Boeing 2012: rekord eladásban és gyártásban is

iho/repülés   ·   2013.01.04. 11:30
cim3

A Boeing 1203 utasszállító repülőgépre kapott megrendelést 2012-ben, ez a második legnagyobb évi megrendelésszám a cég történetében. Az átadott gépek száma pedig 601 volt, 1999 óta a legtöbb. (Akkor azonban még hozzáadódtak a számhoz a felvásárolt McDonnell Douglas gépei is.) Ugyancsak rekord az összes megrendelt és még át nem adott gépek száma: 4373.

Ray Conner, a Boeing kereskedelmi részlegének elnöke elsősorban a legyártott és átadott gépek számának 26 százalékos növelését emelte ki a közleményben. A megrendeléseket tekintve a 737-es program hozott igazi áttörést, 1124 gépre szóló szerződéssel: soha nem vásároltak egy év alatt ennyi példányt egy típusból – emeli ki a vállalat anyaga. Külön jelentősége van ezen belül a 914 gépre szóló MAX-megrendelésnek, vagyis a 737 újrahajtóművezett, továbbfejlesztett változata iránt is nagy az érdeklődés. Egyébként a bűvös ezres számot az év utolsó napjaiban lépte át a típus, amikor az Aviation Capital Group (ACG) nevű lízingcég hatvan ilyen gépre szerződött a gyártóval. Bob Feldmann programigazgató is azt emelte ki, hogy a MAX alig egy év alatt kapott 1064 megrendelést.

A MAX sikere egyértelmű, lesz-e elég kapacitás a gyártására?

Ugyancsak rekord, hogy a most futó NG-változatból 415 gépet sikerült átadni a megrendelőknek. A keskeny törzsű Boeing-típus valóban egyedülálló pályát fut be, hiszen az első variánsokat még 1968-ban állították forgalomba, azóta pedig a különböző típusváltozatokból már tízezernél többet igényeltek a légitársaságok.

Elégedett hangon részletezi a közlemény a széles törzsű gépek piacán elért sikereket. A legfontosabb program, a 787-esé 2012 végére a jelek szerint valóban lábra kapott, decemberben 11 gép került át a gyártótól hét légitársasághoz. Mint arról az iho/repülés többször beszámolt, a Boeing vezetése kulcsfontosságú feladatként hirdette meg 2012-re a kompozitépítésű Dreamlinerek gyártásának és átadásának felpörgetését, annak érdekében, hogy a program hároméves csúszása és a beszállítók hibái okozta veszteség ellenére megtérüljenek a fejlesztés és a gyártás-előkészítés alaposan megnőtt költségei. Mostanáig 49 példányt sikerült átadni a megrendelőknek. Az idei év a gyár weboldalán böngészhető táblázatok szerint az új rendeléseknél több lemondást hozott, a 2012-es 787-es mérleg mínusz 12 példány, a rendelésállomány azonban így is egy híján nyolcszáz gép.

787: magukhoz tértek a beszállítók is

2012-ben szállította le a cég az ezredik 777-est, és erre a gépre idén 68 rendelés futott be. Röviden intézi el a közlemény az új Jumbo-verzió, a 747-8 tavalyi pályafutását: a 31 átadott gép nagy része teherszállító F-változat volt, az utasszállítót egyelőre csak egy légitársaság, a Lufthansa repüli.

A 2012-es év végleges adatai:

Gépcsalád

Összes rendelés

Nettó rendelés

Átadott gépek

Legyártandó gépek

737

1,184

1,124

415

3,074

747

7

1

31

67

767

23

22

26

68

777

75

68

83

365

787

50

-12

46

799

összesen

1,339

1,203

601

4,373

Az idei feladatok közül a Boeing közleménye a gyártási teljesítmény további növelését emeli ki, 2013-ban szerelik össze és repülik be a 787-es hosszabb törzsű 9-es változatának első példányait. A legfontosabb tervezési feladat pedig idén a még nagyobb 787-10X és a továbbfejlesztett 777X alapkoncepciójának meghatározása lesz.

A társaságok erősen sürgetik a döntést az új 777-esről

A Boeing marketingfőnöke, Randy Tinseth a Seattle Times hasábjain válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek a Boeing előtt tornyosuló nehézségeket firtatták. Szerinte a 747-esek iránti érdeklődés lassan nőni fog, és cáfolta, hogy a cég vezetése jelen pillanatban a gyártás leállítását fontolgatná. Arra a felvetésre, hogy egy újabb sztrájk a munkavállalók részéről romba döntené az idei terveket, Tinseth azt válaszolja, hogy remélhetőleg már januárban megszületik a megállapodás az ismét mozgolódó szakszervezetekkel. Egyébként 2011-ben 8300, tavaly pedig további 5000 új állást létesített a cég Washington államban a megnövekedett termelés kiszolgálására, az államban a Boeing most már összesen 87 ezer embert alkalmaz, ehhez jönnek még a cég új dél-karolinai gyárában dolgozók.

A lap riportja szerint mostanra az alvállalkozók már valóban teljes értékű részegységeket szállítanak a gyárba, például a pilótafülke úgy kerül az összeszerelő csarnokba Kansasból, hogy már a pilóták fülhallgatói is a helyükön vannak, így tényleg sikerülhet elérni havi tíz 787-es kibocsátását is.

Az európai konkurens, az Airbus január 17-re tervezi, hogy egy nagyszabású rendezvény keretében nyilvánosságra hozza hivatalos 2012-es eredményeit. Sajtóbecslések szerint a cégnél a tavalyi átadási szám a korábban a gyártó által prognosztizált 580 körül alakul, sikerült a tervezett 30 A380-as óriásgép forgalomba állítása is. Az évi megrendelések mennyisége ugyancsak a szaksajtó előrejelzése szerint 720 lenne, és ezek a számok azt jelentenék, hogy a Boeing visszavette az iparági első helyet az európai gyártótól, de az Airbustól kiszivárgó hírek szerint a két hét múlva tartandó rendezvényen további „karácsonyi ajándékok” bejelentése várható.

Kapcsolódó hírek