Brutális pótdíjemelkedést hozott a január

Andrassew Dávid Igor   ·   2012.01.06. 16:00

Január elsején nem változtak a jegy- és bérletárak Budapesten. Nem úgy, mint a pótdíjak: azok számára, akik nem fizetnek a közösségi szolgáltatásért, a jövőben nem a megszokott pótdíjat kell fizetniük, hanem a tavalyi 12 000 forintnál jóval több, 16 000 forint lesz a sárga csekkre írva. Abban az esetben, ha a pótdíjat a helyszínen kifizeti a fülön csípett bliccelő, az összeg 8000 forintra mérséklődik. Ez tavaly még 6000 forint volt. Ebbe a körbe tartozik, ha az utas a pótdíjat a jegyellenőrnél-, vagy két munkanapon belül az erre kijelölt helyen megfizeti.

Amennyiben az utas olyan arcképes bérlettel vagy diákigazolvánnyal használható tanulóbérlettel rendelkezik, amelyik a pótdíjazás időpontjában érvényes, de azt nem tudta az ellenőrnek felmutatni, úgy, ha azt nyolc naptári napon belül bemutatja, csupán 2000 forint eljárási díjat kell megfizetnie. Ha pedig éves, szemeszterre szóló, vagy negyedéves bérletről van szó, annak bemutatása esetén 1000 forint az eljárási díj összege.

(fotók: Vörös Attila)

Ezer forintja bánja azoknak, akik ingyenes utazásra jogosultak, de jegyellenőrzéskor nem tudják ezt bizonyítani, de a pótdíjazástól számított nyolc naptári napon belül bemutatják a jogosultságot igazoló iratokat.

Fontos tudni, hogy a bérletbemutatás lehetőségével naptári évenként legfeljebb két alkalommal élhet az utas, amennyiben nincs rendezetlen pótdíjtartozása. A kedvezményes éves és az éves összvonalas Budapest-bérletek tulajdonosaira az évi kétszeri korlátozás nem vonatkozik. A pótdíjazást követően vásárolt bérletszelvényt nem fogadják el.

Aki tartozását 30 napon belül nem egyenlíti ki, az a 16 000 forintos alappótdíjon felül újabb 16 000 forintos késedelmi díjat, továbbá 500 forint eljárási díjat köteles fizetni.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.