Görögország és Románia között indítana konténervonatokat a COSCO

iho/vasút   ·   2022.05.24. 12:00
ocean_rail

A lépéssel a konstancai kikötő terhelését enyhítené a logisztikai vállalat.

A pireuszi kikötő és a romániai terminálok között közlekedő konténervonatok indításának lehetőségét vizsgálja a kínai COSCO romániai leányvállalata, a COSCO Shipping Lines Romania. A cég a fuvarokkal tehermentesítené a meglehetősen nagy áruforgalmú konstancai kikötőt: a létesítmény a Kínából a Középső Korridoron keresztül Európába tartó áruszállítás nagy részét kezeli. A román cég vezérigazgató-helyettese, Cătălin Petre úgy véli, a pireuszi kikötőt kiszolgáló tehervonatok racionalizálhatják a konténerszállítást.

A szakember kihangsúlyozta: a vonatok még nem közlekednek, a szolgáltatás tervezés alatt áll. Petre szerint a hajótulajdonos érdeke, hogy a konstancai kikötő továbbra is nagy mennyiségű árut kezeljen, de ehhez szükség van alternatív, rövidebb tranzitidőt kínáló megoldásra is, közvetlen szállítással vagy átvétellel az ország központja és nyugati része felé, valamint onnan. A vonatok Pireuszból a vasúti infrastruktúra állapotától függően két–három nap alatt meg tudnak érkezni, kapcsolatot nyújtva a bukaresti, a ploiești-i vagy az aradi terminálokhoz.

A COSCO romániai üzletága ráadásul nem az egyetlen cég, mely vasúti szállításban gondolkodik Görögország és Bulgária között: a COSCO Pireuszban tevékenykedő vasúti árufuvarozási leányvállalata, az Ocean Rail Logistics is régóta várja ezt a lépést. A görög vállalat szállítmányozást folytat a Pireuszt a Balkánon keresztül Közép-Európával összekapcsoló X-es számú közlekedési folyosón. A Bulgárián át Romániába tartó és onnan érkező tranzitfuvarozás már évek óta szerepel a cég vágyai között, a plusz üzemelési kiadások miatt azonban eddig nem valósulhatott meg.

A Görögországot és Romániát Bulgárián keresztül összekötő vasútvonalak fejlesztését a görög és bolgár kormányok is támogatják. Románia egyre inkább a Balkánt érintő vasúti árufuvarozás egyik fontos csomópontjává válik, mivel az Ázsiából az Új Selyemúton keresztül Európába érkező szállítmányok fő kapuja is egyben. A görög kikötő és Románia közötti új, alternatív vasúti szolgáltatás levenné a plusz terhet a konstancai kikötőről, továbbá erősíti az összeköttetést az Észak-Európába és Ázsiába is kinyújtózó két útirány között – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a pireuszi kikötőben rendeznek konténerszállító kocsikat a COSCO-leány Ocean Rail Logistics mozdonyai. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek