Súlyos ráfutásos baleset történt Ferencvárosnál
Egy üres autószállító vonatba szaladt bele egy konténervonat éjjel. Négy autószállító kocsi kisiklott.
Egy üres autószállító vonatba szaladt bele egy konténervonat éjjel. Négy autószállító kocsi kisiklott.
Október 24-én, szombaton már harmadik alkalommal lehet különvonattal utazni a Somogyszob–Balatonszentgyörgy vasútvonalon. Humorban sem lesz hiány!
Ha esetleg a járványszerűen terjedő lehetetlen helyzet miatt egynapi járóföldnyi körzetben nem találnának újságárust, keressék a kiadót!
Az Alstom hidrogénmeghajtású motorvonatát még márciusban próbázták mindenre kiterjedően Groningen tartományban.
Dombóvár környékén két hét alatt ahol, csak bírnak, rendet raknak. Máshol többnyire a folyamatban lévő projekteket dolgoznak, de a GYSEV környékén is lesz néhány „minimunka”.
Valenciában szerelik azokat a Stadler Citylinkeket, amelyek Szeged és Hódmezővásárhely között ingáznak.
Az idei nyolc százalékos visszaesés ellenére a számítások szerint évente 2,3 százalékot fog nőni a piac a következő öt év során.
A pályázat szakmai zsűrije csaknem ötven érvényes pályamunka közül választotta ki azt az öt legkönnyebb vasúti fékkonzoldizájnt, amely a specifikációban megadott követelményeket teljesíti.
A Wörgl–Trento vonalon közlekedő kamionszállító vonatok most jelentős kedvezményekkel vehetők igénybe.
Az MLSZKSZ szerint a trendváltás miatt jelentősen csökkenhet az út- és környezeti terhelés.
A fővárosi iparvágányok nagy részén és Vácon mostantól startos Bobó helyett az RCH saját dízelei dolgoznak.
A híd részleges felújítása folytatódik, az érintett hétvégéken a csepeli ipar, így a nagy konténerterminálok elérhetetlenek lesznek vasúton.
Magyarország első, szolgáltatótól független helyközi bérletét vezeti be minisztériumi engedéllyel október elsejétől a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a dél-pesti agglomerációban.
Kutatási és ösztöndíjprogramok elindításában állapodott meg a világ vezető vasúti fékrendszerfejlesztője és -gyártója és a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara.
A résztvevők összesen húsz villamos mozdonnyal haladtak végig a német főváros belső vasúthálózatán, felhívva a figyelmet arra, hogy a német kormány csak az állami vasúttársaság DB-t segíti a pandémiakrízis során, a magántársaságokat nem.