és Tiringer Ferenccel (Paksinuti). Hozzájuk csatlakoztak azok, akik hirdetésre jelentkeztek, és a szigorú vizsgafeladattal sikeresen megbirkóztak (lásd az Indóház 2013. augusztusi számát). Akadnak közöttük saját terepasztalt építők, de makettezők is bőséggel. A következőkben azt a bő tucatnyi alkotót mutatjuk be, akik teljes munkaidőben dolgoznak a Miniversumon.

Az osztrák–német-asztalok vidékfejlesztési főmegbízottja Tiringer Ferenc, alias Paksinuti. Több terepasztal fűződik a nevéhez, honlapján részletes leírásokkal ismerhetjük meg létrehozásuk folyamatát. Paksi nem rejtegeti a bevált technológiáját: lépésről lépésre feltárja az alkalmazott fogásokat. Amelyekből bőven használnak itt az Andrássy úton is: a füvesítésben és sziklakészítésben az övé az etalon. Paksinuti harminckét éves tapasztalatát hasznosítja, tizenkét esztendősen fogott a vasútmodellezésbe. A zsebpénzét és a nyári munkából származó bevételét – sok kortársával ellentétben – nem a diszkóra, valamint a káros élvezetekkel való korai megismerkedésre költötte, hanem a választott hobbira. Folyamatosan kísérletezik, nyugati magazinokban látottakat adaptál hazai viszonyokra. A Miniversumhoz a projekt mérete miatt csatlakozott, hiszen ekkora terepasztalt az életben egyszer lehet építeni. Ha a kedves látogató a keze nyomát keresi majd, a burgenlandi kőbányát és az osztrák–német-szakaszokat összekötő hegylánc sziklafalait nézze meg. A többiek munkái közül Uelzen Hundertwasser-stílben készült állomását kedveli a legjobban. Feri hivatásszerűen kívánja a jövőben a terepasztal-készítést űzni – persze ennél szerényebb megrendeléseket is elfogad.

Paksi párja ugyanazon a területen, tehát az Ausztria és Németország bizonyos nevezetességeit bemutató két komplexum tájrendezésén Harta Péter. Az egyik logisztikai vállalkozás kényelmes széke után, a családi szálloda mellett vágott a Miniversum építésébe. Persze korábban is próbálkozott, készülő TT-s asztala bő hat négyzetméteres. Bevallása szerint sokat tanult a többiektől, és reméli, az itteni (hosszabb távú) feladatai mellett otthon is hasznosítja az elsajátított tudást. Két kiemelkedő motívum azok közül, amiben közreműködött: Carnuntum romjai és a fölötte lévő dombon látható szőlőbirtok növényzete. Kollégáitól pedig a sablonostól eltérően nem kész, bolti elemekből épített járdákat és a magyar asztalon látható csúszdás játszóteret ajánlja a későbbi látogatók figyelmébe.

Az ÖBB és a DB uralta felületekhez tartozó települések témafelelőse Kiss Róbert, Dampf. Ő sem rejtegeti vasútmodellezői aktivitását, honlapján a H0-ás és az 1:22,5-ös méretarányú kerti vasútja is szerepel, ez utóbbi tavaly két részben (2013. szeptember és október) az Indóház magazinban is bemutattatott. Nem mellesleg a Digitools márkát fejlesztő és értékesítő vállalkozás egyik tulajdonosa és ügyvezetője is – tehát neki a modellvasút egyben hivatás. A közel tíz négyzetméteres otthoni asztalának témagazdagsága okán nagyon is természetes volt megbízni az épített környezettel, városokkal, falvakkal, üdülő- és iparteleppel. (A szerző személyes megjegyzése: ezek közül is kiemelkedik a burgenlandi borpince – kiváló ízléssel és abszolút realisztikusan készült, ahogy a férfiember elvárja, ha kedves törzshelyére akar ismerni.) Tőle is megkérdeztem, másoknál mi tetszik: számára Tiringer Ferenc tájépítési stílusa követendő.

Frischmann Gáspár Dampffal dolgozik egy csoportban. Egyetemi hallgató, passziválta a féléveket, hogy részt vehessen a nagy mű elkészítésében. H0-ban utazó vasútmodellező ő is. V. korszakbeli, hazai vonatkozású, főként áruszállításra való egyedi gördülőállományt épít (ide is erre a feladatra jelentkezett, de más munka várta), nem kezdő tehát ő sem. Terepasztalán a teherpályaudvar a legfontosabb, sokakkal ellentétben nem a személyforgalom érdekli a legjobban. Ha Gáspár munkáját keresi a Miniversumban, mások mellett Eisenach városában és a külön attrakciónak minősített, működő villamosüzemű bécsi főpályaudvar alatti aluljárót szemlélje meg. Napjait mellette töltve nem meglepő, hogy a külön turistalátványossággá fejlesztett uelzeni állomást kedveli másoktól.

A magyar asztal terepfelelősei: Kövér Zoltán és Nagy László. Zoltánt a 2011-es gödöllői vasútmodell-kiállításon ismerhette meg a szélesebb közönség, három négyzetméteres asztalát ugyanennyi évig csinosítgatta, úgy tárta a publikum elé. Mint sokan mások, ő is cseperedő korában, egy egyszerű kezdőkészlet hatására fertőződött meg a modellvasúttal. Első asztala 8–9 esztendős korában készült el. Szűcs Miklós tanítványának mondja magát, aki úgy emlékszik rá, mint lelkes, az első találkozásuknak otthont adó rendezvényen nap mint nap feltűnő ifjoncra – aki szorgalma és tehetsége okán méltó mesteréhez. Itt az Andrássy úton az ágyazatkövezéstől és a sínszálak festésétől kezdve az egészen komplex létesítményekig, így a János-hegyig és a pannonhalmi tájig mindent megcsinált. A dicséret helyett nézzék meg ezeket, és nem valószínű, hogy csalódnának.

Nagy Lászlónak sem kevés munka jutott, hiszen a magyar felület nagyjából akkora, mint az osztrák és német együtt. Nagycenk környéke – benne szörnyű pepecselős fóliasátras és napraforgós résszel – vagy a soproni erdő mind magán viseli aprólékos munkájának eredményét. Maga is modellez, H0-s saját asztalán I. korszakos bajor modelleket futtat. Civilben pedig ötvös.

A magyarországi települések létesítése a hazai, esetleg éppen onnan származó közönség könnyebben megjelenő kritikája miatt különösen kényes feladat. A vasútmodellező szakmában eleddig ismeretlen, sci-fi témában makettező Csapó István az egyik játék nagykereskedőnél épp befejeződött karrierje után új területen mutathatta meg tehetségét. A teljességre törekvés nélkül főbb munkái: a tatai vár környéke a tó részletével, felette a végtelen részletességgel berendezett kemping, a tökéletes illúziót nyújtó játszóterek, a főváros már elkészült motívumai mind azt mondják, érdemes volt váltani. Emellett őt emlegették többen, amikor átkalandozva Uelzenbe, az állomásépületet feljavította az ismert osztrák építész stílusában.

Varga Tamás, a TAM Modell márkanévről ismert járműépítő szintén Magyarország urbanizációján tevékenykedik. Széles repertoárjában megtalálható Budapest és Győr városa, épített benzinkutat és piacot, és hogy legyen mivel megközelíteni ezeket, a közutak létesítésében is részt vett. A Faller járművek 1-es főúton közlekedése őt dicséri majd – vagy ha netán nem lenne egyenes a lefektetett vezetőszál, miatta csalinkáznak a sofőrök. De erre nem számítunk.

A nyolc konkrét, hosszútávú feladattal bíró munkatárson kívül vannak később érkezők és kevesebb időben is nagyot alkotók. Martisz Gábor, aki résztulajdonosa is a Miniversumnak, hatalmas építési és üzemeltetési tapasztalatát kölcsönzi a projektnek. Több (jellemzően, de nem kizárólagosan) H0-s munka fűződik a nevéhez, weboldalán végigkalauzolja a munkái iránt érdeklődőket. A keszthelyi kastélymúzeum részeként létrejött vasútmodell-kiállítás főépítésze és üzemeltetője is egy személyben. Ebbéli tudását már a legelső tudósításunkban is láthatták, ahogy munkáslajbiban szereli össze az asztalok vázát. A másik véglet, ahogy festőművésznek felcsapva Uelzen állomás peronjainak mozaikjait pingálja, nullás ecsettel. És ha van ideje, a két szélsőség között bármit megcsinál.

Szűcs Miklós nevét talán kicsit kevesebben, a munkáit vélhetően sokkal többen ismerik. Magazinunkban már szerepelt a modulasztalok szépségdíjasa, Áta állomása. Hatalmas terepasztalát kiállításokon tudja csak összeépíteni, de ott szerencsére sokszor megteszi. Az 1:87-es világot kedveli, azon belül a normál és a keskeny nyomtávolság is fekszik neki. Mivel – Tiringer Ferenchez hasonlóan – szobafestő a mestersége, az idejekorán befutott megrendelések miatt csak az utóbbi hónapokban tudott csatlakozni a Miniversum csapatához – de rögtön erős témákat tettek elé, nehogy elkényelmesedjen.

Tóth Gábor szintén nemrég érkezett. Makettező ő is, így aztán az életszerűség megjelenítésében különleges képességekkel bír. Most ugyan nem – gyakorlatának megfelelően – haditechnikai diorámákat épít 1:35-ös méretarányban, de nem jön zavarba, ha a túlságosan steril épületeket valóságosra kell piszkolnia. Rengeteg háztető, ipari létesítmények, öreg vár kapott tőle olyan fedőréteget, amitől elhisszük, hogy így léteznek 1:1-es nagyságban is. Hogy mi motiválja? Ekkora diorámát aligha fognak még egyet rendelni tőle.

Varga Zsombor ékszerész. Azt még értjük, hogy a szobafestő miért ügyes a terepasztalok építésében: az anyagismerete aranyat ér, amikor az alapozások, így a homokos részek, a sziklafalak és társaik készülnek. Mégis, mit keres köztük egy apró és értékes tárgyakkal bíbelődő szakember? Nyilván őt is a vasútmodellezés szeretete hozta ide. Azon belül természetesen elsősorban rézmodellekkel foglalkozik, de kiderült, nem elveszett akkor sem, ha homokot kell teríteni talajnak, vagy épp a Faller Car System szerpentinjét építi a hegy gyomrában.

Az ötletgazda mások mellett Vida Lászlót, vagy ahogy sokan ismerik, Vikát kereste meg az együttműködés szándékával, és ő örömmel mondott igent. Nevezettet a magyar vonatkozású fényes gyűjteményéről ismerik sokan, de esetünkben – a projekthez így kapcsolódva – a digitális vasútmodellezésben szerzett tudását adta a Miniversumhoz. A tervezéstől részt vett a munkákban, tulajdonrésze miatt töretlenül bízik sikerében. Bár gyűjteményét felszámolta, a hobbija ugyanaz maradt. Még biztosan találkozunk a nevével a témakörön belül.

A vasútmodellező válogatott szövetségi kapitányát, amolyan játékosedzőjét hagytuk a végére. Ha nem így tettünk volna, úgyis kiköveteli magának – Kocsis Attila szerény ember. Sokrétű gazdasági tevékenysége mellett építette meg az Indóházban is bemutatott terepasztalát, és később elkészítésének részleteibe is önzetlenül beavatta a magazin olvasóit. Bár itt kétkezi munkát kevesebbet végez, az idea kitalálójaként, szervezőként, befektetők felkutatójaként, projektmenedzserként nagy szükség van rá. Azt, hogy a 150 millió forintos befektetésből hogyan lesz előbb ámuldozásra késztető vasútmodell-kiállítás, majd remélhetőleg sikeres üzlet, elsősorban rajta múlik. Az első bekezdésben található számokat, a kivitelezés ütemtervét ő készítette, és persze ő is ellenőrzi. Ugyanígy, kiadja a feladatokat, majd átveszi a kész munkát. Előtte persze vásárol, az ágyazatkavicstól a hangdekóderes mozdonyig mindent. Röviden: szellemi irányítóként és projektvezetőként nála futnak össze a szálak.

A Miniversum építéséről természetesen az Indóház hasábjain is olvashatnak: például a nemrég megjelent áprilisi számunkban is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!