Visszafordult a Malév moszkvai járata

MTI   ·   2011.11.23. 19:00

Visszafordult a Malév szerda délutáni moszkvai járata, mert a Boeing 737-800-as típusú repülőgép fedélzetén felszállás után 30 perccel működésbe lépett az oxigénmaszkokat kibocsátó rendszer – közölte a légitársaság.

Az utasok az előírások szerint és a légiutas-kísérők utasítására a maszkokat felvették és néhány percig használták, bár ezt a kabinnyomás csökkenése nem indokolta. A kapitány az emelkedés megszakítása mellett döntött, majd, miután meggyőződött arról, hogy a kabinnyomás megfelelő, az előírások szerint visszafordult Budapestre és 15.47-kor rendben leszállt.

A Malév az utasokat a leszállást követően szinte azonnal egy másik repülőgépére szállította át, amellyel eljuttatja őket célállomásukra. A történtek okát a Malév szakemberei vizsgálják – közölte a légitársaság.

Utoljára Malév-gépen május 5-én volt hermetizácios probléma, szintén úton Szentpétervárra,  de akkor már a célreptér felé süllyedve hibásodott meg a rendszer, emiatt a nyomás az utasok számára nem észrevehető mértékben néhány percre lecsökkent – közölte akkor a légitársaság. A járat kapitánya az előírások szerint kibocsátotta az oxigénmaszkokat, habár az utasok maszkok nélkül sem lettek volna veszélyben. A nyomás néhány perc alatt elérte a normális szintet, a gép, a HA-LOC rendben leszállt Pulkovón.

Nem sokkal ezután, május 12-én egy Malév járatot teljesítő Embraer 120-as regionális utasszállító hajtott végre kényszerleszállást Budapesten, a Bukarestbe tartó járaton nyomásproblémákat észlelt a személyzet. A gépen 30-an utaztak.

Kapcsolódó hírek