Lelőtt maláj gép: elkezdtek hazaszállítani az áldozatokat
Megérkezett Kuala Lumpurba az Ukrajnában lezuhant malajziai utasszállító gép áldozatainak földi maradványait szállító első repülőgép.
Megérkezett Kuala Lumpurba az Ukrajnában lezuhant malajziai utasszállító gép áldozatainak földi maradványait szállító első repülőgép.
Az edinburghi állatkert légterének elkerülésére kérik a pilótákat.
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója csütörtöki dublini bejelentése szerint Ciprusra utazik, hogy tárgyalásokat folytasson az évek óta veszteséges Cyprus Airways megvásárlásáról.
Az érkező és az induló repülőgépjáratok közlekedése is zavartalan a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren – egyelőre.
Oroszbarát szakadárok lelőttek egy Szu-25-ös ukrán katonai repülőgépet a kelet-ukrajnai Luhanszk fölött.
Olaszország középső részén összeütközött és lezuhant két harci repülőgép: kiképzésen voltak.
Szeptemberben folytatódik a márciusban rejtélyes körülmények között nyomtalanul eltűnt, vélhetően az Indiai-óceánba zuhant malajziai utasszállító repülőgép roncsai utáni kutatás.
Új üzemcsarnokot építenek a szabolcsi kisvárosban. Az Airbusnak dolgoznak.
Vasárnap ért véget Szegeden a VIII. Flatland Cup, a régi idők Alföld Kupáinak méltó örököse.
Laikus szemmel nézve bizonyos szögből cuki, máshonnan nézve meg egészen bumfordi: az amerikaiak nem ezért szeretik az RQ–4 Global Hawkot.
Japán források szerint eldőlt: a Boeing szállíthatja a japán uralkodóház és a japán kormányfő szállítási feladatait megoldó kormánygépet.