Veszélyben van-e a vasútmodellezés?

Balogh Zsolt   ·   2017.09.17. 18:45
00kicsi

A modellboltokban egyre kevesebb a fiatal vásárló, a modellek ára pedig a kereslet csökkenésével meredeken emelkedni kezdett. Látszólag a vasútmodellezés válságban van, már nem érdekli az ifjúságot ez a szép és kreatív hobbi.

Azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. A világ megváltozott, ezzel a lehetőségek is változtak. Régen szinte minden háztartásban voltak megfelelő szerszámok, a család férfitagjai pedig sok mindent meg tudtak otthon is barkácsolni. Ám a fogyasztói társadalom kinevelt egy olyan generációt, aki inkább újat vesz, mint hogy otthon a javítással vesződjön. Ehhez hozzá jön még természetesen az a tény is, hogy a mai eszközök többnyire műanyagból vannak, gyakran silány anyagokból, így ha megsérülnek, elromlanak, a javításuk is szinte lehetetlen.

Eltűntek így az ügyes apukák és velük együtt a szerszámok is az életből, pedig ez a kettő nélkülözhetetlen, hogy egy ifjabb barkácsoló, ne adj isten modellező generáció felnőjön. A fiatalságot ma már más eszközök veszik körül, másfajta, gyakran lenézett tudást birtokolnak. Elárasztottak minket a számítógépek és a mobiltelefonok, ma egy gyerek kezébe hamarabb kerül egy okostelefon, mint egy kalapács. Bár lehet, hogy a többség nem tud egy szöget egyenesen a fába belekalapálni, de a képernyők előtt eltöltött idő sem veszett teljesen kárba.

A vasútmodellezés egyik új formája: a régóta népszerű LEGO „szakosítása” (Kemsei Zoltán felvételei a Temofeszt-rendezvényeken készültek)

Vasútmodellezés ma is van, csak sokan nem rézlemezt forrasztanak, nem terepasztalt építenek, hanem a képernyő előtt ülve modellezik a vasúti közlekedés bonyolult és összetett világát. Egy többezer poligonból összerakott virtuális mozdony nem csak hogy sokkal részletgazdagabb, mint egy kézzelfogható modell, hanem az építésével megszerzett tudás is értékesebb lesz felnőttkorban a barkácsolással megszerzett tudásnál. Így ha arra vagyunk kíváncsiak, hová is tűntek a vasútmodellezők, akkor nem a modellvásárokon kell a választ ehhez keresnünk, hanem az internetes fórumok világában.

Szeretnék bemutatni néhány olyan számítógépes programot és elfoglaltságot, amivel szintén a vasúti közlekedést lehet modellezni vagy csak egy részletével komolyabban foglalkozni, szinte végtelen határok között, amire egy terepasztal csak jóval korlátozottabban képes.

Fotózás

A fotózás elsőre egyszerűnek tűnik, különösen a digitális gépek világában. Ám a fotók mennyiségével az igényesség is növekszik, egy jó fotóhoz nem elég egy jó gép, jókor kell lenni jó helyen, és tudni kell, hogy mi is az, ami nem lesz tucatfotó, mi az, ami érdekes, mi az, ami rendkívüli. Fotózás közben a fotós nemcsak a gépét ismeri meg, hanem otthon a képszerkesztő programokat is, hogy a kép minél jobban visszaadja azt, amit meg szeretnénk mutatni az embereknek. A különleges fotókhoz kell még ezen kívül némi helyismeret és a vasút ismerete is, hogy mit érdemes fotózni, miért különleges a fotó és részletesen a fotózás körülményeit is meg lehet említeni. A jó fotók pedig később egy másik vasúti hobbi egyik kiindulási alapjai lehetnek.

Járművezetés

A terepasztalon egy kisvonat vezetését gyorsan el lehet sajátítani, így maga a vezetés élménye eltörpül a terepépítés mellett. A számítógépes szimulációk azonban sokkal részletesebben be tudják mutatni az igazi mozdonyvezetést és a biztosítóberendezéseket. Egyes mozdonyok vezetéséhez kisebb könyvet el kell olvasni, hogy értsük és tudjuk a vasúti jelzéseket értelmezni és a küldetéseket végrehajtani. A mozdonyok mozgásának fizikája, bár nem teljesen fedi a valóságot, mégis jóval közelebb áll az igazsághoz, mint egy terepasztalon a körpályán szaladgáló négykocsis vonaté.

Pálya- és járműépítés

De mit ér a járművezetői tudás, ha nem tudunk sehol sem vezetni? Szerencsére a 2001-ben megjelent Microsoft Train Simulatorhoz rengeteg vasúti pálya épült, ezek között találunk fiktíveket és valóságosakat is. Egy jó pálya megépítéséhez, legyen bár valóságos vagy kitalált, rengeteg jellemzőt figyelembe kell venni: az íveket, az állomások vágányhálózatát, a biztosítóberendezések megfelelő telepítését... Ahhoz, hogy a pályánk minél élethűbb legyen, a valóságot kell a lehető legrészletesebben megfigyelni és feltérképezni. Az a pályaépítő, aki komolyan veszi a minőséget, sok időt eltölt a valóság pontos megfigyelésével is. A kiadott pályákat később mások is kipróbálhatják és javaslatokat tehetnek a hibák kijavítására.

Népszerűek – legalábbis a kiállításokon – a valósággal egyező terepasztalok, amelyek egy-egy valódi állomást és környezetét mutatják be

De nem csak a Train Simulator létezik, az építők számos más programban is kiélhetik a vágyaikat. Minden egyes szoftver más-másra helyezi a hangsúlyt, így az elérendő cél is más és más. A Train Simulator az évek alatt több konkurens játékot is kapott, megjelentek a kimondottan terepasztal-tervező programok is. A JBSS Bahn programban a vezetés teljesen háttérbe szorult a pályaépítés javára, a vonatok automatikusan közlekednek, gyorsítanak, lassítanak, ahogy a tervező azt megálmodta és a biztosítóberendezések lehetővé teszik. Egy-egy pálya jóval komplexebb, mint bármely terepasztal a világon, a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt, nem pedig a pénz vagy a rendelkezésre álló terület.

Gazdasági szimulációk

Néhány játékban a tényleges vasúti szimuláció a háttérbe szorul, helyette valamilyen közlekedési társaság vezetése a cél. Ez lehet tisztán vasúti, vasúti és közúti, vagy csak városi közlekedés. Bár ez nem tűnik vasútmodellezésnek, érdemes megemlíteni itt a Transport Tycoon nevű régi klasszikust. A játék nagy népszerűségre tett szert, méltó folytatása azonban nem készült, pedig rengeteg lehetőség volt még a játékban. Másodvirágzását a Windows XP hozta el, amelyen már nem futott az eredeti, így egy lelkes játékos elkészített hozzá egy patch-et, amivel ismét működésre lehetett bírni a régi kedvencet. Később a javításba belekerültek olyan kiegészítések is, amivel a játék néhány korábbi korlátját törölhettük el.

A program ismét népszerű lett, ám a patch karbantartása és fejlesztése egyre nehezebbé vált. Ezért egy új játékot kezdtek írni OpenTrasport Tycoon néven, és az eredeti játék részeit felhasználva egy új program született. Működésébe is alaposan belenyúltak, valósághűbbé téve a fizikát, és okosabb gépi játékosokat is kaptunk, továbbá a hálózati játék lehetőségét. A fejlesztők arra is gondoltak, hogy az eredeti járműveket is lecserélhessük, így ezzel ismét eljutottunk a vasútmodellezéshez.

A nemzetközi modulok komoly kapcsolaterősítési és tapasztalatcsere-lehetőségeket adnak

Új buszok, repülők, vonatok, továbbá új házak, gyárak, út- és vasúttípusok születtek a Tycoonhoz. Egyes fejlesztők egészen odáig mentek, hogy az eredetiben nem is szereplő felsővezeték-rendszerből is kétfajta legyen, külön az egyenáramú és a váltakozó áramú vonatoknak. A kétáramnemű mozdonyok és motorvonatok ráadásul a váltakozó árammal villamosított vonalakon nagyobb teljesítményre, ezzel együtt nagyobb sebességre is képesek. Látható, hogy ilyen látszólag lényegtelen, ám a játékélményt mégis fokozó újításokhoz az igazi vasút ismerete is mennyire szükséges!

