Tatabányára, Győrbe, Szekszárdra olcsóbban

Tevan Imre   ·   2012.07.24. 17:30
IMG_1128__110707_Ercsi__V431190__k

Kisebb vasúti és elvileg távolsági buszos tarifareformot hirdetnek meg hamarosan, értesült az iho.hu. A legfontosabb változás, hogy szeptember elejétől az intercityk pluszdíja a távolság függvénye lesz az alábbi táblázat szerint.

Az IC-kiegészítő jegy ára szeptembertől
km jegyár
km jegyár





0-100 150
260
380
120 175
280
410
140 205
300
440
160 235
350
515
180 265
400
590
200 295
450
660
220
325

500
735
240
355

500-tól
735
Ehhez hozzá kell adni a helyjegy árát, ami 0 és 150 forint között változhat.

Az IC-k felára ugyanúgy két részből áll majd, mint most. Kvázi a magasabb szintű szolgáltatásért (más nézőpontból az utasok szűrése végett) kell fizetni az eddigi pótjegy helyett kiegészítő díjat, ez lesz kilométerfüggő. A másik plusz, a helybiztosítás díja, ahogy eddig is a belföldi IC-ken. Úgy tudni, a kiegészítő díj fix lesz, vagyis a kormányzat szabályozza, a helyjegy 150 forintjából viszont a MÁV-Start saját döntése alapján, üzletpolitikai kedvezményként elengedhet, akár az egészet is.

A valamikori eredeti koncepció szerint egységes IC-felár rendszere mára rendkívül differenciálttá vált, ezen szinte már nem tud bonyolítani a távolságfüggő díj sem. A nemzetközi IC-k leginkább technikai okból kezelendők külön, a helybiztosítás hazai és nemzetközi szisztémáit mostanáig nem sikerült megfelelően összehangolni, így ezeken általában nincs helyfoglalás, bár aligha nevezhető logikusnak, hogy Pestről Pécsre utazva attól függ a jegyár, hogy a vonat továbbmegy-e Szarajevóba. Értesüléseink szerint a nemzetközi IC-k szeptembertől se kerülnek be az egységes rendszerbe, de talán már csak hónapokig kell várni erre.

Iváncsánál halad a pécsi IC<br>(fotók: Vörös Attila)

A vasúttársaság rég bevezette a mérsékeltebb intercityfelárat rövidebb távolságokra vagy olyan viszonylatokra, ahol így akarták növelni az utasok számát. Néhány éve a változó terheléshez is igazítja a Start a jegyárat, a hétvégi utazási csúcsok idején kérik el a maximális díjat, a hét közepén alacsonyabb a felár, mindez azonban csak bizonyos vonalakon van így, máshol nincs csúcsidő. Végül számos eseti okból is mérséklik a felárat, például felújításkor, vágányzárak idején.

Azt még nem tudjuk, a MÁV-Start milyen elvek szerint, milyen viszonylatokra redukálja majd a 150 forintos helybiztosítási díjat, így pontosan nem számítható ki, ősszel mennyit kell majd fizetni az egyes utakra, csak maximális és minimális árat állapíthatunk meg 150 illetve 0 forintos helyjeggyel számolva. Az alábbi táblázat e szerint hasonlítja össze néhány viszonylatra a mai és a szeptembertől érvényes felárakat. Még egy fontos tudnivaló: ha több vasúttársaság szolgáltatását vesszük igénybe, vagyis a MÁV és a GYSEV hálózatán is utazunk, a kiegészítő jegy árát megosztva, a két külön szakaszra külön-külön kell kiszámolni, ahogy az a szombathelyi példában látszik.

IC-felár néhány viszonylaton most és szeptembertől (forint)
Kiindulás Cél km Jelenleg Új ár min. Új ár max.
Debrecen Nyíregyháza 49 150 150 300
Budapest Tatabánya 64 380-410 150 300
Budapest Szolnok 100 380 150 300
Miskolc Debrecen 100 150 150 300
Budapest Szekszárd 120 380 175 325
Budapest Győr 131 380-410 205 355
Budapest Miskolc 182 380-560 295 445
Budapest Szeged 191 380 295 445
Nyíregyháza Cegléd 197 380 295 445
Budapest Debrecen 221 380 355 505
Budapest Pécs 228 380 355 505
Budapest Szombathely 243 380-410 205+150=355 505
Budapest Nyíregyháza 270 380-560 410 560
Anemzetközi járatokat és néhány egyedileg kezelt vonatot nem vettünk figyelembe

Az tehát biztosnak látszik, hogy például a fővárosból és Tatabányára, Szolnokra, Szekszárdra, Győrbe olcsóbb lesz utazni belföldi IC-vel, mint most. Csúcsidőben az ilyen miskolci jegy is olcsóbb lesz, de Nyíregyházára drágábban lehet majd eljutni a Budapestről, mint most.

A kiegészítő jegyet a szabályozás szerint azokon a távolsági buszokon is meg kell majd fizetni, amelyek útjuk egy részét autópályán teszik meg. Legalábbis elvileg így van, ám vasúti berkekben a szakemberek biztosak abban, hogy a Volán-társaságok valahogy kibújnak majd ezalól.

Gemenc intercity Budatétényben

Az expreszbuszok ügyét már a harmadik kormány állítja középpontba, egyébként valódi jelentőségüket alaposan túlértékelve. A politika jelszava a párhuzamosságok megszüntetéséről ugyanis nemcsak a kisforgalmú vasúti járatok helyettesítését jelenthetné busszal, hanem kvázi cserében az IC-vel vasúton gyorsan és kényelmesen beutazható viszonylatokon járó távolsági gyorsbuszok megszüntetését, pontosabban kivételét a közszolgáltatásból is. (Mondván: ha az adott Volánnak nyereségesek is ezek a járatok, nemzetgazdasági szinten az az optimális, ha csak egyféle alágazatot támogat a költségvetés a diák- és nyugdíjasjegyek kiegészítésével.) Akárhogy is próbálkozott azonban a politika, a volános lobbi eddig sikeresen megvédte érdekeit, legfeljebb részleges látszateredményekre voltak hajlandóak, még legutóbb is, amikor a propaganda pedig autóbuszjárat-ritkításról szólt.

Szeptemberben megszűnik a legkisebb, 5 kilométeres jegy is a vasúton, magyarán a legolcsóbb (teljes áron most 155 forintos) jegy helyett 10 kilométerest kell váltani 250 forintért. Itt az ideológia, hogy „ne legyen már olcsóbb a vonatjegy a BKV-jegynél”. Ez azonban hamis összehasonlítás, a BKV tarifarendszere teljesen más szerkezetű, sőt a BKV urai maguk is hangoztatják, hogy a buta, vonaljegyalapú rendszert meg kell haladni. Másrészt szerencsés esetben egy vonaljeggyel sokkal többet is lehet utazni, mint 5 kilométer, harmadrészt a BKV-nál is létezik rövidebb távolságra jegy, például a metrószakaszjegy.

Kapcsolódó hírek