Lufthansa: 2016-ig kirepülnek a 737-esek

iho/repülés   ·   2012.04.24. 09:30
cim2

2012-ben a Lufthansa nem növeli kapacitását, 2016-ig pedig leselejtezi flottájából a Classic-737-eseit – olvasható az ATW Online összefoglalójában.

A társaság a korábban meghirdetett másfélmilliárd eurós költségcsökkentési program részeként, valamint az erősödő diszkont illetve közel-keleti konkurenciával való verseny jegyében hozza ezeket az intézkedéseket, amelyek szükségességét a 2011-es adatok is erősen bizonyítják. A profit 20 százalékkal esett vissza, a nettó veszteség 13 millió euró volt, igaz, ennek jelentős része a British Midlands eladásának költségeivel függ össze.

A legkisebb 737-esek más társaságoknál is gazdaságtalannak bizonyultak <br>(fotók: Lufthansa)

A Lufthansa igazgatótanácsi tagja, Carsten Spohr az alkalmazottaknak írt levelében a nem kifizetődő járatok, például Hyderabad, Kalkutta és Huangcsou leállítását is említi, valamint jelzi, hogy ugyancsak a veszélyzónába került Nanking, Madras és Bangkok.

Valamennyi 737-300-as és 500-as, szám szerint 55 repülőgép kerül ki a flottából, de várható – egyébként a globális trendnek megfelelően – a hetven személyes géppark eladása is, vagyis a Bombardier CRJ700-esektől és a Dash-8 Q400-asoktól is megszabadul a Lufthansa. Ezek után a keskenytörzsű géppark egyedül Airbus A320-asokból áll majd, ezekkel a gépekkel repüli a jövőben a társaság az európai hálózatot.

Az európai hálózatot a tisztán 320-as keskenytörzsű flotta repüli

Változások várhatók a szélestörzsű, nagyhatótávolságú flottában is, ugyanakkor a négyhajtóműves A340-esek lecseréléséről elhalasztották a döntést. A Lufthansa-flottában 25 évesnél idősebb gép nem maradhat - írta Spohr, ami azt jelenti, hogy a kilencvenes évek legelején beszerzett 340-esek azért lassan közelítik ezt a kategóriát.

A felfrissülő, kevesebb üzemanyagot fogyasztó flotta és a munkaerővel kapcsolatos kiadások öt százalékos csökkentése révén a légitársaság 600 millió eurós megtakarítást remél. A lehetséges elbocsátások ellen azonban a szakszervezetek máris mozgolódnak.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

MÁV-csoport-integráció: megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről

iho/vasút   ·   2024.11.27. 15:00

Minden érintett szakszervezet aláírta az Integrált Kollektív Szerződést, mely garantálja a MÁV-Start, a Volánbusz és a MÁV-HÉV összeolvadásával létrejövő új, egységes személyszállító cégben az egyesülő társaságok valamennyi munkavállalójának biztonságos továbbfoglalkoztatását 2025. január elsejét követően is.