Terv szerint halad a Győrt keletről elkerülő út építése
Az utolsó, 5,2 kilométeres szakaszt 14 milliárd 850 millió forintból valósítják meg.
Az utolsó, 5,2 kilométeres szakaszt 14 milliárd 850 millió forintból valósítják meg.
Szombathelytől déli irányban a 86-os út húsz kilométeren történő négysávosításával hoznák létre a gyorsforgalmi pályát.
A Székesfehérvár, illetve Veszprém felől érkezők már használhatják a több ütemben megépülő új Pétfürdői csomópont elkészült körforgalmát, és az ahhoz kapcsolódó utakon keresztül érhetik el a meglévő 8-as számú főutat.
Ünnepélyes keretek között lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki közti szakaszának alapkövét.
Edda-parafrázisról szó sincs, Pataki Attila ufóészleléséről pláne, „mindössze” annyi történt, hogy lett egy gyönyörű, fantasztikusan izgalmas körforgalmunk, amelyben jelzőlámpák is működnek. Akkor, amikor szükség van rájuk.
Nem baj, ha nem! Príma termelési képriportunkból minden kiderül.