A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások március 13-ától

iho/vasút   ·   2023.03.12. 09:00
vaganyzar_2020_01

Dunántúli vonalak a főszereplők ezen a héten: pótlózni kell, korábban indulnak a szerelvények. Figyeljenek oda az utazásuk megtervezésekor!

Egy órával hamarabb indul Hegyeshalomból az első railjet

Az osztrák vasút hálózatán végzett pályafelújítás miatt március 16-áig a Bécsből érkező első, a Hegyeshalomból menetrend szerint 8:28-kor induló railjet (rjx 41) a teljes magyarországi szakaszon 60 perccel korábban közlekedik, így Hegyeshalomból 7:28-kor indul. A Stuttgart, illetve Zürich felől Budapestre tartó Kálmán Imre EuroNight (EN 463) menetrendje is változik, az eredeti menetrendjéhez képest 87 perccel később, 8:55-kor indul Hegyeshalomból.

Öt S10-es korábban közlekedik

A Budapest–Hegyeshalom vonalon március 17-étől 19-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Herceghalom és Mosonmagyaróvár között végzett pályakarbantartás miatt. Néhány esti és hajnali S10-es vonat korábban közlekedik (4961, 4951, 4930, 4819, 4909).

Három nap pótlózni kell a 10-esen, a 26-oson, és a 20-ason Celldömölk és Ukk között

A Győr–Celldömölk, a Celldömölk–Ukk és az Ukk–Balatonszentgyörgy vonalon március 16-án, 17-én és 18-án egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartási munkák miatt. Balatonszentgyörgy–Keszthely, illetve Tapolca–Ukk állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

  • A Helikon Interrégió vonatok megosztva, Pécs, illetve Kaposvár és Balatonszentgyörgy, valamint Ukk és Celldömölk, illetve Győr között közlekednek. A két szakasz között átutazóknak Balatonszentgyörgy és Ukk között megállás nélkül közlekedő pótlóbuszok szállítják az utasokat.
  • A személyvonatokat Balatonszentgyörgy–Keszthely között busz pótolja, amihez Keszthelyen személyvonat csatlakozik Tapolca felé, ahonnan Sümeg állomásig pótlóbusz közlekedik. A Keszthely és Tapolca között közlekedő személyvonatokhoz csatlakozva pótlóbuszok közlekednek Tapolca–Sümeg–Ukk között, melyek Ukkon csatlakoznak a Helikon Interrégió vonatokhoz.
  • A Tapolca–Ukk viszonylatú pótlóbuszok Sümegi Bazaltbánya megállóhelyet nem érintik. A Sümegi Bazaltbánya megállóhely Sümegről a pótlóbuszhoz csatlakozó pótló kisbusszal érhető el.
Két pár délutáni vonatot pótolnak a 108-ason

A Debrecen–Füzesabony vonalon a pályafelújítás fázisaihoz igazodva újabb változásokra kell számítani. Június 4-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek Tócóvölgy és Balmazújváros között végzett pályakarbantartási munkák miatt. Debrecen és Balmazújváros, illetve két-két délutáni vonat helyett Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

(térkép: MÁV-Start)

Békéscsaba és Lőkösháza között pótlóbusz közlekedik a Békés IC helyett

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon a Békéscsaba és Lőkösháza közötti pályafelújítás miatt – a mostani felújítási fázisban április 10-éig – a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Pótlóbusz közlekedik a Lőkösházáról a Keleti pályaudvarra 6:18-kor induló Békés Intercity (IC 759) helyett Békéscsabáig, továbbá a személyvonatok helyett Békéscsaba és Lőkösháza között pótlóbuszok közlekednek. A buszok Békéscsabán és Lőkösházán a vasútállomás előtti térről indulnak, illetve oda is érkeznek, azonban Kétegyházán nem érintik a vasútállomást: a Gyulai úton, a Szent Imre utcai Volánbusz megállóban állnak meg.

A nemzetközi intercityk továbbra is a teljes útvonalukon járnak, a belföldi kocsicsoportjuk csak a Keleti pályaudvar és Békéscsaba viszonylatban közlekedik.

Pénteken délelőtt pótlózni kell Bük és Sopron között

A GYSEV Szombathely–Sopron vonalán végzett pályakarbantartási munkák miatt március 17-én a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Bük és Sopron között pótlóbuszok szállítják az utasokat a délelőtti vonatok helyett. A Sopron–Szentgotthárd viszonylatú vonatok menetrendje Szombathely és Szentgotthárd között nem változik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek