Kékülő Banánok

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.08.07. 11:30
kiskep2

A vasúttársaságok fő megkülönböztető jelzése az utóbbi években az egységesített színterv lett. Csehországban ez a Najbrt stúdió rajzasztaláról lekerülő, egyszerűen csak Najbrt egyenruhának nevezett festés lett. Ebben a világos kék és sötétkék színek dominálnak, élénkítve némi fehérrel és szürkével. Nem is olyan régen még teljesen más megkülönböztetés dominált a cseh és szlovák vasúton. A közös állam idejében az egyenáramú villamosenergia-rendszer alatt közlekedő mozdonyok sötétzöldek voltak egy középen vezetett sárga sávval (1xx sorozat). A váltóáramú villamosenergia-rendszer alatt futó gépeknek piros-sárga sáv színtervük volt (2xx sorozat), a többáramnemű mozdonyok (3xx sorozat) pedig kék színűek voltak ugyancsak sárga sávval. A dízelvontatásban a piros szín volt a nyerő. A csehszlovák vasutak szétválasztását követően lényegében maradt ez a megkülönböztetés azzal a változtatással, hogy a sötétzöldet egy derűsebb világosabb árnyalat váltotta fel, a sárga sáv (vagy mint a Banán esetében a törzs) is ehhez alkalmazkodva krémszínűvé sápadt. Az ezredforduló után azonban a mozdonyokat, s motorvonatokat fokozatosan már csak a számozásuk alapján lehet pontosan behatárolni. A cseheknél 2008 óta a Najbrt színterv szerint festik a vasúti járműveket, szlovákiában az úgynevezett Blonski festés az uniformis.

Az évek során azonban az egységes színterv kisebb-nagyobb evolúción ment át, mint azt Vladimír Fišar képein is látni fogjuk. A teljes fotógaléria a Vladanfoto oldalon érhető el.

Dlouhá Třebová közelében gyorsít a 151.020-as kék Banán a kassai expresszel<br>A képre kattintva galéria nyílik Vladimír Fišar képeiből

Most néhány 151-es sorozatú Škoda mozdonyt kapott lencsevégre, amelyeknek zöme már a Najbrt színtervben díszeleg. Egy kis jelmagyarázat azért szükségeltetik: kezdetben vala a 150-es sorozatú egyenáramú 120 kilométer per órás végsebességű mozdony, amit Plzeňben szereltek össze. 1978-ban indult meg a gyártásuk, s főképp a sok kocsis, nehéz gyors- és expresszvonatok elejére szánták őket. Csehszlovákia északnyugati pontjától (Děčín) egész a délkeleti csücsökig (Tiszacsernyő / Čierna nad Tisou) megfordultak. 1992-ben döntöttek a gépek modernizálásáról, ami után a 151-es sorozatot kapták, de mivel nem mindegyik gép esett át a felújításon, maradtak 150-es sorozatú mozdonyok is. A 151-esek eredeti társaikhoz képest már 160 kilométer per órás sebességgel járhattak a pályákon. Létezik még egy modifikációjuk, mégpedig a 150.2-es, ami lényegében a fennmaradt 150-es sorozatú mozdonyok kevésbé modernizált változata, ezek a gépek 140 kilométer per órás sebességgel képesek haladni. A valamikori Patkány (Krysa) becenevet fokozatosan inkább a Banán vette át a zöld és sárga (krém) festésük miatt.

Kapcsolódó hírek