Nincs forradalom a távolsági járatok frontján a cseheknél

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.03.12. 13:45
pendolino_01

Annak ellenére, hogy az utóbbi években Csehországban egyre több esetben írnak ki nyílt versenypályázatot, vagy pedig a minisztérium úgy jár el, hogy több vasúti szolgáltatótól kér árajánlatot vasúti közszolgáltatásra, a cseh közlekedési tárca a napokban versenypályázat nélkül adta oda a Cseh Vasutaknak a legtöbb távolsági járat közszolgáltatási szerződését a következő évekre.

A közlekedési tárca hivatalos információi szerint tizennyolc viszonylaton továbbra is a Cseh Vasutak lesz a személyszállítási szolgáltató az országban, így a ČD marad a Szlovákia, Lengyelország, Ausztria és Németország felé közlekedő járatok szolgáltatója. A Budapestet Prágával összekötő Metropolitanok is maradnak tehát a jelenlegi formájukban. A minisztérium már nyilvánosságra is hozta a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó megrendelési szándékát az egyes távolsági járatokat illetően. A szaktárca évente 4 milliárd korona (48 milliárd forint) összeget fordít a járatok finanszírozására.

A Cseh Tábla egyik nyílegyenes szakaszán hasít százhatvannal a Pendolino<br>(fotók: České dráhy)

A minisztérium által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint tíz évre szóló közszolgáltatási szerződést kap a Cseh Vasutak az Ex1 (Ostrava–Lengyelország/Szlovákia), az Ex3 (Prága–Brno–Ausztria/Szlovákia/Magyarország), az Ex4 (Břeclav–Bohumín) és Ex5 (Prága–Děčín–Németország) vonalak kiszolgálására. A nemzetközi távolsági járatokon kívül tízéves közszolgáltatási szerződést kap a Cseh Vasutak a belföldi R15 (Prága–Ústí nad Labem–Cheb), R19 (Prága–Česká Třebová–Brno) és az R20 (Děčín–Prága) vonalakon is.

A távolsági járatok vonalainak számozása<br>(forrás: SŽDC)

Rövidebb időszakra bár, de ugyancsak versenypályázat nélkül kap közszolgáltatási szerződést a ČD az Ex7 jelölésű, Prága–České Budějovice–Ausztria vonalon, ahol hat évig terjedő időszakra kap megbízást. Ugyanígy hat évre szól a szerződés a belföldi R11A (České Budějovice–Plzeň) és az R17 (Prága–Tábor–České Budějovice) vonalon is. Ötéves megbízást kap a cseh nemzeti vasúti személyszállító az Ex6-os számú müncheni járatokra, valamint az R16 Prága–Klatovy járatok kiszolgálására is. Nyolc évig még biztos, hogy a ČD színeiben közlekednek majd a távolsági gyorsvonatok a Brno–Šumperk, hét évig pedig a Brno–České Budějovice–Plzeň szakaszon. Érdekesség, hogy a minisztérium csupán két évre hosszabbította meg a közszolgáltatási szerződést a Cseh Vasutakkal az R9 (Prága–Havlíčkův Brod–Brno), az R10 (Prága–Trutnov) és az R23 Ústí nad Labem–Kolín szakaszokon. Egy év hosszabbítást kapott a Cseh Vasutak az R14B (Ústí nad Labem–Liberec) és az R27 (Ostrava–Krnov–Olomouc) vonalakon. A fennmaradó távolsági vonalakon a minisztérium több vasúti szolgáltatótól is kért ajánlatot, aminek eredményeként idén decembertől az Arriva is kapott megbízást, ugyanígy a Regiojet is. A Cseh Vasutak pedig ebben az ajánlatkérős versenyben az Ex2 (Prága–Olomouc–Vsetín–Zsolna) és R17-es (Prága–Tábor–České Budějovice) vonal kiszolgálását nyerték el.

Ha minden jól megy, továbbra is finomakat ehetünk-ihatunk Prága felé a Metropolitanon

A 2019/2020-as időszakra vonatkozó menetrend durva tervezetéből kiolvasható, hogy a Metropolitan eurocityk esetében nem várható lényeges változás, az éjszakai Metropol indul majd újra Prágából, mint 477-es EN (jelenleg csak Břeclav–Budapest Keleti viszonylaton közlekedik, közvetlen kocsikkal Berlinből, Prágából és Varsóból).

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek