A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások szeptember 7-étől

iho/vasút   ·   2020.09.06. 09:00
vaganyzar_2020_01

Erre a hétre is jut néhány az újdonság. Mindenképpen tájékozódjanak, mielőtt elindulnak!

41-es: a Rinya-patak áradása jobban megrongálta a vasúti hidat, mint gondolták – a menetrendváltásig ráérnek megcsinálni

A Dombóvár–Gyékényes vonalon december 12-éig Beleg és Somogyszob között módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, továbbá Beleg és Somogyszob állomás között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok.

(térképek: MÁV-Start)

A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, amelynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

Szeptember végéig a 89-esen nem közlekedik személyvonat

A Miskolc–Tiszaújváros vonalon szeptember 23-áig Nyékládháza és Tiszaújváros, illetve Miskolc és Tiszaújváros között pótlóbuszokkal kell utazni pályakarbantartás miatt.

108-as: a menetrendváltásig elhúzódik a pályafelújítás

A Debrecen–Füzesabony vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat, pályafelújítás miatt.

A Debrecen–Tiszalök vonalon is pótlóbuszok járnak december 12-éig a Debrecen–Hajdúböszörmény, –Hajdúnánás szakaszon.

Tramtrain: a téli menetrendváltás az érvényes határnap

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon, december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között végzett pályaépítés következő fázisában is. Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni – már rég nem számoljuk, hányszor tolták arrébb a határnapot.

110-es felújítása: vasárnapra készen vannak

A Debrecen–Mátészalka vonalon szeptember 13-áig módosított menetrend érvényes. Debrecen–Nyíradony–Nyírbátor, illetve Mátészalka között pótlóbuszok közlekednek pályafelújítás miatt.

 

17-es: felújítja a vonal felét a GYSEV

A GYSEV Szombathely–Zalaszentiván vonalán szeptember 15-éig néhány vonat menetrendje módosul. Szombathely és Zalaszentiván között pótlóbuszok szállítják az utasokat, pályakarbantartási munkák miatt.

Vasárnapig pótlózni kell az 5-ösön

A Székesfehérvár–Komárom vonalon szeptember 5-étől 13-áig a vonal teljes hosszán pótlóbusszal kell utazni karbantartás miatt a Székesfehérvárról 10:07-kor Esztergomba és az Esztergomból érkező és Komáromból 16:10-kor tovább induló vonat helyett.

29-es: folytatják az éjszakai munkákat

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon szeptember 25-éig meghatározott éjszakánként Szabadbattyán és Balatonfüred, illetve Aszófő között egyes esti és hajnali vonatok módosított menetrend szerint közlekednek felújítási munkák miatt. Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve Aszófő között pótlóbuszok szállítják az utasokat a hirdetmény megjegyzés rovatában feltüntetett napokon.

Pótlózni kell a 40-esen vasárnapig

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon egyes éjszakai, hajnali vonatok módosított menetrend szerint közlekednek szeptember 12-én hajnalig, továbbá szeptember 7-étől 12-éig éjszakánként Simontornya és Dombóvár között az utasokat pótlóbuszok szállítják.

Dömösi átkelés: október 15-ére raknak rendet

A Budapest–Szob vonalon Nagymaros és Szob között egy vágányon közlekednek a vonatok, módosított menetrend szerint és hosszabb menetidővel. Az egy vágányon zajló közlekedés miatt néhány S70-es és G70-es vonat a csak a Nyugati pályaudvar és Nagymaros között közlekedik, helyettük Nagymaros és Szob állomások között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni várhatóan október 15-éig.

A Nyugati pályaudvar és Nagymaros között közlekedik a Nyugati pályaudvarról 6:15-kor, 14:25-kor, 16: 25-kor, 17:25-kor, 18:25-kor, 20:25-kor induló vonat. Onnan Szobig pótlóbuszokkal kell utazni. Szobról Nagymarosig pótlóbuszok szállítják az utasokat a 7:20-kor induló vonat helyett.Dömösi átkelés: október 15-ére raknak rendet

Nyugati: a csarnokon még dolgoznak

A Nyugati pályaudvar Városligetig tartó bevezető vágányszakaszának felújítása véget ért. A Nyugati tetőszerkezetének felújítása miatt azonban a csarnoki vágányok rövidebbek, ezért december 4-éig a ceglédi elővárosi és a nyíregyházi sebesvonati közlekedésben változások lesznek.

A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A sebesvonatokhoz a Nyugatiból Zuglóig az InterCity és elővárosi vonatokkal utazhatnak. Zuglóból ugyancsak igénybe vehetők a Nyugatiig az IC és elővárosi vonatok. Vasárnaponként a Záhonyból 13:03-kor és 15:03 induló sebesvonat, a Nyíregyházáról 17:01 órakor induló Televonat, továbbá a Zajtáról 14:34-kor induló Hétmérföldes sebesvonat a Nyugati pályaudvarig közlekedik.

Munkanapokon a Szolnokról 5:40-kor induló gyorsított vonat Zuglóig közlekedik. A Szegedről 4:34-kor induló gyorsvonat a Nyugati pályaudvarra érkezik. Zuglóból indul 17:34-kor Szolnokra egy gyorsított vonat hétfőtől csütörtökig.

A vágányzár miatt a Budapest-Nyugati–Zugló szakaszon kimaradó feláras vonatok helyett a közel azonos időben induló pót-és helyjegyköteles vonatokat is igénybe vehetik az utasok, felár megfizetése nélkül. A BKK M3-as metró felújítása miatt a közlekedés zavartalan biztosítása érdekében az érvényes BKK bérlettel rendelkező utasok részére bevezetett felármentesség továbbra is érvényben marad. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utas, a vonaton legfeljebb a menetjegyén feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt helyet foglalhatja el.

Vonatpótlás a 101-esen

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon augusztus 31-étől október 29-éig a vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Corona nemzetközi InterCity vonatpár Szolnok–Püspökladány–Debrecen–Nyírábrány érintésével kerülő útirányon át, módosított menetrend szerint közlekedik.

Három nap karbantartás a 26-oson

A Balatonszentgyörgy–Ukk vonalon szeptember 8-ától 10-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Sümeg és Tapolca, Sümeg és Balatonederics, Sümeg és Sümegi Bazaltbánya állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat pályakarbantartás miatt.

Hétfőn és kedden pótlózni kell a 145-ösön

A Kecskemét–Szolnok vonalon szeptember 8-áig Lakitelek és Szolnok között pótlóbuszokkal kell utazni, pályafelújítás miatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek