A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások október 18-ától

iho/vasút   ·   2021.10.17. 12:10
vaganyzar_2020_01

A monori meló mellett a 120-as mindkét végén van tennivaló, de a GYSEV is dolgozik serényen a saját pályáján. Átszállás, pótlózás, máshogy közlekedés hétfőtől. Fussa át, hogy ne kelljen futnia a vonathoz!

Állapotok a 100-ason a hónap végéig

A Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon október 30-áig Üllő és Monor között dolgoznak a pálya átépítésén. Az elővárosi és a távolsági vonatok menetrendje jelentősen módosult a ceglédi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakon.

Október 18-án 4:00-ig hosszabb vágányzár lesz, a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon. A nyíregyházi intercityk és egyes nyíregyházi sebesvonatok vasárnap Újszász felé közlekednek. Az S50-es vonatok rövidebb útvonalon, Vecsésig közlekednek, az éjszakai vonatok helyett Vecsés és Monor között pótlóbuszok járnak. A Z50-es vonatok Ferihegy és Cegléd között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A távolsági személy-, illetve azok a sebesvonatok, amik nem kerülőúton mennek, csak Ceglédig, illetve Ceglédtől közlekednek.

(térképek: MÁV-Start)

Menetrendi változások

100-as Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal,
140-es Budapest–Kecskemét–Szeged vonal – távolsági közlekedés

  • A szegedi intercityk a Nyugati pályaudvarról öt perccel korábban indulnak, Szegedről körülbelül öt perccel később érkeznek meg a fővárosba. Az IC 700-as számú Kárász Intercity Szegedre tíz perccel korábban 5:43-kor indul a Nyugati pályaudvarról, megáll Kőbánya alsón és Monoron is. Monoron átszállás biztosított a 6:28-kor Ceglédre induló 2812-es számú S50-es jelzésű személyvonatra.
  • A nyíregyházi kör IC-k és a záhonyi intercityk a Nyugati pályaudvarról öt perccel korábban indulnak, vissza irányban öt perccel később érkeznek.
  • A 100-as vonali sebesvonatok – a 6018, 6098, 6009, 6019, 6099 számú vonatok kivételével – Ceglédről indulnak Nyíregyházára és onnan oda is érkeznek. A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe a 6018-as számú sebesvonat tíz perccel korábban 21:18-kor, a Nyugati pályaudvarról Debrecenbe a 6098-as számú sebesvonat öt perccel korábban 22:23-kor indul. Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:31-kor induló 6009-es számú vonat az alapmenetrend szerint közlekedik. Debrecenből a Nyugatiba 3:26-kor induló 6019-es, és a Debrecenből a Nyugatiba 4:21-kor induló 6099-es számú sebesvonat tíz perccel később érkezik.
  • A 6225, 6213, 16303, 1633-os számú vonatok vasárnaponként Szolnok–Újszász–Budapest útvonalon, kerülő útirányon közlekednek.
  • A 7029 és 2849, 6019 és 7039, 7009 és 2879, 6099 és 7049-es számú vonatok Cegléd és a Nyugati pályaudvar között összevont menetrend szerint közlekednek. A vonatok Monorierdő megállóhelyen nem állnak meg. A 7039-es számú vonat Monor–Budapest-Nyugati, a 2849-es 2879-es, 7049-es számú vonatok Cegléd–Budapest-Nyugati között nem közlekednek.

100a Budapest–Cegléd–Szolnok vonal – elővárosi közlekedés

  • A naponta közlekedő Z50-es viszonylatjelzésű zónázó vonatok a Nyugati pályaudvarról tíz perccel korábban indulnak és tíz perccel később érkeznek a Nyugatiba. A 2812-es számú S50-es vonatként Monorról indul 6:28-kor, Nyugati–Monor között nem közlekedik. A 2829, 2839-es számú vonat alapmenetrend szerint közlekedik, a 2649-es számú vonat öt perccel később, 7:02-kor érkezik a Nyugati pályaudvarra.
  • A délutáni időszakban csak munkanapokon közlekedő Z50-es viszonylatjelzésű zónázó vonatok a Nyugati pályaudvarról tíz perccel korábban indulnak, Ferihegy helyett Hosszúberek-Péteri megállóhelyen állnak meg.
  • Hosszúberek-Péteri megállóhelyen Budapest felé reggel a 2839, 2859, 2649, 2669-es számú Z50-es vonatok állnak meg. Ezen felül a hajnali és a késő esti személyvonatok állnak meg.
  • A Budapest-Nyugati–Monor közötti S50-es viszonylatjelzésű személyvonatok helyett munkanapokon Üllő–Monor, hétvégi napokon Vecsés–Monor között pótlóbuszok járnak. A pótlóbuszok Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhely helyett a 4-es számú főúton Péteri, Hosszúberek-Péteri autóbusz megállóhelyen, Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhely helyett Vecsés, Iskola utca autóbusz megállóhelyen állnak meg. A vonatok munkanapokon napközben Budapest-Nyugati pályaudvarról tíz perccel korábban indulnak és tíz perccel később érkeznek a Nyugatiba. Hétvégi napokon napközben a Nyugati pályaudvarról húsz perccel később indulnak és húsz perccel korábban érkeznek a Nyugatiba.
  • A hajnali időszakban a személyvonatok az alapmenetrend szerint indulnak a Nyugati pályaudvarról, a késő esti 2638-as számú S50-es vonat tíz perccel korábban 22:33-kor, a 2648-as számú S50-es vonat az alapmenetrend szerint 23:43-kor indul a Nyugatiból. A főváros felé a hajnali és a késő esti vonatok az alapmenetrend szerint közlekednek. A 2629-es számú S50-es vonat tíz perccel korábban közlekedik, a Nyugatiba 5:12-kor érkezik.
  • A Nyugati pályaudvarról 3:43-kor induló 2640-es számú S50-es vonat nem közlekedik, a 6140-es számú személyvonat Szolnok helyett Ceglédről indul 5:03-kor Nyíregyházára. A Nyugati pályaudvarról 17:28-kor induló 2608-as számú G50-es vonat nem közlekedik.
  • A Kőbánya-Kispestről Kápolnásnyékre 5:57-kor induló 3810-es és a 6:57-kor induló 3812-es számú S36-os, továbbá a Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra 6:27-kor induló 3512-es és a Kőbánya-Kispestről 7:27-kor induló 3522-es számú G43-as vonat Üllő–Kőbánya-Kispest között, és a 3592-es számú vonat Kőbánya-Kispest–Budapest-Kelenföld között nem közlekedik.

142-es Budapest–Lajosmizse vonal

A lajosmizsei S21-es vonatok – a hajnali, illetve késő esti 2920, 2958, 2968, 2919, 2939-es számú vonatok kivételével – öt perccel korábban indulnak a Nyugati pályaudvarról és öt perccel később érkeznek meg a Nyugatiba.

Az alábbi vonatok felár nélkül vehetők igénybe

  • a 700-as számú Kárász Intercity gyorsvonati része Budapest-Nyugati–Cegléd között,
  • munkanapokon a 606-os számú Bereg-Kraszna, a 616-os számú Délibáb és a 626-os számú Rétköz Intercityk kijelölt kocsijai a Nyugati pályaudvar–Cegléd között,
  • vasárnaponként az újszászi vonalon kerülő útirányon közlekedő 6225, 6213-as számú személyvonatok.

Vonatpótló autóbuszok

  • Hosszúberek-Péteri–Monor vasúti szakaszon (a vonatokon és a pótlóbuszokon) felhasználható minden olyan vasúti bérlet, melynek kiindulási vagy célállomása Hosszúberek-Péteri, a rajta feltüntetett érvénytartamon belül, legfeljebb a vágányzár végéig;
  • A Volánbusz 512-es számú járata más útvonalon – Péteri, autóbusz-forduló és Monor, vasútállomás között – közlekedik, emiatt az 512-es számú autóbuszokon felhasználhatók az eredeti útvonalra kiadott (Hosszúberek-Péteri vmh. kiinduló vagy célállomású) Volánbusz bérletek a rajtuk feltüntetett érvénytartamon belül.
  • Vecsés, illetve Üllő és Monor között közlekedő pótlóbuszok Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhelytől, illetve Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhelytől távolabb állnak meg. Ezért a Vecsés, Iskola utca amh-en vagy Péteri, Hosszúberek-Péteri amh-en a pótlóbuszra felszálló utasok menetjegyeket az autóbusz fedélzetén pótdíj nélkül vehetik meg.
Budán marad az utolsó müncheni Railjet

A Budapest–Hegyeshalom vonalon

a Keleti pályaudvar–Kőbánya felső között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Münchenből Budapestre közlekedő késő esti utolsó railjet (261-es számú vonat) módosított menetrend szerint közlekedik és a Keleti helyett a Déli pályaudvarra érkezik.

Ausztriai pályamunka miatt jár máshogy két nap a Kálmán Imre

Október 19-étől 20-áig az osztrák vasút területén végzett pályakarbantartás miatt a Münchenből Budapestre közlekedő EN 463-as számú Kálmán Imre EuroNight módosított menetrend szerint közlekedik.

Három vonatot pótlóznak a 36-oson

A Kaposvár–Fonyód vonal Kaposvár és Osztopán közötti szakaszán, október 20-ától 23-áig pótlóbusz közlekedik két hajnali és egy késő esti vonat helyett.

Tolnai vonatpótlás: egy-egy esti vonat helyett busz jár

között pótlóbuszok szállítják az utasokat egy-egy esti vonat helyett pályakarbantartás miatt.

80-as: a Kőfelsőig tartó vágányépítés miatt változik a menetrend

A Budapest–Hatvan vonalon

  • október 22-éig,
  • október 24-étől 31-éig,
  • november 2-ától 26-áig és
  • november 29-étől december 11-éig

a Keleti pályaudvar–Kőbánya felső közötti vágányépítés miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Keleti pályaudvarról 3:44-kor és 23:39-kor Hatvanba, valamint a Hatvanból 22:46-kor a Keletibe induló S80-as vonatok helyett a Keleti és Kőbánya felső között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Vonatpótlás Hatvantól Jászberényig

A Hatvan–Szolnok vonalon október 18-ától 22-én 15:30-ig Hatvan és Jászberény között karbantartás végeznek, ezért a vonatok helyett ezen a szakaszon pótlóbuszok közlekednek. A buszok útvonala eltér a vasút vonalvezetésétől: Jászfényszaru állomásnál a 32-es számú főúton a vasútállomás bejárati útjánál található buszmegállóban, Pusztamonostor állomás helyett pedig szintén a 32-es számú főúton, a Községháza nevű autóbusz megállóban állnak meg.

Karbantartják a 85-öst, a pótlók nem követik a vasút vonalvezetését!

A Vámosgyörk–Gyöngyös vonalon október 18-ától 28-áig karbantartást végeznek, ezért a vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek. A buszok útvonala eltér a vasút vonalvezetésétől: Gyöngyöshalászon az általános iskola közelében az Autóbusz forduló nevű megállóhelyen, Gyöngyösön pedig a Kitérőgyár helyett az Esze Tamás utcai helyi autóbusz megállóhelyen állnak meg.

Húzzák a drótot Püspökladány és Biharkeresztes között, kerülnek és nem járnak a nemzetközi vonatok

Püspökladány és Biharkeresztes között október 28-áig továbbra is pótlóbuszok közlekednek a villamosítás jelenlegi fázisában. A Corona nemzetközi IC vonatok Szolnok–Püspökladány–Debrecen–Nyírábrány útvonalon közlekedik. A Hargita és a Transilvania nemzetközi vonatok nem közlekednek.

A Debrecen–Nyírábrány vonalon október 28-ig munkanapokon Debrecenbe a 7:27-kor érkező 6837-es számú vonat helyett a 12406-os számú Corona Intercity közlekedik, Nyírábrány és Debrecen között felár megfizetése nélkül igénybe vehető. A munkanapokon Debrecenből 5:47-kor induló 36629-es számú vonat Debrecen és Nyírábrány között nem közlekedik.

A Debrecen–Nagyvárad (Oradea)–Debrecen között közlekedő 6812-es, 6822-es és a Debrecen–Szatmárnémeti (Satu Mare)–Debrecen között közlekedő 6823-as és 6811-es számú vonat csak belföldön, Debrecen és Nyírábrány között közlekedik.

Menetrendváltásig módosított menetrend van érvényben a 108-ason

A Debrecen–Füzesabony vonalon december 11-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Tócóvölgy és Balmazújváros közötti pályafelújítás jelenlegi fázisában. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat helyett Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A felújítás további szakaszaiban is kell számítani korlátozásokra.

A 120-ast is érinti a kőfelsői karbantartás, pályaépítés

A Budapest–Újszász–Szolnok vonalon

  • október 22-éig,
  • 24-étől 31-éig,
  • november 2-ától 26-áig és
  • 29-étől december 11-éig

a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között végzett pályakarbantartás miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A Keleti pályaudvarról 23:44-kor, és 0:44-kor Szolnokra, továbbá a Szolnokról 21:14-kor, 21:24-kor és 22:19-kor a Keleti pályaudvarra induló S60-as vonatok utasainak a Keleti és Kőbánya felső között pótlóbuszokkal kell utazniuk.

Karbantartás a 120-ason Békés megyében, az utolsó vonatot pótlózzák

Október 19-étől november 12-éig munkanapokon, valamint november 16-án és 17-én a Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon Békéscsaba és Lőkösháza között pályakarbantartást végeznek, ezért a Békéscsabáról Lőkösházára 22:43-kor induló személyvonat helyett pótlóbusz szállítja az utasokat. A busz közlekedéséhez igazodva változik a Kétegyházáról Mezőhegyesre 22:03-kor induló vonat menetrendje, 22:20-kor indul, ezzel biztosítva a pótlóbuszról való átszállás lehetőségét.

Pótlózás az 1-es nyugati végén

A GYSEV Hegyeshalom és Rajka közötti vonalszakaszán október 18-án és 19-én egyes vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek pályakarbantartási munkálatok miatt.

Vonatpótlás a 8-ason

A GYSEV Sopron és Csorna közötti vonalszakaszán október 18-ától 20-áig egyes vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek