Négyszázmilliárd forintnyi közúti nagyprojekt fejeződik be 2020-ban

MTI   ·   2020.01.07. 15:00
400px_m4_ullo

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok fenntartását, folyamatos bővítését, mivel a gyors és kényelmes közúti elérhetőség alapvetően befolyásolja egy-egy országrész vagy térség gazdasági fejlődését, élhetőségét. A magyar gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően a 2016 és 2024 közötti időszakban a közúthálózat korszerűsítésére szánt 3200 milliárd forint nagyobbik felét, 1800 milliárd forintot hazai forrásból tudják előteremteni.

Többek között Eger és Sopron is bekapcsolódik 2020-ban a gyorsforgalmi úthálózatba, valamint elkészül az M4-es autóút is Abonyig (kép forrása: NIF Zrt.)

Az ITM szakpolitikai intézkedéseinek fő céljai a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolása a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal, az autópályák és autóutak elvezetése a határig a szomszédos országok kapcsolódó fejlesztéseihez igazodó ütemben. 2010 óta összesen mintegy ötszáz kilométer autópálya vagy autóút épült meg Magyarországon. A többi között megvalósult Salgótarján és Szombathely magas színvonalú összeköttetése, létrejött az első gyorsforgalmi kapcsolat Románia irányába. Az évtized elejétől 2019 végéig több mint hatezer kilométernyi útszakasz felújítása készült el 755 milliárd forintból.

A közúthálózat bővítése lendületesen folytatódik 2020-ban is. Megvalósul Eger színvonalas bekötése az M25-ös déli, M3-asig tartó szakaszának átadásával, és kiépül Sopron gyorsforgalmi kapcsolata az M85 Csorna utáni folytatásával. Az M0-s körgyűrűtől Abonyig elkészül az M4-es, tehermentesítve a 4-es főút főváros közeli szakaszait és a főút menti településeket. Befejeződik az autópálya Berettyóújfalu–országhatár szakaszának kivitelezése is, ezzel az M43-as után a második sztrádakapcsolat jön létre Erdély irányába. Zalaegerszeg és az M7-es közelében is elkészül az M76-os egy-egy szakasza. Átadják a komáromi Duna-hidat, amely hatvan kilométeres kerülőtől kíméli meg a teherforgalmat. Célba ér az M0-s déli szakasz korszerűsítésének első üteme is. A mintegy százhatvan kilométernyi idei útfejlesztések összértéke hozzávetőleg 390 milliárd forint.

A szaktárca stratégiai célja, hogy az ország bármely településéről harminc percen belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz. Az Útprogram 2016-os elindításának idején ez az elvárás a hazai települések kevesebb mint fele, a magyar emberek kevesebb mint háromnegyede esetében teljesült. A megvalósult és tervezett fejlesztésekkel az idei év végéig ezek az arányok nagymértékben, a települések mintegy kétharmadára, a lakosság esetében pedig nyolcvanhat százalékra javulnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Áprilistól augusztusig Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV

GYSEV/iho   ·   2024.04.13. 12:00

A vasúttársaság Sopron és Nezsider között elsősorban turisztikai céllal indított járatainak az a célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit, látnivalóit.