Wizz-vita: Kolozsvár kontra Marosvásárhely

iho/repülés   ·   2012.11.24. 13:36

A Kolozs Megyei Törvényszék arra kötelezte a Maros Megyei Turisztikai Egyesületet, hogy adja közre a Wizz Air légitársasággal a 2010-ben és 2011-ben kötött szerződései megannyi részletét.

A Maros megyei önkormányzatok és cégek által létrehozott civil szervezetet a Kolozsvári Repülőtér Alkalmazottainak Független Szakszervezete perelte be amiatt, hogy megtagadta a Wizz Air légitársasággal kötött szerződésekkel kapcsolatos információk kiadását.

A kolozsvári szakszervezetek vádjai szerint a civil szervezet közpénzből fizetett százezer eurót a Wizz Air társaságnak, hogy az 2011 áprilisában bázist létesítsen a marosvásárhelyi reptéren. A szakszervezet közleménye szerint a bázis létesítése után költöztette a fapados légitársaság Kolozsvárról Marosvásárhelyre a düsszeldorfi, római és dortmundi járatait.

A kolozsvári szakszervezet úgy vélte, a marosvásárhelyi repülőtér a versenyszabályok megszegésével, a kolozsvári repülőtér rovására növelte részesedését a légi szállítási piacon.

A Kolozs megyei törvényszék honlapján is megtalálható, november 9-én hozott, nem jogerős ítéletben a bírák arra kötelezték a Maros megyei egyesületet, hogy a partnerségi és együttműködési szerződéseinek mindazon részleteit közölje, amelyek nem tartalmaznak személyes adatokat.

A bírósági ítélet annak a harcnak az újabb fejezete, amely az erdélyi utazóközönséget legnagyobb mértékben kiszolgáló két repülőtér, és az ezeket fenntartó Kolozs megyei és Maros megyei önkormányzat között évek óta dúl. Az egymástól 108 kilométerre fekvő két repülőtér versenyének a tétje az volt, hogy honnan indítsa járatait a Wizz Air fapados légitársaság.

A kolozsvári repülőtéren 2010-ben 1 millió 29 ezer utast regisztráltak, 2011-re azonban 24 ezerrel visszaesett az utasok száma. A marosvásárhelyi repülőtér a 2010-ben regisztrált 74 ezres utasszámot 2011-re 240 ezerre növelte.

Kapcsolódó hírek