Zuhanás, kárpótlás - és egy család tragédiája

iho/repülés   ·   2011.12.29. 13:20
crash_cimlap

Egy szövetségi bíró tegnap 17.8 millió dollár megfizetésére kötelezte az Egyesült Államok kormányát egy család részére, amely négy tagját vesztette el, amikor a tengerészet egyik vadászgépe San Diego-i házukba csapódott 2008-ban.

A család 56 milliót kért az érzelmi traumák és az anyagi veszteség ellensúlyozására. A tengerészet műszaki, valamint emberi hibának tudta be az esetet.

A kormány elismerte felelősségét, csak azon vitatkozott, mennyit fizessen Don Yoonnak és kiterjedt családjának. A kormányzat ügyvédei az anyagi veszteséget nagyjából egymillióra tették, de Miller bíróra bízták, hogy megítélje, mennyi legyen az érzelmi veszteség utáni kártérítés.

Don Yoon elvesztette 36 éves feleségét, Youngmi Lee Yoont, tizenöt hónapos lányát, Grace-t, továbbá kéthónapos kislányát, Rachelt, és még 59 éves anyósát, Seokim Kim Lee-t is, aki épp akkor Koreából látogatott hozzájuk, hogy a kicsi gyerekek körül segítsen.

Yoonnak a bíró csaknem tízmilliót ítélt meg, apósának pedig négymilliót. A többi pénz az após három felnőtt gyerekének jár azért, mert elvesztették anyjukat, Seokim Kim Lee-t.

A család ügyvédje, Brian Panish szerint az összeg igazságos és jogos. Az igazságügyi minisztérium ügyvédeit nem lehetett azonnal nyilatkozatra bírni.

A haditengerészet szerint a repülőgépnek műszaki hibája volt, de a katasztrófa a pilótanövendék sorozatos rossz döntései következtében történt. Gépe egyik hajtóműve akkor állt le, mikor elment az olajnyomás, a második pedig akkor, amikor az üzemanyag nem jutott el oda a tankból.

A meghibásodások miatt a tengerészet tizenhárom tagját vádolták. A pilóta katapultált, a kivizsgálóknak azt mondta, üvöltött a rémülettől, amikor látta, hogy a gépe házak közé csapódik.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.