A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások május 20-ától

iho/vasút   ·   2019.05.19. 09:00
vaganyzar0
Ezen a héten még nélkülözzük a Keletit

Karbantartás miatt május 26-áig zárva tart a Keleti pályaudvar, emiatt számos vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. A Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a peremkerületi állomások maximális kapacitását felhasználva a vonatok érkezésére és indítására, a vasúttársaság számtalan csatlakozási és utasigényt kielégítő menetrendet alkotott, összehangolva azt a Kelenföld–Pusztaszabolcs és a Rákos–Hatvan vasútvonal felújításának idejére bevezetett közlekedési renddel. A karbantartás részeként javítják a vágányokat, cserélik a váltókat, valamint a teljes csarnok egységesen leaszfaltozzák. Így változik a vonatközlekedés a Keleti pályaudvar karbantartása idején.

Budapest–Győr-Hegyeshalom vonal

A Hegyeshalom-Budapest-Keleti és Budapest-Keleti–Győr viszonylatokban közlekedő gyorsvonatok (G10) Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak, illetve Ferencváros állomáson is megállnak. A soproni, illetve a szombathelyi InterCity vonatoknak a Keleti helyett átmenetileg a Déli pályaudvar lesz az indító- és a végállomása. Ez alól kivétel a Szentgotthárdról 8:12-kor érkező IC919 számú vonat, mely Kelenföldig közlekedik.

Nemzetközi vonatok – a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon az EuroCity, EuroNight és railjet vonatok a Déli pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. A Budapest-Keleti–Győr–Bécs szakaszon közlekedő Avala EuroCity és Lehár EuroCity; a Budapest-Keleti–München útvonalon közlekedő Kálmán Imre EuroNight vonatok végállomása Kelenföld lesz.

Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonal

A pécsi vonal és a Budapest–Baja–Sárbogárd vonal InterCity járatai, illetve az expresszvonatok Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

A Déli pályaudvarról Dombóvárra 18:55-kor, 8018-as számmal másik járat közlekedik a 4218-as Budapest-Déli – Dunaújváros és a 8048-as Pusztaszabolcs-Dombóvár viszonylatú vonatok helyett.

Balassagyarmat–Aszód–Gödöllő vonal

Gödöllő–Aszód–Balassagyarmat között pótlóbuszok szállítják az utasokat, amelyekről Gödöllő, Autóbusz-állomáson az átszállás biztosított a Hatvan és Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar között közlekedő „Gy” jelzésű vonatpótló autóbuszokra.

Budapest–Pécel–Hatvan vonalszakasz

A vonatok óránként közlekednek Piliscsaba–Pécel és Aszód–Hatvan viszonylatban, mely vonatokhoz S80 jelzésű Aszód–Pécel viszonylatú mindenhol megálló vonatpótló autóbuszok közlekednek. A térség közlekedésének sűrítése érdekében G80 jelzésű Aszód–Rákos–Sörgyár (BKK) viszonylatú gyorsított járatú vonatpótló autóbuszok közlekednek. A vonatok esetében átszállással biztosított az eljutás Rákos vasútállomásról Kőbánya felső, Ferencváros és Kelenföld vasútállomásra és vissza viszonylatra is. Kőbánya felső és Sörgyár BKK megállóhelyről a 37-es villamossal biztosított az eljutás a Blaha Lujza térre (Népszínház utca). Továbbá Újpest megállóhelyről és vissza az M2-es metróval.

A Budapest–Dabas–Lajosmizse között közlekedő vonatok 8:00-tól 20:00-ig Zuglóból indulnak és oda is érkeznek.

Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely vonal

A Rákos és Hatvan között végzett pályakarbantartási munkák miatt a vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Budapest-Keleti Verseny utca és Hatvan vasútállomás között az InterCity vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.

Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar és Hatvan vasútállomás között a gyors és sebesvonatok helyett járnak pótlóbuszok.

Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonal

A Budapest–Újszász–Szolnok vonalszakaszon a szolnoki zónázó (Z60) és a naponta közlekedő sülysápi (S60) vonatok Kelenföldig jönnek, és onnan indulnak. A munkanapokon közlekedő sülysápi és nagykátai, valamint szolnoki gyorsított személyvonatok (G60) Kőbánya felsőre érkeznek, és onnan indulnak vissza. A naponta közlekedő reggeli szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok Kelenföldig járnak.

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon közlekedő InterCity és gyorsvonatok a Keleti helyett a Nyugatiba érkeznek és onnan is indulnak. Technológiai okokból a vonalon valamennyi távolsági vonat Intercity kocsi nélkül, gyorsvonatként közlekedik, természetesen a vonatok IC pótjegy megváltása nélkül vehetők igénybe.

Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal

Napközben Budapest-Nyugati és Záhony állomás között közlekedő sebesvonatok csak Szolnok és Záhony között járnak. Budapest-Nyugati és Szolnok között közvetlen átszállás biztosított a Budapest-Nyugati és Békéscsaba között közlekedő távolsági vonatokra, melyek kijelölt kocsijait pótdíj megfizetése nélkül lehet igénybe venni. (Május 14-15-én 6:05-től 11:15-ig Tuzsér és Záhony között pótlóbuszok járnak.)

Budapest–Brassó útvonalon közlekedő Corona és Hargita InterCity Kőbánya-Kispestig közlekedik és onnan is indul.

Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonal

A kelebiai személy- és nemzetközi gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekedik és onnan is indul.

Tapolca–Székesfehérvár–Budapest vonal

A Tapolcáról 15:50-kor induló 19713-as számú vonat Budapest-Déli helyett Kelenföldig közlekedik.

Szolnok–Hódmezővásárhely vasútvonal

A 17203 számú vonat módosított menetrend szerint közlekedik.

Budapest–Vác–Szob vonal

A Metropol EuroNight a Nyugatiig közlekedik és onnan is indul.

Egyéb érintett nemzetközi vonatok

  • a Bukarest és Bécs között közlekedő Dacia nemzetközi gyors,
  • a Záhony és Bécs közötti Hortobágy EuroCity,
  • továbbá a Kolozsvár és Bécs közötti Transilvania EuroCity

a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik.

A Keleti pályaudvar zárvatartása alatt a sűrítve közlekedő 37-es villamoson a Kőbánya felső és a Blaha Lujza tér között a BKK elfogadja a vasúti bérleteket. Az M4-es metrót a BKK sűrítve közlekedteti.

Korlátozott jegykiadás és ügyfélszolgálat

A Keleti pályaudvaron az utascsarnok és a belföldi pénztárak előtti terület is le lesz zárva a május 13-tól 26-ig tartó időszakban. Az utasok kiszolgálását a jelenlegi, Thököly út felől megközelíthető nemzetközi pénztárak területén tervezi a MÁV-Start megvalósítani, ahol négy belföldi és négy nemzetközi pénztárablak, illetve egy ügyfélszolgálati munkahely lesz, amelyek 5:25 és 19:40 között tartanak nyitva. De várhatóan egy nap áramszünet miatt zárva lesznek. A pályaudvar zárva tartása idején, a pályaudvaron jegyértékesítő automata nem fog üzemelni. A csökkentett kapacitás és a kisebb hely miatti zsúfoltság elkerülésére javasoljuk, hogy belföldi jegyeiket a Vonatinfó alkalmazásból, vagy interneten az e-vonatjegyet választva vásárolják meg, elkerülve ezzel a sorban állást. A pályaudvar karbantartása idején az épületben található Kormányablak zárva tart.

 

Érd felső: módosítva dolgozik

A Kelenföld és Érd felső közötti szakasz felújításának június 14-éig tartó fázisában a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon módosított menetrend szerint, de már az eredeti és a teljes útvonalukon közlekednek az elővárosi és a távolsági vonatok. Az InterCity vonatokról a továbbiakban már nem kell pótlóbuszokra átszállni. A későbbi munkafázisokhoz igazodva is lesznek változások a felújítás 2020 végére tervezett befejezéséig. A tervek szerint július 19-én fejezik be Érd felső megállóhely és a kapcsolódó vonalszakasz felújítását, addig a G43-as vonatok Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között továbbra is Érd alsó érintésével közlekednek

 

80a: mennek előre

A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának jelenlegi fázisában várhatóan decemberig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, jelentős korlátozásra kell számítani az itt utazóknak. Az intercityk helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak, a többi vonat helyett – eltérő szakaszokon – pótlóbuszok viszik az utasokat. Sokaknak érdemes a gödöllői HÉV-járatokat választani, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket.

A Keleti pályaudvarról induló és Hatvanig közlekedő InterCity-pótlóbuszok menetideje 70-ről 60 percre; míg a Hatvanból a Keleti pályaudvarra indulók menetideje 75-ről 65 percre csökken. A módosítások csak a Keleti pályaudvari indulási és érkezési időadatokat érintik, Hatvanból, illetve Hatvanba az eddigi időpontokban indulnak és érkeznek a pótlóbuszok.

(térképek: MÁV-Start)

Reggeli változások

A Hatvan–Pécel viszonylatú gyors pótlóbuszok – a 4:52-kor, 5:18-kor, 6:10-kor és 7:20-kor induló járatok kivételével – Isaszeg bejárati út autóbusz-megállóhelyen is megállnak.

A Pécelről Aszódra induló buszok 6:33 helyett 6:37-kor, 6:53 helyett 6:57-kor érkeznek, illetve az Aszódról Pécelre 4:19-kor induló busz Pécelre 5:18 helyett 5:13-kor érkezik, a péceli rövid átszállási idők miatt.

A Gödöllő–Pécel közötti 5:50-kor, 6:50-kor és 7:50-kor induló buszok a teljes útvonalukon 3 perccel korábban közlekednek.

Délutáni, esti változások

Esténként még egy S80-as jelzésű busz is közlekedik Pécel–Gödöllő között, amely Pécelről 19:50-kor indul.

Aszód–Balassagyarmat vonal

Az Aszód–Balassagyarmat vonalon több vonat menetrendje módosult. Április 1-jétől május 12-éig Aszód és Galgamácsa között nem közlekednek a vonatok, helyettük vonatpótló buszok szállítják az utasokat.

Változás, hogy április elsejétől a meghirdetett vágányzári menetrendhez képest a Balassagyarmatról Vácrátótra induló vonat 5:26 helyett 5 órakor, a Vácrátótról 5:20-kor induló vonat Galgamácsáról 5:56 helyett 6:10-kor indul tovább Balassagyarmatra.

A Galgamácsa–Aszód viszonylatú busz Galgamácsáról 6:36 helyett 6:13-kor indul, megfelelő csatlakozást biztosítva az Aszódról Pécel felé 6:35-kor induló pótlóbuszhoz, így az utasok korábban érkezhetnek Budapestre.

Ebben az időszakban a MÁV-Start naponta oda-vissza öt–öt vonatnál – vácrátóti útvonal-hosszabbítással, kerülő útirányon egyéb, alternatív csatlakozásokkal – biztosít eljutást a Galgamácsa–Vácrátót–Budapest-Nyugati pályaudvar, illetve a Galgamácsa–Vácrátót–Vác–Budapest-Nyugati pályaudvar között. Vácrátót és Galgamácsa állomások közti szakaszon nem állnak meg a vonatok.

Az Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal állomásai és a főváros között váltott menetjegyek, bérletek a kerülő útirányon, többletmenetdíj megfizetése nélkül is felhasználhatók.

 

Pótlózni kell a 10-esen

Vinár és Celldömölk között június 8-áig pályakarbantartást végeznek, a Győr–Celldömölk vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Vinár és Celldömölk között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat.

 

Nagymarosig rövidül négy vonatnak a szobi vonal a hétvégén

A Budapest–Szob vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok május 25-én és 26-án a Nagymaros és Szob között végzett pályakarbantartási munkák miatt. A Nyugati pályaudvarról 7:15-kor, 8:15-kor, 9:15-kor és 10:15-kor induló személyvonat csak Nagymarosig közlekedik.

 

135-ös: egyre több a döngölt zúzott kő a töltésen

Szeged-Rókus–Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között – a tramtrain vonal kiépítéséhez kapcsolódó munkálatok miatt – Szeged és Hódmezővásárhely között vonatpótló buszok közlekednek várhatóan december 14-éig. A vágányzár ideje alatt Szeged-Rókustól Hódmezővásárhelyi Népkertig a 135-ös vasútvonalat keresztező útátjárók biztosítóberendezéseit, sorompóit kikapcsolták.

Tudjuk...

Mezőtúr és Orosháza állomások között változik a vonatközlekedés, várhatóan június 14-éig Mezőtúr és Szarvas között két pár vonat helyett, Szarvas és Orosháza között minden vonat helyett pótlóbusz közlekedik.

Balatonfenyvesi pályafelújítás: két hét, és kész!

A Balatonfenyvesi Kisvasút Balatonfenyves–Somogyszentpál közötti szakaszán május 31-éig pótlóbuszok közlekednek a Balatonfenyves és Imremajor között végzett pályakarbantartási munkák miatt.

 

100-as: vasárnap vége a karbantartásnak

A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon május 26-áig Kaba és Ebes között pályakarbantartást végeznek. A vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A kör intercityk Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti–Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati pályaudvar viszonylatokban közlekednek. Budapest-Keleti és Hatvan állomások között az intercity vonatok helyett közvetlen IC-pótlóbuszok közlekednek. A Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vonalon is módosított menetrend érvényes.

 

108-as: ez a menetrendváltásig bizony így lesz

A Debrecen–Füzesabony vasútvonalon december 14-éig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, illetve Balmazújváros és a megyeszékhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A személyszállítás mintegy nyolc hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges. A térség fejlesztésének köszönhetően sok ezer új munkahely létesül. A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésétől mentesül a közúthálózat.

A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, melyek sikeres lezárását követően májustól megkezdődhet a szállítás. A tervezett munkák idején – a stabil menetrend és a kiszámítható csatlakozás biztosítása érdekében – a vonatpótló buszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest; a kényelmes átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A Debrecenből Hortobágyra 13:55-kor és a Hortobágyról Debrecenbe 15 órakor induló vonat helyett a teljes útvonalon pótlóbusz szállítja az utasokat, a buszok Kónya megállóhelyen nem állnak meg. Ez a vonatpár, illetve helyettük pótlóbusz június 14-étől szeptember 2-áig közlekedik munkanapokon. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.

 

Vasárnapig megcsinálják a 106-ost

Pályakarbantartási munkák miatt május 26-áig a Debrecen–Nagykereki vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen–Sáránd, illetve Nagykereki között pótlóbuszokkal kell utazni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek