A Lokopikniken még parádézott, hazafelé tartva viszont kigyulladt a 303-as Púpos
A remot M40-es épp három másik társát cipelte haza Debrecenbe és Záhonyba a hétvégi dzsemboriról, amikor Törökszentmiklósnál tűz ütött ki rajta.
A remot M40-es épp három másik társát cipelte haza Debrecenbe és Záhonyba a hétvégi dzsemboriról, amikor Törökszentmiklósnál tűz ütött ki rajta.
A lengyel Port Polska és a cseh infrastruktúra-kezelő Správa železnic a napokban írt alá együttműködési megállapodást. A Katowice–Ostrava viszonylat bővítése az elsődleges.
Szaúd-Arábia nemzeti vasútja, az SAR harminchárom SD70ACS dízel-tehermozdonyt vásárol az amerikai Progress Railtől.
A személyszállítás is profitál ebből Szeged és Szabadka között.
A pozsonyi központú vasúti árufuvarozási cég néhány hónap alatt három hattengelyes villamos mozdonnyal erősíti flottáját.
Bíróságra mennek a magánvasút által az R10-es expresszviszonylatra kért alacsony ár miatt.
A 80-as és 90-es vonalak elágazóállomása a MÁV országos állomásfelújítási programjának keretében szépült meg.
Javában zajlik az idei berlini vasúti szakvásár, írásunkban a második nap legfontosabb történései.
Az újonnan épült, huszonkét kilométer hosszú, normál nyomtávú pályán mostantól villamos üzemű vonatok is közlekedhetnek. Hamarosan a magyar határig is elér a felsővezeték.
Elindult az idei berlini vasúttechnológiai szakkiállítás. Minden eddiginél nagyobb részvétel: száztizenhárom jármű, tizenhét országból, Amerikától Európán át Ázsiáig. Az első nap összefoglalója.
A cseh Leo Mobility Management kétszáz moduláris IC+ Neót rendelt a Magyar Vagontól. A tervek szerint két éven belül át is vehetik a járműveket.
Háromszázötvenkét oldal, számtalan jobbnál jobb fotó és illusztráció, míves kivitel: a hétvégén várjuk a Magyar Vasúttörténeti Parkba az M40 sorozat híveit!
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret elérni tervezett vágányok nemcsak Budapest központjának és a kelet-magyarországi városoknak kedveznének: akár a partiumi városokból is indulhatnának közvetlen vonatok.
A szeptember 26-án és 27-én zajló esemény két kiemelt témája a húszéves kerti vasút és a sorozatgyártásának hatvanadik évfordulóját ünneplő M40-es dízelmozdony, a Púpos. A Kádár-motorvonaton vezetett tárlatvezetés várja a látogatókat, az Utasellátó jóvoltából pedig inni-enni is lehet!
Akkumulátoros motorvonatot, duálüzemű mozdonyt, teherkocsikat, nagysebességű vasúti technológiákat és világpremiereket mutatnak be Berlinben, szeptember 22–25. között.