Három lengyel vasúti beruházást támogat Brüsszel

iho/vasút   ·   2019.04.06. 18:00
400px_newag_griffin

Az Európai Bizottság április 2-án ítélt meg Lengyelországnak 959 millió 550 ezer eurós (körülbelül háromszázmilliárd forintos) támogatást a Kohéziós Alapból. Az összegből három, összesen 497 millió 450 ezer euró (kicsivel több mint 156 milliárd forint) költségű vasúti beruházás nyert el 222 millió 740 ezer eurónyi (bő hetvenmilliárd forint) finanszírozást.

Három lengyel vasúti nagyprojektet részfinanszíroz az EU, köztük húsz új villamos mozdony beszerzését is (fotó: Wikipedia)

Az egyik támogatott terület a szczecini elővárosi vonalak. A 182 millió 470 ezer euróba (ötvenhét és fél milliárd forintba) kerülő beruházás négy vasútvonalat (273-as, 351-es és 406-os) érint, a költségekből 126 millió eurót (közel negyvenmilliárd forintot) az EU áll. A projekt során a tervek szerint 2022-re létrehozzák a Szczecini Városi Vasút elnevezésű gyorsvasúti hálózatot, mely Lengyelország Nyugat-pomerániai vajdaságának főbb városait fogja összekötni a már meglévő vasúti pályákat használva, körülbelül félmillió embert kiszolgálva. A munkálatok során a 406-os vonal 23,7 kilométernyi szakaszon újul meg, létrehoznak tíz új megállót, valamint felújítanak harminc létező állomást és megállót.

Másik nagyprojekt a PKP Intercity gördülőállományának korszerűsítése. A 219 millió 650 ezes euró (körülbelül hatvankilencmilliárd forint) költségű program során húsz új villamos mozdonyt vásárolnak a hazai Newagtól, továbbá felújítanak százötvenkét személykocsit is. A beruházáshoz a Kohéziós Alap 57,9 millió euróval (18,2 milliárd forinttal) járul hozzá.

A harmadik projekt a mazóviai regionális vasúttársaság, a Koleje Mazowieckie (KM) tizenhat új villamos motorvonatának finanszírozásába segít be: a 95 millió 330 ezer eurós (harmincmilliárd forintos) költségekhez 38 millió 740 ezer euróval (12,2 milliárd forinttal) száll be. Az ötrészes szerelvények Varsó elővárosi vonalain állnak majd forgalomba, elsősorban Zielonka és Tłuszcz, Varsó-Rembertów és Zielonka, valamint Varsó-Wileńska és Zielonka között. A KM nagy lendülettel korszerűsíti járműflottáját: 2,2 milliárd zlotyért (161,7 milliárd forintért) szerez be hetvenegy, kettes szintű ETCS vonatbefolyásolással ellátott Flirt villamos motorvonatot a svájci Stadlertől. A napokban pedig újabb tizenkét, ötrészes Flirtöt rendeltek meg négyszázötmillió zloty (közel harmincmilliárd forint) értékben – jelenti a Railway Pro.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek