Terhelési próba alatt az algyői vasúti híd

Károly Szabolcs   ·   2018.10.04. 18:30
400px_algyohid_szergej

A csongrádi megyeszékhely Szegedet a megye másik megyei jogú városával, Hódmezővásárhellyel összekötni tervezett tram-train-vonal építése miatt április óta nem közlekedhetnek vonatok a 135-ös vonal Szeged-Rókus állomás, valamint a fejlesztés során megállóhelyből állomássá avanzsáló Hódmezővásárhelyi Népkert közötti szakaszán. Mivel Magyarország első vasútvillamos-vonala jelentős részben, 21,3 kilométeren a Szeged és Békéscsaba között futó 135-ös vasútvonalat fogja használni, ennek érdekében a rókusi állomás és Hódmezővásárhely közötti szakaszt korszerűsíteni kell.

Négy M62-es dízelmozdony érkezett a vasúti híd új pályájának próbázására (fotók: MTI/Rosta Tibor)

A pálya magában foglalja a négyszázhetven méter hosszú, rácsos szerkezetű algyői vasúti Tisza-hidat is. Az eredeti műtárgy 1868 és 1870 között épült meg, utoljára 1960-ban cserélték le. Utoljára 2008-ban újították fel, akkor az ártéri hídszerkezet kapott korrózióvédelmet.

Az egyik gép a 2015-re felújított, retrófestésű egyes Szergej

A tram-train pályájának építése az ütemterv szerint halad, így csütörtökön sor kerülhetett az új sínekkel ellátott híd próbaterhelésére. A feladathoz négy Szergejt vezényeltek ki: Szolnokról a 2013–2015 között felújított, retrófestésű 001-es és a 120-as, Záhonyból pedig a 157-es és a debreceni, de a szabolcsi határállomásra kihelyezett 163-as érkezett. A gépek összesen bő négyszázhatvan tonnás terhelésnek tették ki a pályát és a hidat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek