A Foxrail sem marad ki a Vectronokból
A magyar magánvasút-társaság egy Siemens-mozdonyt rendelt, melyet idén nyáron vehet majd át.
A magyar magánvasút-társaság egy Siemens-mozdonyt rendelt, melyet idén nyáron vehet majd át.
Megjelentek a MÁV-Start mozdony- és hibridmotorvonat-tenderei, tavasszal pedig szinte leállt az élet a koronavírus miatt.
A lengyel vasúttársaság tizenkét nyolcrészes, távolsági kivitelű villamos motorvonatot szerez be a Stadlertől a már meglévő húsz szerelvénye mellé.
A cseh magánvasútnak már több mint kétszáz vasúti kocsija van a távolsági járatok kiszolgálására.
A román Softronic villamos mozdonyából eddig tizenhatot szerzett be a svéd magánvasút. 2030-ig óriásit nőhet a flotta.
Kétszáz hibrid motorvonatot venne a Cseh Vasutak, előzetes piaci konzultációt hirdettek az ügyben.
A Volánbusz által rendelt hatvan alacsonypadlós Mercedes-busz utolsó hét példánya a vasi megyeszékhely helyi közlekedését fogja erősíteni november közepétől.
Ezúttal a keleti régiók kapnának új villamos motorvonatokat.
A DSB negyvenkét korszerű Siemens-mozdonya közül az első három hamarosan forgalomba is áll.
A Stadler műhelyében már épül a Magas-Tátrába szánt új fogaskerekű szerelvény.
Indul az új HÉV-szerelvények beszerzése: első körben negyvenkét villamos üzemű, alacsonypadlós motorvonatot vesznek a H5-ös, H6-os és H7-es vonalakra.
A Vectron Dual Mode típusú villamos- és dízelmozdonyokat a Siemens 2023-ban kezdi leszállítani.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló augusztus 17-étől augusztus 23-áig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló július 6-ától július 12-éig.