Negyven év pihenő után villamosítás

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2018.12.04. 16:15
idlochovice_01

A cseh Vasúti Infrastruktúrakezelőség (SŽDC) a napokban egy újabb villamosításba kezdett, méghozzá egy olyan vasútvonalon, ahol már negyven éve elment az utolsó személyvonat. A három kilométeres Hrušovany u Brna–Židlochovice vasútvonalat a Dél-Morvaországi Kerület javaslatára modernizálják, mert az utóbbi években történt településszerkezeti változások nagymértékben megnövelték a közúti forgalmat a térségben. A Brünnből induló S3 regionális vonalat szeretnék a jövőben Židlochovicéig meghosszabbítani, vagyis pontosabban kiágazó vonalként bevonni.

Židlochovicében utoljára 1979-ben járt menetrend szerint személyvonat, azóta szünetelt a forgalom a dél-morvaországi vonalon (fotó: wikipedia)

A vasútvonal modernizálására és villamosítására kiírt közbeszerzési pályázatot a Subterra és az OHL ŽS által alkotott konzorcium nyerte el, amely 689 millió koronáért (áfa nélkül 8,2 milliárd forint) végzi el a szükséges munkálatokat. A pályázaton második lett a Strabag Rail 699 millió koronás (8,4 milliárd forint) árajánlattal, harmadik pedig a Swietelsky, amely 715 millió koronáért húzta volna ki a drótot a pálya fölé. Az infrastruktúrakezelőség a modernizálás költségeit 695 millió koronára (8,3 milliárd forint) becsülte. A munkákat már elkezdték, az építési területet már átadták az építtetőnek, így a szerződés szerint tizenhat hónap múlva készen kell lenni a vonal felújításával és villamosításával. A vonal végállomásán, azaz Židlochovicében idén októberben adtak át egy új intermodális terminált.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek