Az uniós Norwegian betört Amerikába!
A képlet persze nem egyszerű és sokszor a (magyar) sajtó sem értette igazán a történetet. A Norwegian Norvégiában bejegyzett, tehát Unión kívüli anyavállalata ugyanis már repül New Yorkba és más amerikai nagyvárosokba is, a hálózatának és járatszámának bővítése a két ország, Norvégia és az USA kétoldalú légiközlekedési megállapodásán múlik, magyarán erősen limitált.
Ugyancsak korlátozott lehetőségeket jelentett még csak az az ideiglenes engedély, amit áprilisban kapott az ír leányvállalat. De a teljeskörű jogok, amiket véglegesen adnak ki az írországi Norwegian számára, tehát egy európai uniós tagállamban bejegyzett cégnek, annyit jelentenek, hogy a cég az Unió és az USA közötti liberalizált piaci rendszerben elméletileg bárhol terjeszkedhet, amerre csak akar, és amilyen mértékben akar az észak-atlanti vonalakon. Magyarán a Norwegian az ír cégen keresztül az első nagy európai diszkontként kapott lehetőséget arra, hogy olcsó jegyárak mellett nagyszabású és megkötések nélküli hálózatot tartson fenn a két kontinens között.
Az álom, hogy Európából az Egyesült Államokba illetve vissza, alacsony viteldíj mellett még inkább tömegessé váljon a forgalom, már évtizedek óta izgatja sokak fantáziáját és teszi gondterheltté elsősorban a nagy amerikai légitársaságokat, de persze ez az európaiak hagyományosoknak is komoly konkurencia lesz. Sokan gondolnak ezekben a napokban az ilyen típusú repülés egykori hősére: Freddie Laker DC-10-esekkel repülő Skytrain vállalkozását (Gatwick–New York, illetve Gatwick–Los Angeles majd Miami) a hetvenes évek hőskora után a nyolcvanas évek elejére sikerült végül megfojtani, kétségkívül ehhez komoly segítséget nyújtott az akkori válság és az, hogy elfogyott a cég tőkéje, illetve hogy a nyári szezonon kívül nem tudta igazán megtölteni a járatokat.
Aztán jöttek a nagyok, a Pan Am, a British és a TWA, és szintén leszállított áron kezdtek jegyeket árulni, sőt, Laker nemcsak ezeket a cégeket próbálta perelni, szerinte a Lufthansa, az Air France, a Swissair, a KLM, a SAS, a Sabena, az Alitalia és az UTA is benne volt az összeesküvésben, amelynek lényege az volt, hogy ne csak a Laker kínáljon olcsó jegyeket. Aztán amikor a Laker elpusztult, lehetett a jegyárakat ismét a „normális” szintre emelni.
Nos, a mostani fordulat jelentőségét a Norwegian megszerzett uniós engedélyének precedense adja, ami erősen felbátoríthat más LC-társaságokat is. Ugyan szórványosan eddig is voltak próbálkozások, az olyan nagy társaságok is repülnek LC-leányvállalattal interkontinentális vonalakon, mint a Lufthansa, csakhogy elsősorban üdülőhelyi járatok illetve charterek formájában, és leginkább a Távol-Keletre, nem a keleti part amerikai nagyvárosaiba. Ugyanakkor érdekes volt például tavaly az a furcsa kommunikációs játszma, amelynek során a Ryanair-vezér O’Leary beígérte, hogy az európai hálózattól és a 737-es flottától függetlenül fel fog állítani Boeing 787-esekkel vagy Airbus A350-esekkel egy hosszú távú leányvállalatot és flottát, ugyanakkor ezt a nyilatkozatát napokon belül vissza is vonta, ami az akkori kommentárok szerint komoly belső vitákat jelezhet a koncepcióról. De ha a Norwegian úttörése sikeres, akkor nem valószínű, hogy a többi nagy (európai) diszkont egyedül hagyná a piacon...
Az amerikaiak viszont hevesen tűz alá vették az Obama-adminisztrációt a három éve húzódó döntés miatt, amelyről a közlekedési tárca úgy nyilatkozott, hogy a jogi háttér alapos feltérképezése késztette arra a hatóságot, hogy megtegye ezt az elkerülhetetlen lépést; valójában a Reuters szerint Washington el szerette volna kerülni, hogy az ítéletet egy választott bírósági eljárás végén mondják ki, amely ráadásul súlyosan el is marasztalná a kormányzatot a döntés elodázása miatt.
Az amerikai légitársaságok egységesen harcolnak tovább a jogok megadása ellen, nemkülönben az őket támogató kongresszusi politikusok, valamit a pilóta- és más szakmai szervezetek, hiszen eddig a legfőbb érv az volt, hogy a Norwegian alkalmazottai az amerikaiakhoz képest sokkal alacsonyabb szintű munkafeltételekkel és bérekkel dolgoznak, vagyis az európai diszkont cég megengedhetetlen üzleti előnyök közepette lenne részese a piaci versenynek. Az amerikai légiutaskísérők szövetségének elnöke egyszerűen az amerikai munkavállalók elárulásaként minősítette a döntést, amit egyébként a washingtoni, még helyén lévő Obama-adminisztráció bölcsen nem hozott még meg az elnökválasztási kampány idején, mert ezzel még több muníciót adott volna a protekcionista politikát követő és követelő Trump-tábornak.
Egy biztos, mindeközben azok, akik nem alkalmazottai, hanem haszonélvezői lennének az észak-atlanti diszkont-forgalomnak, vagyis a kispénzű utazni vágyók, érthető türelmetlenséggel várják, hogy ez a fajta lehetőség szélesebbre táruljon előttük az óceán mindkét oldalán. A norvég Norwegian észak-atlanti forgalma egy év alatt 34 százalékot növekedett, és ami még érdekesebb, nem egyszerűen arról lesz szó a várakozások szerint, hogy a diszkontok repülnek csak olcsón a későbbiekben Európa és az USA között: a hagyományos légitársaságok is kénytelenek lesznek csökkenteni a jegyárakat. Esetleg maguk is külön LC-leányvállalatokat alapítanak, vagy/és be fognak indulni a vegyes járatokkal, ugyanazon a gépen kínálva olcsó, ellátás nélküli, praktice diszkont economy-osztályt és business classt, mint az európai hagyományos társaságok jelentős része.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
