Megépül az angliai nagysebességű vasúti hálózat

MTI   ·   2020.02.11. 18:00
400px_hs2

Az első angliai nagysebességű vasúti hálózat megépítéséről döntött a brit kormány. A döntést, amelyet évekig tartó éles vita előzött meg, Boris Johnson miniszterelnök jelentette be kedd délután a londoni alsóházban. A High Speed 2 (HS2) nevű hálózat elnevezésében a 2-es szám arra utal, hogy már létezik egy nagysebességű vasúti vonal Angliában, de az csak a London és több kontinentális célállomás, köztük Párizs és Brüsszel között közlekedő Eurostar nemzetközi szuperexpresszeket szolgálja ki, és valójában nem része a szélesebb értelemben vett brit vasúti hálózatnak.

Az első szakaszban 2028–2031re a London és Birmingham közötti szakasz épülhet meg (kép forrása: Wikipedia)

A HS2 a tervek szerint az első szakaszban London és a közép-angliai Birmingham között épül meg. Az új pályán négyszáz kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek majd a külön erre a célra gyártandó, 1100 személyes szerelvények. A második építési szakaszban a vonal kétfelé ágazik, elérve az északnyugat-angliai Manchestert, valamint az észak-angliai Leeds városát. A beruházás első szakasza várhatóan 2028–2031, a második szakasz 2035–2040 között készül el.

A vita a beruházásról tíz éve folyik. Az üzleti szektor támogatja, az útvonal által érintett térségek lakossága – főleg azokon a vidékeken, amelyeken a vasúti pálya csak áthalad, de a szerelvények nem állnak majd meg – jórészt ellenzi a tervet. Komoly bírálatok érik a beruházás költségvetési tervezését is: öt évvel ezelőtt még 56 milliárd fontról szóltak a költségbecslések, ma már 106 milliárd fontnál (43 ezer milliárd forint) tartanak a számítások. Boris Johnson keddi alsóházi tájékoztatójában elmondta, hogy a kormány felülvizsgálja a költségeket, és igyekszik megtakarításokat elérni. A kormányfő bejelentette azt is, hogy a beruházás felügyeletére és irányítására külön miniszteri poszt létesül.

A terv része annak a hosszú távú stratégiának, amelynek célja Észak-Anglia egykori nehézipari térségeinek felzárkóztatása. Az országrész a huszadik század második feléig Nagy-Britannia ipari központja volt, azóta azonban jelentősen leépült, és meglehetősen hátrányos helyzetbe került. Boris Johnson konzervatív párti kormánya a múlt hónapban megszűnt brit EU-tagság utáni időszakra szóló gazdaági tervezésben külön is hangsúlyt helyezett az északi térségek felzárkóztatására, és a HS2-beruházást is e cél szolgálatába állította.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek