A következő megálló az Akácfa utca

iho   ·   2013.07.18. 15:14

A kétszáz BKV-dolgozó foglalkoztatásának megszüntetése mellett az Akácfai utcai „vízfejet” is megcsapolná a cég. A nol.hu írása szerint azért kell csökkenteni a létszámot, mert bizonyos háttérrészlegek – például a humánerőforrás-, illetve a beszerzési, fejlesztési főosztály – még mindig az eredeti létszámhoz közeli állománnyal dolgoznak, holott a feladatok jó részét átvette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az elbocsátások mértéke 150-200 dolgozót érinthet.

A lap szerint ugyanakkor még itt sem lesz vége, a buszágazatban megkezdett átalakítást más formában a metró, a HÉV és a villamos üzemigazgatóságain is meg fog történni. Ez tömeges elbocsátást várhatóan nem, ám a foglalkoztatás átalakítását mindenképpen magával von.

A teljesítménycsökkenést, valamint a társaság gazdasági érdekeit figyelembe vevő, júniusban elfogadott idei üzleti terv egyébként 540 fős elbocsátást irányzott elő, de igyekeznek az esetleges nyugdíjazásokat és a „természetes fluktuációt” szem előtt tartva ezt legfeljebb kétszázra visszaszorítani.

A BKV egyébként még nem tartja időszerűnek a szakszervezetek sztrájkfenyegetését, ám vélelmezhető, hogy nem veszik félvállról. A közelgő választások miatt jelenleg minden megmozdulás nagyobb politikai visszhangot kap.

A nol arról is beszámol, hogy a BKV állománya az elbocsátások ellenére növekszik, mivel az új 4-es metró vonalára, valamint a taxiállomások ellenőrzésére is vesznek fel embereket. A két közlekedési szakszervezet, így a Közlekedési Dolgozók Szakszervezete és az Egységes Közlekedési Szakszervezet is tiltakozását fejezte ki, nem fogják hagyni, hogy ellehetetlenüljön több száz család megélhetése.

A szakszervezetek szerint a leépítésre kijelölt létszámot is át lehetne képezni a 4-es metró vonalára. Az érdekképviseletek a baj forrását abban látják, hogy a BKK magánvállalkozásoknak szervezi ki a járatokat. A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) bejelentette, hogy minden eszközt felhasznál az elbocsátások megakadályozására, beleértve akár a sztrájkot is.

Kapcsolódó hírek

Vasút Vasútmodell

Terepasztalcsodák Szolnokon

MTI/iho   ·   2024.02.25. 14:00

Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél is több terepasztallal várják a látogatókat a 10. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 17. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.