Felfüggesztik a fővárosi busztendereket?

iho/közút   ·   2012.11.03. 12:35

Nem lesz több eredményhirdetés a BKK-s buszkiszervezési tendereken, állítja „városházi forrásokra” hivatkozva a Magyar Nemzet. Az első tendert a VT-Transman nyerte 75 szóló és 75 csuklós Mercedes Citaróval. A lap úgy tudja, hamarosan aláírják az üzemeltetési szerződést nyolc évre, ám a többi, hasonló tenderen nem hirdetnek eredményt.

A kérdésben illetékes BKK vezérigazgatója, Vitézy Dávid ugyanakkor úgy nyilatkozott a kormányközeli napilapnak, hogy nincs szó a tenderek halasztásáról.

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke nemrég a Klubrádióban fejtette ki, hogy ő is a további tenderek eredményhirdetésének elhalasztását tartaná jó megoldásnak. Dorner azt mondta, a kiszervezési konstrukcióval egyetért, ám az ilyen rendszer csak akkor működhet hatékonyan, ha verseny van, egyrészt a tendereken, másrészt az üzemeltetésre kiszemelt társaságok között a szerződések tartama alatt.

Márpedig Budapesten eddig kizárólag a VT-Transman maradt versenyben, így nem volt meglepetés a győzelme. A potenciális üzemeltetők csekély érdeklődésének legfőbb oka, hogy az ország illetve a főváros rossz anyagi helyzetében nehéz hitelhez jutni az ilyen projektekhez, márpedik a konstrukció lényege, hogy az üzemeltetők tőkét hoznak az üzletbe, finanszírozzák a buszokat, ezzel tehermentesítve a fővárost illetve cégét.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.