A csehek már megint a lovak közé csaptak
![Viaggio](/storage/24293/Viaggio.png)
Húsz kilenckocsis szerelvényt rendelt meg a Cseh Vasutak a Siemens-Škoda konzorciumtól. Ezek a szerelvények közlekednek majd Budapestre is.
Elképesztő mennyiségű, összesen száznyolcvan korszerű vasúti kocsit vesz a Cseh Vasutak (ČD) a Siemens Mobility–Škoda Transportation konzorciumtól. A kontraktus értéke 175 milliárd forint (12,5 milliárd korona). Ennek mi magyarok is örülhetünk, hiszen a vasúttársaság tájékoztatása szerint a húsz kilenckocsis szerelvényt a nemzetközi távolsági járatokon tervezik közlekedtetni Hamburgtól Prágán át egészen Budapestig, illetve Bécs és Graz felé is. A szerződés húsz kilenckocsis, tartósan összekapcsolt szerelvény beszerzéséről szól, amelyek lényegében a railjet szerelvények hasonmásai lesznek, de összeállításukat tekintve többcélúak lesznek, mint a korábban megrendelt tíz ötkocsis szerelvény.
A szerelvény 555 ülőhelyet kínál, lesz benne szinte minden, mi szem-szájnak ingere: korszerű, átjárható utastér, első osztályú szakasz, bisztrókocsi, többcélú térrel ellátott másodosztályú szakasz, kerékpárszállítás, konnektorok, USB csatlakozók, sőt még gyermekmozi és elektromos kerékárok töltésére alkalmas csatlakozók is. A bisztrókocsiban minőségi szolgáltatások lesznek, a frissítőkön kívül főtt ételeket is felszolgálnak majd. A wifi és akadálymentesség elengedhetetlen lesz. A vonaton az új technológiával szerelt ablakoknak köszönhetően erősebb lesz a mobiltelefon térerő. Nem lesz viszont a railjetekben jĺ ismert business-class. A szerződés tárgyát képezi még két vasúti kocsi is, amit a Vasúti Infrastruktúra-kezelőség (Správa železnic) rendelt meg tesztelési célokra. Ezzel megújul a csehek mérőkocsi-flottája is. A vasúti járművek maximális sebessége 230 kilométer per óra lesz, amit egyelőre legalább a Berlin és Hamburg közötti szakaszon használnak ki.
A Cseh Vasutak szlovák nemzetiségű vezérigazgatója, Ivan Bednárik a beszerzés margójára megjegyezte, hogy a vasúttársaság szeretné megerősíteni pozícióját a közép-európai nemzetközi vasúti forgalomban, és ennek érdekében szükség van a járműpark korszerűsítésére. Fel kell készülni a közeljövőben esedékes maximális pályasebesség-növelésre, ami Csehországban a 200 kilométer per órát jelenti. Sőt, már elég intenzív előkészületek zajlanak a nagysebességű vasútvonalak megépítése terén is.
Az új vasúti kocsik végösszeszerelése a Škoda Transportation ostravai gyéregységében zajlik majd a tervek szerint, így részben cseh termékekről is beszélhetünk. A szerelvények a Prága–Ústí nad Labem–Berlin–Hamburg, Prága–Brno–Budapest, és a Prága–Brno–Bécs–Graz–Villach viszonylatokon közlekednének.
![INTERIÉR_05_jízdní_kola](/storage/24294/INTERI%C3%89R_05_j%C3%ADzdn%C3%AD_kola.jpg)
![INTERIÉR_04_vozíčkáři](/storage/24295/INTERI%C3%89R_04_voz%C3%AD%C4%8Dk%C3%A1%C5%99i.jpg)
![INTERIÉR_03_bistrovůz](/storage/24296/INTERI%C3%89R_03_bistrov%C5%AFz.jpg)
![INTERIÉR_02_2_třída](/storage/24297/INTERI%C3%89R_02_2_t%C5%99%C3%ADda.jpg)
![INTERIÉR_01_1_třída](/storage/24298/INTERI%C3%89R_01_1_t%C5%99%C3%ADda.jpg)
![09_Bdmpz_2_třída_jízdní_kola](/storage/24299/09_Bdmpz_2_t%C5%99%C3%ADda_j%C3%ADzdn%C3%AD_kola.png)
![08_Bmpz_2_třída_multifunkční](/storage/24300/08_Bmpz_2_t%C5%99%C3%ADda_multifunk%C4%8Dn%C3%AD.png)
![04-07_Bbmpz_2_třída](/storage/24301/04-07_Bbmpz_2_t%C5%99%C3%ADda.png)
![03_BRmpz_bistrovůz](/storage/24302/03_BRmpz_bistrov%C5%AFz.png)
![02_Ampz_1_třída](/storage/24303/02_Ampz_1_t%C5%99%C3%ADda.png)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!