Lufthansa: kezdődik a karcsúsítás

iho/repülés   ·   2012.10.28. 13:00
cim

A Lufthansa azt tervezi, hogy mintegy 1100 munkahelyet telepít át Németországból külföldön lévő üzleti szolgáltató központjaiba. A táraság személyügyi igazgatója szerint a munkát a Krakkóban, illetve Bangkokban és Mexikóban lévő központokba viszik át, de a társaság szóvivője szerint nem zárhatók ki leépítések sem. A konkrét leépítési terveket várhatóan 2013-ban ismertetik, és amennyiben a társaság vezetése rábólint, akkor már a jövő év első negyedében megkezdődhet a feladatok áttelepítése – adja hírül az MTI.

A Lufthansánál idén májusban már jelezték, hogy a következő években mintegy 3500 fővel tervezik csökkenteni az ügykezelésben világszerte dolgozó 17 ezer fős létszámot. A leépítés érinti a Lufthansához tartozó osztrák AUA, és a svájci Swiss légitársaságot is.

Mint az iho/repülés korábban beszámolt róla, a légitársaság-csoport, amelynek részese továbba a Brussels Airlines és a Germanwings is, illetve leányvállalata a Lufthansa Regional, a Eurowings és a CityLine, alapos átalakulás elé néz. Az eddig bejelentett intézkedések közül a legfontosabb, hogy a Eurowings és a CityLine a Germanwings vezérletével átveszi az összes olyan Lufthansa-járatot, amely nem a nagy hubok, Frankfurt és München hálózata.

Az intézkedés révén az anyatársaság gyakorlatilag „fapadosíthatja” rövid- és középtávú járatai egy részét, ami azért érthető lépés, mert a költségek szintje ezen a hálózaton a legmagasabb, itt kell a kiadásokat leginkább megfogni. A kevés férőhellyel repülő gépeknél a legmagasabb az egy ülésre számolt üzemanyagfogyasztás. A nagy központok, Frankfurt és München járatai viszont jobban töltöttek, és ez némkiépp kiegyensúlyozza a magas kerozinköltség miatti veszteséget.

A szolgáltató központok kitelepítése ennek az ágazatnak az eddiginél sokkal olcsóbb üzemeltetését jelenti, elsősorban természetesen azért, mert a munkabérek szinte bárhol alacsonyabbak, mint amit Németországban kell kifizetni az alkalmazotttaknak. Mivel a legutóbbi sztrájkok nyomán a repülőszemélyzetek régebben tervezett kiszervezéséről nem lehet szó, talán ezért kerül most sorra az az adminisztrációs réteg, ami viszont sokkal könnyebben pótolható és feltölthető bárhol a világon.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.