Visszaesett a svájci árufuvarozás
Az idei év első hat hónapjában hat százalékkal, 13,9 millió tonnára csökkent a síneken szállított áruk mennyisége 2022 első félévéhez képest. A közúti teherszállítás sem lehet büszke.
Az idei év első hat hónapjában hat százalékkal, 13,9 millió tonnára csökkent a síneken szállított áruk mennyisége 2022 első félévéhez képest. A közúti teherszállítás sem lehet büszke.
Az Ázsia és Kína között az Új Selyemúton közlekedő tehervonatok legfőbb európai határátlépő pontjának számító átkelőjén 2023 első félévében a tavalyihoz képest mindkét irányban jelentősen csökkent a tranzit áruforgalom.
A hamburgi kikötőt kezelő logisztikai vállalatnál a bevétel 6,7 százalékkal, a konténerforgalom pedig 14,6 százalékkal esett vissza.
A svájci intermodális logisztikai vállalat 2022-es éve a forgalom és a bevétel visszaeséséről szólt.
A leginkább érintett európai országok és légitársaságok listája. Az omikron az új év elején újabb kapacitás-csökkentést hozott.
A Cseh Vasutak 117,4 millió utast szállított a tavalyi évben, ami 35 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.
A visszaesés jórészt a koronavírus-pandémiának köszönhető. A teherfuvarozás azonban pörög.
Közel harmadával csökkent a francia nagycég megrendelési állománya.