Célegyenesben a szegedi használttroliprojekt
Még ebben a hónapban forgalomba állnak Szegeden az első Pardubicéből származó, Solaris karosszériás Škoda 28Tr trolibuszok.
Még ebben a hónapban forgalomba állnak Szegeden az első Pardubicéből származó, Solaris karosszériás Škoda 28Tr trolibuszok.
Solarisokat vesz a Szegedi Közlekedési Társaság, a régi magaspadlós Škoda trolikat cserélik le ezekkel.
Ünnepélyes keretek között kapta meg az SZKT a SOR TNS 12-eseket. A négy jármű egy töltéssel, vezeték nélkül ötven kilométert tud megtenni. Csütörtöktől beállnak dolgozni.
Jellemzően az 1-es villamos vonalán közlekedtek, ott, ahol majd menetrend szerint is járni fognak.
Túl van az első szegedi hatósági próbán a Szentesről a városba költöző 406 001-es. Az 1-es Vasvilla első szegedi útján a megállókat tesztelte.
Megint nagyot alkottak a Pulz utcai remízben.
A Szegedi Járási Ügyészség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétségével vádolja a villamosvezetőt.
Az önkormányzati választások után, az újonnan alakuló közgyűlés előtt a Szegedi Közlekedési Társaság közzétette a számait, „a makacs tényeket.” Kommentáltattuk.
Ezen a hétvégén ünneplik szerte Európában a trolibuszozást is. Ebből az alkalomból nyílnak meg vasárnap újra az SZKT telephelyei. „Kirepülnek” a nosztalgiajárművek is.
Az Ikarus–Škodákkal már egy kispályás focicsapatot ki tudna állítani az SZKT. A többség persze még próbázik.