ICE3-mal Frankfurt és Párizs között

iho   ·   2015.07.25. 08:45
400px_db_ice3

A Deutsche Bahn (DB) 407-es sorozatú szerelvényeit a Frankfurt–Párizs útvonalon először július huszonharmadikán lehetett kipróbálni. A motorvonatokat hivatalos ceremóniával indították első nemzetközi útjukra. A DB zászlóshajóinak nemzetközi forgalomba állítása alkalmával a DB és a francia nemzeti vasút SNCF arról is megállapodott, hogy a 2007 óta létező szolgáltatást további öt évig, azaz legalább 2020-ig fenntartják. Az ICE3-as szerelvények az SNCF által 2012-ben forgalomba állított TGV Duplex Euro-motorvonataival felváltva járnak majd.

A Frankfurt és Párizs közötti nagysebességű szolgáltatás tovább gyorsulhat majd 2016-ban, a nagysebességű TGV Est-vonal második, Baudrecourt-tól a Strasbourghoz közeli Vendenheimig tartó fázisának átadását követően – harminc percet lehet faragni a menetidőn. A gyorsabb tempó kapacitásnövelést is hoz, új járatokat is felvesznek a menetrendbe: a Stuttgart és Párizs közötti napi négy pár helyet öt, a Frankfurtot Párizzsal összekötő öt járat helyett pedig hat fog járni, utóbbiak közül kettő Strasbourgot is érinti majd.

A Frankfurtot Párizzsal összekötő nagysebességű vonalon nemzetközi viszonylaton is bemutatkoztak a DB 407-es sorozatú motorvonatai. Ráadásul jövőre fél órával csökken majd a menetidő<br>(fotó: Global Rail News)

A Global Rail News értesülése szerint a Németországot Franciaországgal összekötő nagysebességű szolgáltatás elindítása óta körülbelül tizenkétmillióan vették már igénybe az ICE- és TGV-szerelvényeket, 2008-tól 2014-ig pedig negyvennégy százalékkal nőtt az utasszám. Idén eddig körülbelül kilencszázezer utas fordult meg a vonatokon, ami négy százalékos éves növekedést jelent.

A 407-es sorozatú villamos motorvonatok négyszáznegyvennégy ülőhelyet kínálnak, harminceggyel többet, mint 406-os sorozatú elődeik. A DB március utolsó napján kapta meg a francia vasútbiztonsági testülettől (EPSF) az engedélyt a szerelvények franciaországi közlekedésére, melynek értelmében a nyolcrészes vonatok használhatják a francia vasúthálózat nagysebességű és hagyományos vonalait is, azonban csatolt üzemben nem közlekedhetnek – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.