Vitorlázógéppel a világ tetején: az egyiknek sikerült

Ugrósdy Márton   ·   2014.01.08. 14:30
cim3

(fotók: sebastiankawa.pl)

Az iho/repülés hetek óta kíséri figyelemmel a nagy kalandot: egyszerre két expedíció, egy német és egy lengyel is próbálkozik a Mount Everest meghódításával. Klaus Ohlmann a német kormány támogatásával működő Mountain Wave Project pilótája, Sebastian Kawa pedig sok-sok világverseny győztese.

Egyelőre pihenőre vonult mindkét nepáli repülős expedíció: Sebastian Kawa hazatért Lengyelországba, és februárban megy majd vissza a Himalájába, Klaus Ohlmann pedig szintén Európában töltötte az ünnepeket. A német nagyágyúnak viszont sikerült az, amire már sokan vártak: (motoros) vitorlázójával sikeresen repült el a Mount Everest mellett.

Hiába nyer valaki kilenc világbajnokságot, vagy állítja fel világrekordok tömegeit: a repülés szabályai rá is vonatkoznak. Különösen igaz ez a minden pilóta életét megkeserítő papírmunkára, hiszen mind Ohlmann, mind Kawa expedíciója komoly késéseket szenvedett el a szükséges engedélyek beszerzésének nehézségei miatt. Nepálban most tartották az ország történetének első szabad választását, a kormányzás és a hivatalok hónapokra leálltak, így a légügyi hatósággal sem sikerült zöld ágra vergődniük az európai pilótáknak. Ennek a legfontosabb következménye pedig az lett, hogy csak egy viszonylag kis területet használhattak a Himalája felett, a légtér korlátozásai, mind kiterjedésben, mind magasságban jelentősen csökkentették a siker esélyeit.

Kawa kálváriája

Kawa egyetlen igazi próbálkozása nem igazán kedvező időjárás közepette zajlott

Kawának ráadásul késett a gépe is – mint arról korábban már mi is beszámoltunk –, eléggé sokáig tartott, mire Kalkuttából eljutott Poharába a korábban már behajózott ASH25. A lengyel pilóta ki is borult emiatt saját honlapján, és részletesen írt arról, milyen nehézséget okozott a különböző engedélyek, vámpapírok beszerzése, na meg a folyamat megolajozása. A lengyel csapat szerencsétlenségére ráadásul pont akkor lett vége a jobb időjárásnak, amikor a konténer megérkezett a repülőtérre, ezért végül a szakadó esőben kellett megejteni az első felszállást. Az idő amúgy is szorított, hiszen a közelgő ünnepek miatt mindenki haza akart menni, és az eredeti engedélyek is lejártak, így végül csak egy háromnapos ablak állt rendelkezésre a repülések végrehajtására. Nem jelentett könnyebbséget az sem, hogy a repülőgépet a poharai közforgalmi repülőtéren kellett tárolni, és innen kellett végrehajtani a felszállásokat is. A nagy fesztávú vitorlázógép ráadásul nem mozog olyan könnyen a földön, mint az utasszállítók: a szárnyakat például egy embernek kell vízszintesen tartania gurulás közben, így a taxizás is jelentősen lassabb, mint akár egy Cessnával. A lassúság miatt ráadásul a poharai torony csak napi egy felszállást engedélyezett, így összesen háromszor emelkedhetett levegőbe az ASH.

A második nap sem volt sokkal sikeresebb: a levegő hideg volt és nedves, így a repülőtér környékének egyetlen termikje után végül le kellett szállnia a vitorlázórepülőknek is, így már csak egyetlen nap maradt a decemberi túrából, hogy értékelhető repülést hajtsanak végre, és bejussanak a Himalája völgyei felé. Az utolsó nap végül sajtótájékoztatóval kezdődött, majd a repülés következett. Az időjárás viszont csak dél körül kezdett mozgolódni: ekkorra sikerült a Napnak egy picit áttörnie a felhőtakarót, a szélelőrejelzések szerint pedig az Annapurna környékén hullámtevékenység kialakulására is számítani lehetett.

Lenyűgöző táj, óriási hegyek – és a gerinceket veszélyesen elrejtő felhők

Kawáék ezért gépbe ültek, felszálltak, és megpróbálták kihasználni az év utolsó lehetőségét a repülésre. Nepálban – a hegyvidékekhez hasonlóan – igazán egyedi az időjárás: a melegebb, nedves völgyekben nagyobb az instabilitás, és a szél jellemzően délről észak felé, a hegyek felé fúj. Emiatt a hegyek lábánál, ahol hidegebb a levegő, az érkező meleg levegőből kicsapódik a pára, és felhők keletkeznek, amelyek a látást is jelentősen rontják. Magasabban viszont a jetstream hatásai miatt pont az ellenkező irányba, északról fúj a szél, így jelentős szélnyírás jön létre a két réteg között.

Ráadásul az ASH motorja csak 2500 méterig tudja emelkedésben tartani a gépet, ezért Kawáék végül egy szomszédos hegyoldal felé indultak el, ahol sikerült lejtőzni, és a motort is ki tudták kapcsolni. A hegyoldal mellett repülni nem volt veszélytelen, ugyanis ha a földlátás megszűnik, akkor életveszélyes lett volna a sziklák környékén maradni, minimális látási viszonyok mellett. Kawáéknak azonban szerencséjük volt, magasabban már a szél is elkezdett fújni, és a felhők szél felőli oldalán lejtőzve tovább tudtak emelkedni. Ezután az emelés után hullámban ugyan feljebb tudtak jutni, de a szélerősség a magassággal egyre inkább nőtt, így a géppel néha már a maximális sebességgel kellett repülni, hogy előre tudjanak jutni a következő emelőtérig.

A pilóták visszatérnek, de a hegy nem adja meg könnyen magát

Az Annapurna legmagasabb csúcsát végül nem sikerült meglátogatni, mert az erős szél miatt kialakuló turbulencia tönkretette a lamináris áramlást, viszont az alacsonyabb gerinceken a vártnak megfelelően alakult ki a hullám. Végül többórás repülés után szálltak le Poharában, ahol még arra is jutott némi ereje a csapatnak, hogy szétszedje a repülőt a hosszú pihenő előtt.

Kawáék februárban visszatérnek majd Nepálba, és addig megpróbálják beszerezni azokat a papírokat is, amelyeknek köszönhetően majd kelet felé, a Mount Everesthez is eljuthatnak. Ráadásul decemberben az erős szél miatt az időjárási körülmények sem a legjobbak, éppen ezért indultak el korábban, hogy még novemberben is a levegőbe tudjanak emelkedni – nem véletlenül bosszantotta őket annyira a hatósági engedélyek problémája. Azt viszont sikerült megcáfolni, hogy 130 kilométeres szélsebesség felett már csak turbulencia van a magasban, hiszen most 180 kilométeres szélben is sikeresen repültek hullámot a hegyek között. Megállapították azt is, hogy a hullám a völgyekbe nem ér le, így a kiemelkedés biztosan nehezebb ügy lesz, ezért a februári küldetés célja lesz a termik- és lejtőrepülés kikísérletezése is. Kawa célja főként az, hogy egy új helyszínt adjon a vitorlázórepülésnek, és egy látványos rendezvénnyel bizonyítsa be: lehetséges sikeres motor nélküli repüléseket végezni a Himalájában is.

Ohlmann kalandjai

Ohlmannék és a Stempe, nomeg a világ legnagyobb hegyvidéke <br>(fotók: Klaus Ohlmann/http://www.quovadis-aero.com)

A veterán német hullámrepülő okosabban választott repülőgépet, ugyanis a Stemme legalább képes egyedül, külső segítség nélkül gurulni, így a poharai repülőtéren is könnyebben mozgott, mint Kawa ASH-ja. Neki már az első felszállások során sikerült az Annapurnához eljutnia, köszönhetően a Stemme erős motorjának, és a völgyekben kialakuló termikeknek. Bár a vitorlázórepülés még nem igazán elterjedt a régióban, a siklóernyősök már régóta repülnek Nepálban, a legnagyobb központjuknak Sarangkot számít. Olhmannék is erre indultak, majd az Annapurna tömbjétől nyugatra lévő völgyben emelkedtek meg: itt elég nagy a távolság a két gerinc között ahhoz, hogy kialakulhasson a hullámmozgás. Ugyanakkor távolabb, a mélyebb völgyekben továbbra is felhők vitték a prímet, így a hazatérés egy kicsit trükkös volt. A német csapatnak még egy gondja akadt: a motor ugyanis néha magától leállt, ennek az okára pedig sokáig nem jöttek rá, de valószínűleg a hideg levegő miatt akadozhatott a teljesítmény.

Az egyelőre megközelíthetetlen Everest

Végül december 14-e hozta el azt a pillanatot, amire mindenki várt: az előrejelzések kedvezőek voltak, a modellek szerint a Himalája gerincén összefüggő hullámrendszerek kialakulására lehetett számítani. Felszállás után ismét termikekben majd hullámban repültek: a géppel először a Manaslu felé vették az irányt, azonban 6000 méter környékén egy kemény rotorba futottak bele. Miután összeszedték a kabinban szanaszét repült tárgyakat, kelet felé mentek tovább, Katmandu irányában, azonban egyre inkább kezdtek elfagyni a kormányok. Ohlmann ezt az ívelő állításával próbálta meg kiküszöbölni. Az Everest tömbje előtti utolsó völgyben azután végre célba értek, a völgy közepén egy 11 méteres emelést találva emelkedtek fel a 180 kilométeres szélben: közelebb menni azonban nem lehetett, mert az Everest mögött már csak a turbulencia van, ezt az ott kialakuló, rendezetlen felhőkből állapították meg. A kötelező fotózás után fordultak vissza nyugat felé, hogy végül Poharában leszállva osszák meg élményeiket a földön maradtakkal.

Ohlmannék repülése sikerült: a világ tetejéig nem jutottak el, de vele egy szinten repültek

Hogy Ohlmannék mikor folytatják, még nem tudni, az ünnepeket ők is otthon töltötték. Mindenesetre figyeljük majd, mit csinálnak, és jelentkezünk, ha újabb nepáli hírekről tudunk beszámolni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.