Kitérőszállítmány indult Gyöngyösről Debrecenbe
A 108-as vonalbe építik be a Vamavban gyártott kitérőket.
A 108-as vonalbe építik be a Vamavban gyártott kitérőket.
Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Vállalkozás Közösségének (CER) adatai szerint összesen 26 milliárd euróval kevesebb bevétel folyt be a pandémia miatt.
A különleges szállítmányt ismét a CER vasútvállalat fuvarozta.
Új mozdonyok beszerzésére fordítja a vasúti árufuvarozásban közel kétévtizedes tapasztalattal rendelkező CER Csoport azt a 2 milliárd 200 millió forint összegű tőkebefektetést, amelyben a Széchenyi Alapok és két független piaci társbefektető vesz részt.
Megpróbáltuk üldözni a vonatot, nem volt benne sok köszönet...
Az egyik fő téma a 2021-es vasút európai éve program volt.
Ez már a második KISS, amit Minszkben szereltek össze.
A CER vasúttársaság továbbította a hideg motorvonatot Rajkáról Dunakeszire.
A CER remot Búvárja vitt el egy tartályvonatot Horvátországba.
A hazai vasúton beépített kitérők szinte kivétel nélkül Gyöngyösön készülnek a Vamav üzemében. A termékeket speciális vagonokban szállítják a beépítési területre.
Új mozdonyok beszerzésére fordítja a vasúti árufuvarozásban közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező CER Csoport azt a 2,2 milliárd forint összegű tőkebefektetést, amelyben a Széchenyi Alapok és két független piaci társbefektető vesz részt.
A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági visszaesés látványossá tette a vasúti árufuvarozás sérülékenységét.
Az egyik legrangosabb vasúti személyszállítási konferenciát 2020-ban Budapesten rendezik meg.