ČD-Vectronnal iskoláznak a német vezérek

iho/vasút   ·   2018.02.10. 08:45
cd_db_vectron_kislid

Ahogy már beszámoltunk róla, a múlt év decemberi menetrendváltás óta a cseh állami vasúttársaság az új, 193-as sorozatszámot kapott mozdonyokat veti be a Németország felé irányuló EuroCity-forgalomban. A járműveket az ELL (European Locomotive Leasing) nevű cégen keresztül bérli a ČD, elsősorban azért, mert a német közlekedési hatóság nem engedélyezte a cseh Messerschmittek kétszázas tempóval történő használatát a Deutsche Bahn pályáin. A Prága és Hamburg közötti viszonylatra összesen tíz mozdonyra van szükség.

Hamburg és Bréma között, Buchholznál egy leállított Erixx-motorvonat mellett halad el a cseh Vectron (fotó: Dirk Lawrenz)

A mozdonyok Drezdáig már eddig is gond nélkül bejártak, és kiszorították a 371-eseket, amelyek innen belföldi viszonylatokra húzódtak vissza. A Vectronok további, Berlinig, illetve Hamburgig történő közlekedése viszont csak akkor valósulhat meg, ha a DB Fernverkehr, a német vasúttársaság távolsági közlekedésért felelős üzletága lezárja a szükséges személyzeti képzéseket. A jelenlegi ütemterv szerint tehát fél év késéssel, a nyár eleji menetrendváltástól gurulnak a ČD Vectronjai Berlinen keresztül Hamburgig, az új ruhán virító városjelképek addig csak egy szándékról tanúskodnak.

A mozdonyvezetők képzése januárban a 193 290-es számú géppel kezdődött, Hamburg és Bréma között, erről az első fényképek is végre napvilágot láttak. A vadonatúj gépekkel mindenesetre még nagyobb lesz a kontraszt Berlin és Drezda között, amikor az EC-k a Falkenberg és Jüterbog közötti egyvágányú kvázi-mellékvonalon imbolyognak át, legfeljebb százas tempóval. Már amikor nem dönt úgy az operatív forgalomirányítás, hogy a Drezda és Berlin közötti hagyományos fővonalon, Luckaun át, gyorsabban, ámde hosszabb útvonalon közlekedteti a vonatokat.

Hat évvel ezelőtti kép Falkenberg környékéről, 101-essel, Nájbrt-hírnök étkezőkocsival a prágai EC-n (forrás: ice-treff.de)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek