Kész a világító kerékpárút Esztergomnál, indulhat a tesztüzem
Kísérleti jelleggel világító szemcséket kevertek a Duna-menti kerékpárút burkolatába, mintegy 230 méteren.
Kísérleti jelleggel világító szemcséket kevertek a Duna-menti kerékpárút burkolatába, mintegy 230 méteren.
A fővárosi közbringarendszer november 30-ával ideiglenesen leáll, jövőre viszont megújulva tér majd vissza.
Erőltetik az egyoldalú a kerékpárutat, ez ellen tiltakoznak a lakók is. A kerékpárosklub javaslata továbbra is él, egyelőre úgy tűnik, hiába.
A kerékpárút egyes szakaszain világító útburkolatot hoznak létre, amely a sötétben is visszaveri a napfény által létrehozott fényenergiát. A technológiát először Esztergom közelében tesztelik.
Háromezer P+R parkoló és a vasútállomásra kerékpárral érkezőknek minimum 2000 B+R biciklitároló tervezését kezdi meg a Budapest Fejlesztési Központ.
Országosan hetvenről hetvenegy százalékra emelkedett a rendszeresen vagy alkalmanként kerékpárt használók aránya.
A Magyar Autóklub országos elnöksége érdemi együttműködést vár a főpolgármestertől a budapesti közlekedés, így többek között a kerékpársávok kérdésében.
Vitaindító dokumentumot készített a Budapesti Közlekedési Központ a budapesti aktív és mikromobilitás helyzetéről, jövőjéről és a lehetséges intézkedési területekről, illetve a bringasztráda-hálózatról.
A legnagyobb, kétszeres növekedést a Velencei-tónál mérték június–augusztus közötti három hónapban.
A Duna jobb partján az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózat részeként elkészült a Budapest és Szentendre közötti kerékpárút.
A részben járdára terelt nagykörúti kerékpárút politikai kompromisszumnak lehet jó, de a Nagykörút élhetősége és jövője szempontjából biztosan rossz lépés.
A szeptemberi tanévkezdéssel járó forgalomnövekedés nem okozott az elmúlt évekhez képest nagyobb fennakadást a belváros közlekedésében. A Nagykörút új kialakítása jól vizsgázott.
A BKK az utazási lehetőségek kombinálására biztatja a fővárosban és az agglomerációban közlekedőket.
Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn bejelentette a nagykörúti sávokkal kapcsolatos döntést.
Kicsit „arrébb ment” a gyűjtőállomás: a Millenáris Park megújulásával korábbi helyszínéhez közel, a Millenáris főbejáratával szemben van.