Menetrendi változások szeptembertől

Istvánfi Péter   ·   2013.09.02. 17:10
00

Szeptembertől minden fővárosi vonalon megváltozik a járatok menetrendje. Az iskolai tanítás kezdetével ugyanis – alkalmazkodva az utazási szokásokhoz – mindig sűrűbb menetrendet vezetnek be. Újdonság, hogy ettől a tanávtől kezdve délután 4-ig az iskolában kell maradniuk a gyerekeknek, így a szokásos 12-14 óra közötti végzés helyett jóval később, gyakorlatilag a délutáni csúcs kezdetén indulhatnak haza a nebulók.

A BKK-nál megkeresésünkre elmondták, hogy idén szeptemberben ugyanolyan jellegű menetrendekkel közlekednek a járatok, ahogy korábban is, a tanítási időszakba eső munkanapok esetében. A 16 óra körül esetlegesen megnövekvő utazási igényeket a jelenleg alkalmazott menetrendek megfelelő mértékben képesek kezelni, tartós zsúfoltság kialakulása nem várható. Mindazonáltal figyelemmel fogják kísérni az utasforgalmi igények változását. „Az őszi időszakban számos vonalon műszeres utasszámlálást fogunk végezni, és az eredmények kiértékelése után a szükséges intézkedéseket, menetrendi módosításokat megtesszük” - áll a cég közleményében.

A nagy nyári villamosvágány-felújítás zöme már végetért, vagy hamarosan befejeződik, az új pályáknak köszönhetően több vonalon is csökkennek a menetidők. Az 59 és 59A villamosok szeptember 16-ától rövidebb menetidővel, a 61-es villamoshoz hangolva közlekednek majd. Az esti órákban a Márton Áron téri végállomáson a jobb csatlakozás érdekében változik a 8-as, az 53-as, a 102-es és a 112-es járatok menetrendje.

Némileg módosul a 8-as menetrendje is, ezentúl jobb csatlakozás lesz a Márton Áron téren az 59-es és 59A villamsokhoz<br/>(a szerző fotói)

A 7-es buszcsalád is új menetrendet kap szeptember 14-étől, aminek köszönhetően a kisebb forgalmú időszakokban egyenletesebben járnak majd a kocsik, jobb csatlakozást nyújtva a 3-as metróhoz a Ferenciek terén. A gyakorlati tapasztalatoknak megfelelően szeptember 21-étől a 9-es, a 86-os buszok, valamint a 83-as trolibusz menetrendjén is finomhangolást végez a BKK, ami által az óbudai szakszon egyenletesebb lesz a követés, a józsefvárosi szakaszon pedig a 83-as trolival összehangoltan fognak közlekedni a 9-esek.

További apróbb módosítások: a 175-ös busz vonalán a H8-as hévhez igazodó menetrendet vezetnek be, a 118-as autóbusz pedig az ideiglenesen szünetelő óbudai vasútállomás helyett csak a buszgarázsig közlekedik majd. Az Hajógyári szigetre közlekedő újonan indult idényjellegű 226-os járat a várható jó idő miatt szeptember 30. helyett egészen október 13-áig közlekdik. Szintén az évszakváltáshoz kapcsolódóan módosul a 26-os menetrendje, valamint szünetel a csepeli strandra közlekedő 171-es.

A 908-as és 922-es éjszakai járatok új megállót kapnak a Vidám vásár utcánál, így ezentúl nem térnek majd be Cinkota HÉV-állomáshoz, ennek köszönhetően a menetidejük is rövidül. Új éjszakai járat indul a Budai várba 916-os számmal, ami éjjel fél 1-ig biztosítja az eljutást a várból a Deák tér érintésével az Urániáig. Ezzel párhuzamosan a 16-os és a 16A menetrendje a csúcsidőben sűrűsödik.

Sűrűbb követés, új éjszakai járat: javuló közlekedés a Budai Várban

Korábban már beszámoltunk róla, hogy tovább bővül az elsőajtós hálózat: szeptember 7-étől a 77-es és 82-es trolibuszokon, 14-étől a 27-es és 178-as, 21-étől a 95-ös és 100-as autóbuszok vonalán, valamint 28-ától a 72-es és 74A trolibuszok vonalán.

Újdonság, hogy a 16 és 16A autóbuszok, valamint az összes trolijárat mellett elsejétől a hannoveri villamosokkal kiadott vonalakon (3, 37, 37A, 42, 50, 51, 51A, 52, 62, 62A, 69), valamint a 31-es, a 44-es, a 45-ös, a 116-os, a 176E, a 244-es és a 276E buszjáratokon a vezetőtől is megvásárolhatjuk a menetjegyet.

A Krisztina körút legzsúfoltabb szakaszán, az Attila utca és a Várfok utca között buszsáv felfestését is ígérte a BKK, az Attila út és a Déli pályaudvar közti szakaszon pedig a villamossíneken is közlekedhetnének. Az iskolakezdés előtti héten ezen sávok kijelölése még nem történt meg<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek