Felhangzott a nyitány, de az ETCS még ki volt kapcsolva
Az MRT irányvonata megtette az első utat, a 193 246-os bér-Vectron kettőkor indul vissza a Ferencvárosba. És járnak arra még sokan mások.
„Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon. Ezzel nem csupán a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult. A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között tesszük próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá. Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges. A biztonság ugyanakkor kettőn áll, nem csupán a vasutasokon, hanem a többi közlekedőn is múlik.”
Fentiek a MÁV-csoport vezérigazgatóinak a vonal újraértelemzését üdvözlő, nyomtatásba adott szavai. Most tekintsünk el attól, hogy az első vonat nem hajnalban, hanem vastagon éjszaka közlekedett le, továbbá nagy kravál lesz itt, ha az első napiakat „valós forgalmi körülményeknek” lehet nevezni, tudniillik helyszíni jelentések szerint a vonalon a kínai ETCS még ki van kapcsolva.
A változás azonban hatalmas, mától folyamatosan gördülnek végig a vonatok a friss vasúton. Márciusól a terhesekhez csatlakoznak a személyek is, és ha igaz, hogy az áruszállító vasutak vonataiból valóban sok lesz, akkor kétirányban és óránként tíz–tizenöt személy és teher elhaladásig kell lezárnia a sorompókat, és vörösre állítani a szintbeni átjárók jelzőlámpáit. Azaz óránként akár harminc percig rostokol majd a vonatok elhaladására váró autóforgalom. Ezt a tényt természetesen annak ismeretében érdemes értelmezni, hogy akad még további, hasonló forgalomintenzitású vasútvonal Magyarországon.
A 157,5 kilométeres Budapest–Kelebia vonalat 160 kilométer per órás sebességre tervezték és építették, hogy így nem kellett költséges különszíntű aluljárókat létesíteni. A Budapest–Belgrád vasút szerbiai szakasza 200-as, ott nincsenek is útátjárók.
Kitekintve az ablakon, verőfényes az idő, várhatóan nagy lesz a zajlás a vonal mentén, folyamatosan közlekednek majd az elegyek, az RCH Bisonja pontban délre van kiírva indulásra – Miskolc-Rendezőből Kelebiára, érkezés 17.36-kor.
Frissítve!
Másképpen alagultak a dolgok, az RCH-s elegy (rakott hordósvonat, húsz kocsi) élén a 181 001-es kínai vassal már úton van a főváros felé. Vonatszáma: 48687; jelzett érkezése a Fradiba: 10.00 óra.
(fotó: MÁV)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!