CAF-ok jönnek, Ganzok nem nagyon mennek

Vörös Attila   ·   2019.04.10. 21:00
69caficsee

A Budapesti Közlekedési Központtól megtudtuk, jelenleg tanítási időben, a reggeli csúcsidőben, tehát a legerősebb időszakban 313 szerelvényt kell kiadnia a BKV-nak a fővárosi villamoshálózatra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennyi villamosra van szükség Budapesten, hiszen az előre ütemezett javításokon túl balesetes kocsik is vannak. A BKK-tól pontos darabszámokat is kértünk és kaptunk az egyes típusokhoz. (A Tatráknál kicsit csalóka a 320-as szám, mivel belőlük 2-3 is kell egy szerelvényhez, ezért egy önkényes számot írtunk be, hogy ne torzuljon az ábra.)

(ábra a BKK adatsora alapján: iho)

Érdeklődésünk apropója az volt, hogy múlt hétfőn már egyetlen Ganz villamost sem adtak ki a 19-es vonalra, így ott március 29-én pénteken ment el az utolsó ilyen kocsi. A BKK egyrészt a közelmúltban vásárolt CAF villamosokkal magyarázta a lépést, de az M3-as metró északi szakasza felújításának végetértével is szabadult fel két Tatra szerelvény a 12-es vonalról. Négy Ganz csuklós járt az utolsó időszakban hétköznapokon a 19-esen (hétvégén pedig már egy ideje egy sem), rájuk már nincsen szükség, de áprilistól a CAF-oknak köszönhetően a 17-es vonalon is megnő a modern, alacsonypadlós villamosok száma.

Ganz villamos az utolsó napján a 19-es vonalon (fotók: Vörös Attila)

Ez azt is jelenti, hogy az ICS-k már csak két vonalon járnak, ott is főleg kényszerűségből. A 2-es villamos vonalán az Eötvös tér és a Petőfi tér, a kiskörúti villamosok vonalán pedig a Szabadság hídon jelenleg csak 2300 milliméteres kocsiszekrény-szélességű járművek közlekedhetnek, ennek Budapesten kizárólag a Ganz-Csuklós és a KCSV7-es típus felel meg – írja a BKK. Megkérdeztük, hogy hosszú távon mi a terv ezeken a vonalakon a szerelvényekkel, hiszen nem közlekedhetnek örökké a fél évszázados Ganzok. A BKK válasza szerint az elsődleges cél, hogy ezek a szűk keresztmetszetek mindkét vonalon megszűnjenek, így a modern szerelvények is járhassanak rajtuk. Mindemellett „az ICS és KCSV7 típusú járművek kivonásának ideje egyelőre nem becsülhető”.

A Szabadság hidat utoljára 2007-ben újították fel, azelőtt pedig 1980-ban. Ha most elkezdünk gondolkodni az autóforgalomban kis jelentőségű híd új szerepén (például: gyalogos/kerékpáros forgalomnak és a villamosoknak lenne csak nyitva), akkor tizenöt év múlva akár el is lehetne kezdeni eszerint a soron következő átépítését. A 2-esen a szűk keresztmetszet a Vigadó előtti korzó viaduktját és a Lánchíd pesti hídfőjének alagútját jelenti. Ezek átépítése napirenden van, az utolsó információk szerint már idén ősszel megkezdődhet a munka. Ez egyébként a Lánchíd, az alagút és a Clark Ádám tér felújításához kapcsolódik.

Kevesen bánják a váltást...

A CAF-ok viszont továbbra is jönnek, a járműveket 2019 második felétől ütemezetten szállítja a gyártó. Az öt hosszú CAF szeptember és december között, míg a huszonegy rövid 2020 év végéig áll majd forgalomba. Hogy pontosan hol fognak dolgozni és milyen régebbi villamosok válthatóak majd ki a CAF-okkal, az jelenleg is egyeztetés alatt áll. A CAF-szerződés alapján a BKK-nak további ötvenegy szerelvényre van opciója, a közeljövőben ha lesz villamosbeszerzés, akkor ennek a lehívása a legvalószínűbb.

A források függvényében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek