Iskolásbuszjáratok indulnak a horvátországi magyaroknak

Tevan Imre   ·   2013.02.14. 14:00
budaibarnabas

Információink szerint a magyar államigazgatás berkeiben már akkor fölmerült az eszéki vasúti kapcsolat pótlásának kérdése, amikor kiderült, hogy a horvát vasút kiirtja nemzetközi vonatainak zömét, hiszen a jelenlegi magyar kormány gyakran hangoztatja, hogy kiemelten kezeli a határon túli magyarok kapcsolatát az anyaországgal.

Demonstráció is volt a vonatok leállítása ellen, a – csak részlegesnek tekinthető – megoldás végül mégsem a kormánytól, hanem két buszos cégtől jön: a pécsi Pannon Volán és a pozsegai székhelyű APP d. d. áprilisban tervez indítani összehangoltan heti egy-egy járatpárt Pécs és Eszék között.

A nemrég megnyitott új eszéki buszállomás, az áprilisban induló járatok horvát végállomása<br />(a külön nem jelölt képek a szerzőéi)

Az igényeket felmérve elsősorban a pécsi középiskolákba és felsőoktatási intézményekbe járó szlavóniai, horvát-baranyai magyar diákokra szabják a menetrendet, bár természetesen minden utast várnak, mondta az ihónak Micskey Tibor, a Pannon Volán személyszállítási és műszaki igazgatója.

Terveik szerint a Pannon Volán járata péntekenként kora délután indulna a pécsi buszállomásról bevárva a kaposvári és szegedi csatlakozást. A járat érintené Mohácsot, ahol Budapest felől lehetne átszállni, ám a mintegy tíz megálló zöme már Horvátország magyarlakta falvaira esne. Így az ottani diákság közvetlen kiszolgálást kapna. Az eszéki végállomáson eltöltött egy órát és a két és fél órás menetidőt is figyelembe véve Eszékről késő este érne vissza a busz Pécsre.

A horvát partner járatpárja ennek tükörképeként vasárnap közlekedne Eszék–Pécs–Eszék útvonalon. Összehangolnák a menetdíjakat is, a körülbelül 120 kilométeres útért háromezer forint körüli összeget kérnének. (Nemzetközi járatról lévén szó, az ár piaci, nem kapnak kedvezményt a diákok sem.)

Ahogy néhány éve a Nyugat-Európába, a most Eszékre indított Pannon-járatot is emelt padló- és szolgáltatási szintű (nem feltétlenül a fotón látható) busztípusból állítják majd ki<br />(Bohus Dávid felvétele)

Előzetes egyeztetések után a megfelelő hatósági engedélyek megszerzése éppen cikkünk megjelenésének idején kezdődik, így az érdekeltek azt remélik, ahogy tervezik, április elején elindulhatnak a buszok a két megyeszékhely között.

Fontos hangsúlyozni, hogy a járatokat a magyar és horvát busztársaság saját kockázatra, piaci alapon indítja, a magyar állam – sem a határon túli magyarok érdekére hivatkozva, sem más címen – nem támogatja, válaszolta kérdésünkre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Ezzel is magyarázható, hogy a Magyarbóly és Pélmonostor (Beli Manastir) között tavalyig átlépő napi több pár helyi személyvonat és egy pár távolsági vonat (Budapest–Szarajevó) pótlására mindössze heti két pár buszjárat indul.

Az eszéki vasútállomás, ahonnan nem jön már vonat Magyarországra

Persze a Magyarbólynál átlépő vonatokat a legegyszerűbben Magyarbólynál átlépő vonatokkal lehetne pótolni. Noha a horvát vasút vezetői gazdaságtalanságra és kis kihasználtságra hivatkoztak a nemzetközi járatok törlésekor, a jelenlegi helyzetet megvizsgálva aligha adhatunk igazat nekik. A magyar államvasút ugyanis Magyarbólyig, a horvát pedig Pélmonostorig most is jár. Mindössze a határon átvezető tizenegy kilométeres szakasz marad szolgáltatás nélkül, elvágva viszont egymástól így vasúton Pécset és Eszéket.

Naponta néhányszor megtenni a motorvonatokkal ezt a rövid szakaszt a két vasút költségvetésében kimutathatatlanul kis többletet jelentene, sőt, aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy naponta csupán néhány határon átutazó utas menetdíja nemhogy fedezné ezt az összeget, de pozitívba is fordítaná a mérleget.

A vasúti forgalom újrafölvételére azonban (akár úgy, hogy ha hajthatatlan a horvát fél, a MÁV-Start Bz-i guruljanak el Pélmonostorig) nincs remény, derül ki az NFM válaszából.

Kapcsolódó hírek