3D modellezés

A modellezéshez tartoznak a jármű- és objektumépítések is. Minél élethűbb a pálya, annál fontosabbá válnak az egyedi tereptárgyak és járművek is. A Train Simulator megjelenése után néhány év alatt elkészültek a magyar járműmodellek és a MÁV-jellegű épületek, biztosítóberendezések is. Mindez nem jöhetett volna létre lelkes és szorgalmas modellező nélkül, akik a valóságot megfigyelve, arról fotókat készítve nem alkotják meg a hiányzó darabokat.

Felismerve ezt a trendet, több játékprogram készítő is nyitottá tette a programját, hogy külsős fejlesztők is bővíthessék a választható járművek és objektumok számát. Ma már talán mindegyik vasúti szimulátorhoz és gazdasági játékhoz találunk egyedi járműveket, objektumokat, pályákat vagy új küldetéseket. A JBSS Bahn-hoz a játékosok több, mint 12 ezer 900 különböző villamost, vagont, mozdonyt és egyéb járművet készítettek az évek alatt. Néhány meglehetősen egyszerű, csak néhány pixelből áll, de az újabbak már annyira részletgazdagok, hogy az ajtónyitó gombok is felkerültek a személykocsikra, sőt a megállókban az ajtók is kinyílnak.

Gyűjtés

Egy vasútbarát egyben gyűjtő is, mindent gyűjt, ami a vasúttal kapcsolatos, nem csak vasútmodelleket. Lehet régi képeslapokat, vasúti jegyeket, egyenruhákat és még ki tudja mi mindent gyűjteni. A gyűjteményt újabb darabokkal mindig lehet bővíteni, ám ehhez sok utánajárás, megfelelő kapcsolatok és rengeteg idő kell.

Utazás

Ne feledkezzünk meg az utazásokról sem, amikor a vasútbarátok egyedül, családdal vagy épp további vasútbarátokkal vonatos utazásokat tesznek, néha még olyan viszonylatokon is, ahol a vasút nem csak lassú, de drága alternatíva is. Megfelelő számú résztvevő esetében még különvonatokat is bérelnek, hogy különleges utazásokat tehessenek. Ilyenkor aztán kattog a fényképezőgép is, hogy az interneten megmutathassák másoknak is, milyen szerencsések voltak, hogy ilyen programban vehettek részt! Gondolva a gyűjtőkre is, ilyenkor különleges, egyedi jegyeket és okleveleket kapnak a résztvevők.

Internet

Napjaink modellezőinek az internet lett az elsődleges kommunikációs csatornája, az interneten cserélnek gazdát az ötletek, az új pályák és járművek. Van azonban még egy csoport, mely a fentiekbe nem fért bele, szinte láthatatlanok, de mégis a vasúttal foglalkoznak. Ők azok, akik tartalommal töltik meg az internetet, cikket írnak, blogot vezetnek, külföldi híreket fordítanak, megszervezik a közösséget...

A megfelelő háttér is sokat jelent

Soha nem volt még olyan könnyen friss információkhoz jutni, mint napjainkban, hála a sok szorgalmas embernek, kik rendszerezik a fotókat, videókat töltenek fel vagy bővítik az olvasnivalókat. Szép példája az internetes közösségi munkának a vasutallomasok.hu, ahol Magyarország összes állomásáról van már fénykép, megőrizve azt az utókornak. Hasonló kezdeményezések a vonatösszeállítások is, melyeknél megnézhetjük melyik vasútvonalon milyen szerelvények közlekednek, akár évekre visszamenőleg.

De csatlakozhatunk a több száz vasúttal foglalkozó Facebook-csoport egyikéhez is, hogy híreket, információkat vagy fotókat cseréljünk és hasonló érdeklődésű emberekkel beszélgethessünk.

A vasútmodellezés és a vasútszeretet tehát nem tűnt el, csupán csak az eszközei változtak meg. A mai modellezők már nem csak fúróval, reszelővel és pákával, hanem digitális fényképezővel és számítógéppel dolgoznak. De a régi, hagyományos modellezést sem kell még temetnünk, a küszöbön áll több olyan technológia is, például a 3D nyomtatás, mellyel ismét izgalmassá válhat az „analóg” modellezés is a digitális mellett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek