Villamos mozdonyokat vásárolna az LTG Cargo

iho/vasút   ·   2023.07.16. 09:00
litvan_tehervonat

A litván nemzeti vasút árufuvarozási ága százmillió euróért szerezne be saját vontatójárműveket.

A mozdonyokkal akár 5700 tonnás tehervonatokat továbbítanának a Vilniust a klaipėdai kikötővel összekötő, 376 kilométer hosszú fővonalon, melyet 25 kilovolt ötven hertzes váltakozó áramú rendszerrel terveznek villamosítani. A megrendelés az alkatrészellátáson felül a járművek legalább három évre szóló karbantartását is magába foglalná.

Az LTG Cargo szerint a szóba jöhető gyártókkal történő konzultációkat követően fognak dönteni a megrendelendő mozdonyok számáról. A tervek szerint az első villanygépek 2027-ben állhatnak forgalomba. A keretszerződés további mozdonyok beszerzését is lehetővé tenné majd a jövőben. A társaság célja a nyugattal való átfogó integráció, valamint az ország árufuvarozási ügyfeleinek kínált szolgáltatások erősítése, ennek megfelelően a működési hatékonyságra és a fenntartható logisztikai láncok kialakítására egyaránt összpontosítanak.

A fuvarozó cég úgy véli, a vasúti áruszállítás az egyik legfenntarthatóbb logisztikai megoldás, a villamos mozdonyokkal pedig teljesen zöld módon tudnak majd szállítani. A villanygépek ráadásul rendkívül hatékony működést tesznek majd lehetővé – számol be a Railway Gazette.

(Nyitóképünkön a litvánok egyik Siemens-dízelmozdonya. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek