Az easyJet-siker titka: lecsapni a feladott vonalakra

iho   ·   2013.07.26. 09:00
cim

Határozottan jó negyedévi adatokkal jelentkezett Európa második legnagyobb diszkont társasága. Az easyJet teljes árbevétele 10,5 százalékkal nőtt, az egy ülőhelyre jutó teljes árbevétel 6,1 százalékkal emelkedett. A cég közleménye szerint ez a növekedés a hálózat optimalizációnak és az árbevétel kezeléssel foglalkozó, jelenleg is futó programnak köszönhető, amelynek része a „europe by easyJet” kampány és a bevétel kezelési rendszer fejlesztése, illetve a kedvező kihasználtság elérése.

A telítettség 88,2 százalékos volt, ez 0,9 százalékos visszaesést jelent a múlt évhez képest. Ennek oka a társaság szerint elsősorban az, hogy idén a húsvét március 31-ére esett, egy héttel korábbra, mint 2012-ben. Az utaslétszám 16,4 millióra ugrott, így 2,6 százalékos emelkedést mutat. Az egy ülőhelyre jutó költségek az üzemanyagköltség nélkül 4,5 százalékkal, változatlan árfolyamon számolva 6,4 százalékkal nőttek. Ennek hátterében a reptéri költségek előre látható éves növekedése áll, különösen érintett ebben Spanyolország és Olaszország, ahol ezek a költségek magasabbak a vártnál.

Carolyn McCall, az easyJet vezérigazgatója nyilatkozatában azt emelte ki, hogy a második félév ülőhelyeinek 73 százaléka már most le van foglalva, így a társaság méltán remélheti, hogy 2013. szeptember 30-ig adózás előtti nyeresége 450-480 millió font között lesz az előző pénzügyi évben teljesített 317 millióhoz képest, „feltéve hogy a jövőben nem kell számolnunk a vállalatot érintő jelentős változásokkal.”

A légitársaság eredménybejelentései és főképp a vezérigazgató bevételi becslései nyomán a cég részvényeinek értéke szerdán rekordmagasságot ért el. A Euronews összegzése szerint légiközlekedési szakértők abban látják a siker titkát, hogy az easyJet gyorsan és hatékonyan lép be azokra a vonalakra, amelyeket a pénzügyi nehézségekkel küszködő más társaságok feladnak. A riválisoknak súlyos nehézségeket okoz a magas üzemanyagár és a gyenge fogyasztói bizalom, kisebb társaságok el is tűntek a piacról, A nagy cégek közül pedig például a British és az Ibéria, valamint az Air France-KLM is csökkentette járatai számát, ez elsősorban a low-cost cégeknek nyújtott lehetőséget a bővítésre.

Az easyJet eközben a negyedév során 3,6 százalékkal növelte a kapacitását, és különösen a svájci és az olaszországi plusz járatokkal tudott plusz bevételhez jutni. Ennek a történéssorozatnak a része, amiről a napokban az iho/repülés is hírt adott, hogy a Wizz elsősorban géphiány, illetve a belépő keleti járatok miatt feladta a genfi vonalát, viszont az easyJet révén Genf továbbra is elérhető áron elérhető marad Budapestről. Ugyancsak hírt adtunk arról, hogy az őszi időszakban az angliai repülőterekről Bukarestbe, Larnacába, Velencébe, Lyonba és Tenerifére is indít járatot a társaság.

Ami pedig a kapacitásokat illeti, a légitársaság részvényesei (az alapító Stelios Haji-Ioannou heves tiltakozása ellenére) néhány hete jóváhagyták, hogy az easyJet további 135 Airbust vásároljon.

Kapcsolódó hírek