Megbukott az új trolibuszmenetrend

iho/közút   ·   2013.01.08. 19:00
00_247_2012-09-29_IHO

A tavalyi év végén a BKV a selejtérett Ziu-9-es trolibuszok kivonása mellett döntött, mivel a 2013-ban már nem akartak rájuk költeni. A helyükre szánt használt G&S NGE152-es trolibuszok azonban jelentősen átrendezték a szóló/csuklós arányt, ezért a BKK a teljes trolimenetrendet felülvizsgálta, és januártól új menetrendet vezetett be.

Ennek lényege, hogy az új csuklós trolik egyenletesen elosztva jelennek meg minden vonalon, így ott is lesz alacsonypadlós szolgáltatás, ahol eddig csak csuklósok jártak (a tavaly vásárolt G&S NGE152-esek előtt ugyanis a BKV-nak nem volt alacsonypadlós csuklós trolibusza). Mivel az új csuklós trolik kapacitása jóval nagyobb a szóló kocsiknál, ezért több helyen is – kismértékben ugyan, de – nőtt a követési idő.

Az új menetrend főszerepet szánt volna a G&S troliknak, azonban nem készült el időre az összes átalakítása<br/>(fotó: Haunstein Mátyás)

A tervezett új menetrend ellen már tavaly decemberben is felszólalt a VEKE, látva a nehézkes indulást, nemrégiben egy újabb közleményt adtak ki. Megoldási javaslatuk szerint a belvárosi vonalakon (70, 74, 76, 78) a jövőben szóló-csuklós vegyes üzem lenne, a csuklós járművek pedig csak a csúcsidei rásegítést szolgálnák.

Ahogy arra számítani lehetett, a tervezett menetrendet nem tudta tartani a BKV, hiszen a tervekben jóval optimistább számok szerepeltek a kiadható kocsiknál. Az NGE152-esek esetében 11-el számol a tervezett, miközben hat üzemképes kocsi van csak. Az Eberswaldéból vásárolt járművek honosítása amúgy is lassan haladt, ráadásul az átalakítást végző VJSZ kapacitását a dízelbuszok mellett a GVM trolibuszok vizsgáztatása kötötte le az év végén. Az Ikarus 435T-k esetében hét kocsival számol a menetrend, miközben csak öt működőképes példány van, az állomány nagy része évek óta vázra bontva várja, hogy befejezzék a felújításukat. A bajt még tetézi, hogy jelenleg két Solaris trolibusz is le van állítva baleset miatt.

MAN trolibusz a már alacsonypadlós indulások nélküli 72-esen<br/>(fotó: Báti András)

Az év elején így mindössze 114 hadra fogható kocsija volt a BKV-nak, az új menetrend pedig 111 kocsit igényelt, amit lehetetlenség volt ebből a mennyiségből kiadni. A kocsikiadási százalékot általában 75 százalékban szokták meghatározni, tehát a 111 kiadandó kocsihoz nagyjából 150 működőképes járműre lenne szükség.

Mivel ennyivel jelen pillanatban nem rendelkezik a BKV, ezért sok helyen dízelbuszokkal pótolták a trolibuszokat, a 72-es és a 81-es vonalán pedig új, alacsonypadlós indulások nélküli menetrendet vezettek be. Jellemző a fejetlenségre, hogy miután törölték az alacsonypadlós indulásokat, egy MAN-troli feltűnt a 72-es vonalon. A 70-esen – ahol elvileg csak csuklósoknak kellene járni – feltünt egy Solaris is.

A helyzet a felújítás alatt lévő kocsik folyamatos forgalomba állásával várhatóan tavaszra fog normalizálódni.

Kapcsolódó hírek